Szombaton írásbeli: Így segíthetsz a gyerekednek, hogy ne stresszelje agyon a középiskolai felvételi vizsgát

lány,park,tél,város,álmodozás
Forrás: pexels.com

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Mi, szülők gyakran legalább annyit idegeskedünk a felvételi miatt, mint a gyerekek. Pedig a legfontosabb az lenne, főleg az írásbeli vizsgát megelőző napon, hogy a nyugodt körülményeket biztosítsuk nekik.

Akinek volt már dolga a középiskolai felvételivel, az nagyon jól tudja, hogy ez nemcsak a gyerek próbatétele, hanem az egész családé is. Előkészítő, különórák, iskolaválasztás, részvétel nyílt órákon, elmélyülés a felvételi rendszer bonyodalmaiban – mire magáig a az írásbeliig eljutunk, már mindenkinek pattanásig feszülnek az idegei. Éppen ezért nagyon fontos, hogy közvetlenül a vizsga előtt mi történik. Szülőként egyetlen dolgot tehetsz, hogy a gyereked minél nyugodtabban megugorhassa ezt az akadályt: intézz mindent úgy, ahogy neki a legjobb.

Bizonyos szempontból a vizsga előtti napon már semmi nem múlik. Aznap már nem lehet behozni nagy lemaradásokat, nem lehet megtanulni több év tananyagát (mint tudjuk, a felvételi nem is erre épít). Ha addig nem járt a gyerek előkészítőre, aznap már nem fog rutint szerezni a vizsgafeladatokban. Hacsak a gyerek nem lesz attól nyugodtabb, hogy még kitölt egy feladatsort vagy egy kicsit még gyakorol egy bizonyos feladattípust, akkor ezen a napon már ne erőltess semmit, sőt, inkább próbálj más, könnyedebb témákról beszélgetni vele, hogy ne görcsöljön rá túlságosan az előtte álló megméretésre. Ha foglalkoztok is a feladatokkal, akkor inkább már csak apróbb tippeket adj, lehetőleg viccesen, hogy nagyobb eséllyel megjegyezze. Az igazán nagy dolgok nem ekkor dőlnek el.

lány,könyvek,alma,íróasztal,könyvespolc
forrás: pexels.com
Hacsak a gyerek nem lesz attól nyugodtabb, hogy még kitölt egy feladatsort, a felvételi vizsgát megelőző napon már ne erőltess semmit.

Másrészt viszont a vizsga előtti napon igenis rengeteg dolog múlik. Januárra minden iskolásnak és felnőttnek lemerülnek a fizikai tartalékai, hideg van, sötét van, tombolnak a vírusok. Muszáj, hogy legyen legalább egy nap, ami a pihenésé. Beszéld meg a gyerekeddel, hogy mit szeretne csinálni a vizsgát megelőző pénteken. Ha inkább otthon maradna, akkor igazold neki ezt a napot a suliban. De ne beszéld rá a lógásra, ha nincs hozzá kedve, vagy ha úgy érzi, hogy otthon még jobban szorongana: lehet, hogy neki pont az kell, hogy átlagos hétköznapként teljen ez a nap, és ugyanúgy együtt lehessen az osztálytársaival, barátaival, mint máskor. Döntse el ő, mi segítene neki leginkább.

Ne felejtsd el: a felvételi körüli hercehurca fontos tanulási folyamat mindkettőtöknek. A gyerek most azt is megtanulja tőled, hogyan kell az élet fontos próbatételeit kezelni. Próbáld azt sugallni neki, hogy ha kevesebb pontot ért el és végül majd nem veszik fel a kiszemelt suliba, nem áll meg a világ: nem az a lényeg, hogy mindig minden sikerüljön, hanem hogy minden helyzetben talpra tudjon állni és megpróbálja belőle a legjobbat kihozni.

Másrészt ez az év neked is próba szülőként: képes vagy-e csendben maradni, meghallgatni a gyereket, engedni, hogy arra induljon, amerre szeretne, még ha ez nem egyezik is teljesen a te elképzeléseiddel. Most nem az a legfontosabb feladatod, hogy befolyásold, hanem az, hogy a nyugodt hátteret biztosítsd neki.

