Középiskolai felvételi: innen megtudhatod, hová lehet esélye bejutni a gyerekednek

középiskolai felvételi,nyolcadikosok,középiskola Forrás: Getty Images
Ma derültek ki a középiskolai felvételi eredményei, most pár napig még sakkozhatnak a nyolcadikosok az iskolák sorrendjének módosításával.

Miközben több mint egymillió gyerek éppen átáll a távoktatásra a koronavírus-járvány miatt, a nyolcadikosoknak és szüleiknek ezzel párhuzamosan még egy fontos dologgal kell foglalkozniuk: ezen a héten két fontos dátuma is eljön a középiskolai felvételi folyamatnak. A mai nap a határidő arra, hogy minden középiskola közzétegye az ideiglenes felvételi jegyzéket, amelyben minden hozzájuk jelentkező nyolcadikos diák eredménye megtalálható, függetlenül attól, hogy a gyerekek hányadik helyen jelölték meg az iskolát. A listák az iskolák honlapjairól tölthetők le, a dokumentumban a gyerek OM azonosítójára (vagy jelszavára, ha azt adott meg) keresve találhatjátok meg, hogy hányadik helyre volt elég az általános iskolai jegyek alapján vitt pontszám, az írásbelin elért pontszám és a szóbeli vizsga (ha volt) összesített eredménye.

Mielőtt a szívedhez kapnál a gyereked helyezésének láttán (természetesen kivéve ha a lista elején találsz rá az azonosítójára), megnyugtathatunk: nagyon sokan akarnak biztosra menni és jelölnek meg sok iskolát a jelentkezésnél, őket most mind ott látod a rangsorban. Lehet, hogy harmincan, negyvenen, ötvenen is vannak a gyereked előtt, akik első helyen nem azt az iskolát jelölték meg, amelyiknek a listáját éppen nézed, így akár egy 98. vagy 176. hely is elegendő lehet ahhoz, hogy bejusson egy harmincfős osztályba. Természetesen minél felkapottabb egy iskola, annál előrébb kell állni az ideiglenes rangsorában ahhoz, hogy az oda készülő nyolcadikosnak legyen esélye bejutni. Ha szeretnétek tudni, hogy az adott iskolában kapott pontszámával (minden iskola másképp számolja ki a pontszámot, erről a felvételi tájékoztatóikban találtok információt a honlapokon) és elért helyezésével körülbelül mire van esélye a gyereknek, akkor keressétek a középiskolai felvételi kalkulátort. Ebben megyék szerinti bontásban iletve Budapestre fókuszálva megtaláljátok az elmúlt hat év felvételi adatait: mi volt az utolsó felvett diák rangsorszáma az ideiglenes jegyzék alapján, illetve mennyi volt az utolsó felvételt nyert összpontszáma. Természetesen az itt talált adatok nem jelentenek semmire sem garanciát, csak hozzávetőleges támpontot adnak az esélylatolgatásnál, de azt azért látni lehet belőlük, hogy nagyon elrugaszkodott elképzelés-e, hogy az adott helyre bejusson a gyerek.

A felvételi folyamat következő fontos dátuma március 19-20. (csütörtök-péntek): ekkor lehet módosítani a beadott jelentkezésen. Ez nagyvonalakban a következőket jelenti:

• Új iskolát nem lehet megadni a módosító tanulói adatlapon.

• A jelentkezésnél megadott iskolák és tanulmányterületek sorrendje módosítható.

• A megjelölt iskolákban felvehet a diák a módosító adatlapon új tanulmányterületet (tehát olyat, ami az eredeti jelentkezési lapján nem szerepelt), ám erről előzetesen egyeztetnie kell az érintett iskolával.

A módosító tanulói adatlap egyébként innen tölthető le.

A módosítással kapcsolatban az iskolák azt ajánlják, hogy ne módosítson a diák akkor, ha esélytelennek érzi magát abban az iskolában, ahová a legjobban szeretne bejutni, ezzel ugyanis saját maga zárja ki annak lehetőségét, hogy oda bejusson. A felvételi rendszer ugyanis késletetett elfogadási algoritmust alkalmaz, ami igazságos párosítást eredményez. Ez azt jelenti, hogy akkor sem kerül a gyerek hátrányba, ha nem az első helyen jelöl meg egy iskolát – tehát ha hátrébb sorol a jelentkezési listán egy olyan középiskolát, ahol biztosnak tűnik a bejutás, akkor sem csökkennek az esélyei, hogy ott felvegyék. Az algoritmusról egyébként a Leövey Klára Gimnázium honlapján találhattok egy részletesebb leírást.

Ajánlott viszont módosítani akkor, ha az első jelentkezés benyújtása óta meggondolta magát a gyerek az iskolák sorrendjével kapcsolatban – előfordulhat, hogy éppen a szóbeli vizsgákon érték olyan benyomások, amelyek alapján változtak az elképzelései és a preferenciái. De az is lehet, hogy azóta olyan szempontokat is mérlegeltetek, amiket a jelentkezés beadásakor még nem.

Erre figyeljetek most nagyon

A távoktatás bevezetése miatt az osztályfőnökök valószínűleg emailben fogják kérni a módosító tanulói lapokat tőletek – az is elképzelhető, hogy már szerdára, hiszen az adminisztrációt és a lapok benyújtását a nyolcadikosoknak az általános iskola intézi. Az osztályfőnök viszont ki fogja nyomtatni az elkészült lapokat, amiket rajta és az iskolaiigazgatón kívül a diáknak és mindkét szülőnek is alá kell írnia. Erre valószínűleg előre egyeztetett időpontban kerül majd sor az iskolában, de erről mindenképpen érdeklődjetek az osztályfőnöknél.