ébresztőóra,notesz,számok

A vizsga előtti este már mindenképpen legyen tabu a tanulás: főzz (vagy rendelj) finom vacsorát, és gondoskodj róla, hogy a gyerek időben ágyba kerüljön – a rendes alvás és evés a minimum, hogy másnap rendesen tudjon koncentrálni. Készítsetek mindent elő másnapra, de azért keljetek fel szombaton időben, hiszen sok minden befolyásolhatja, hogy mennyi idő alatt értek oda a helyszínre: az időjárás, a közlekedés vagy éppen más programok, rendezvények a városban. Ne felejtsd el reggel lecsekkolni az ezzel kapcsolatos híreket. Azt megint csak bízd a gyerekre, hogy csak odavidd vagy -kísérd-e az iskolához, ahol a felvételit írja, és elköszönj tőle a kapuban, vagy be is menj vele és megvárd, amíg bemegy a terembe. Mindenesetre ha bemész, akkor uralkodj a saját izgatottságodon: tavaly egy budai gimnázium aulájában döbbenten figyeltem, hogy az izguló gyerekek azért nem hallották, mikor olvassák fel a nevüket a terembeosztás kihirdetésekor, mert sok nagyhangú szülő egyszerűen képtelen volt csendben maradni. (Oké, rossz volt a hely akusztikája és nem volt hangosítás, de a zajos elégedetlenkedés ezen nem segített).

Ha pedig vége a vizsgának, akkor felejtsétek el, de komolyan! Legalábbis aznapra mindenképp. Semmi értelme rögtön nekiállni végigbeszélni a feladatokat és a lehetséges eredményről találgatni. Van egy ismerősöm, aki szombatonként a felvételi előkészítő utánra minden alkalommal valami családi programot, kirándulást szervezett, hogy a fiában szép emlékként maradjanak meg ezek a napok. Mi eddig két év alatt három felvételit zavartunk le, minden alkalommal az iskolából egyből a moziba vettük az irányt, együtt, az egész család. De mindegy, mit csináltok, a lényeg, hogy kikapcsolódás legyen, és hogy olyanok között teljen a gyereked délutánja, akik szeretik és fontosak a számára. Muszáj megpihenni és erőt gyűjteni, mert messze még az április vége, amikor kiderül, hogy hová vették fel.


Nézd meg ezt a galériát is:

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
Előbb a könyv, aztán a film: kötelező olvasmányok egy általános iskolás tanárnő ajánlásával
Tovább olvasok
Ezeket az ételeket inkább ne tedd be a kosaradba

Olyan könnyű levenni a polcról egy kész fűszerkeveréket, mégis sokkal finomabb lesz az étel, ha egyenként szórod rá a kiválasztott ízesítőket. Azért mert valami gluténmentes, automatikusan elhisszük, hogy egészséges is, pedig egyszerűen csak a glutént hagyták ki belőle, minden más adalékanyag, térfogatnövelő, ízesítő belekerült. Mutatunk néhány nagyon gyakran vásárolt ételt, amit egészségesebb lenne kerülnöd.

Meghan hercegné nem híve a szülés utáni fogyóúrának (bezzeg Katalin hercegné)

A sussexi hercegné nem sieti el, hogy formába jöjjön a szülés után, az internet pedig ünnepli ezért.

Hollywoodi csillagok, akiknek ugyancsak bejött Magyarország

Annyi bajunk van a szülőhazánkkal, hogy folyton elfelejtjük, milyen jó hely. Sophie Turnernek és Luke Evansnek kell emlékeztetnie minket erre.

3 jegeskávé recept, ami kiváltja a desszertet

A jegeskávéban nem csak az a jó, hogy remekül felfrissít, de kiválthatod vele az édességet is, mikor napközben rádtör az éhségroham. Mutatunk három receptet, egyik sem bonyolult, de garantáltan feldobják a hangulatod.

Napi horoszkóp július 15.: a Bikák végre bátran hallathatják a hangjukat, a Halak váratlan helyzetbe kerülnek

A hét első munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket tartogatnak!

A párom lelépett az exével, aki a lánya lehetne

Arra számítottam, hogy megkéri a kezem, erre két nap múlva eltűnt.

A 14 legkínosabb hollywoodi pillanat az internet népe szerint

Celebbotrányok jönnek-mennek, többségük nem is marad a reflektorfényben néhány napnál tovább – utána jön a következő. De azért van egy-két híresség, aki csak nem bírja elfeledtetni a múltat.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem