Kovács Patrícia: Kellett valami a zűrzavarban – azóta függő lettem!

színésznő,Kovács Patrícia Forrás: Kovács Patrícia
A csinos színésznő életébe a koronavírus miatti karantén hozta el a futást, amiben az első perctől megtalálta önmagát. Kovács Patrícia igazi futóalkat, ám eszébe sincs fanatikusként edzeni: ő a kilométerek számlálása helyett egészen más miatt kezdett bele az edzésbe. Hogy miért, arról a Runner’s Worldnek mesélt.

Gyermekkorodban is sportoltál?

Jó alkatú gyerek voltam, de igazából a lustaság mindig felülkerekedett. Igazán kitartóan nem sportoltam semmit gyermekkoromban, de korán bekerültem az Operettszínház gyerekszínészei közé, így a mozgás, ami főleg a táncot jelentette, bőven elegendő volt.

Mikor kezdtél rendszeresen sportolni?

A volt férjemmel a SUHANJ! Alapítvány létrehozásakor kezdett bekúszni a mindennapokba a sport, hiszen a szervezetünk lényege, hogy megosztjuk a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Amikor létrehoztuk a SUHANJ! Fitnesst, engem a pilates órák, a TRX és köredzések motiváltak inkább. A futás azonban nem okozott örömet, annak ellenére, hogy az első szigetkört simán teljesítettem, de szerintem ez talán csak alkati dolog.

A szülés után (Patrícia kislánya, Hanna Lujza 7 éves – a szerk.) csak hektikusan volt jelen a sport az életemben, nem volt egyszerű a családot és a színházat, a filmezést összehozni.

1000 Edzéstipp futáshoz

1000 Edzéstipp futáshoz

Ha elszántad magad, már meg is tetted a legfontosabb lépést a futóvá váláshoz. Amire ezen kívül szükséged lesz, azt mind megtalálod a Runner’s World első könyvében. 1000 tippünk végigvezet az első lépéstől az első versenyig vezető úton.

 

1990 Ft

2490 Ft

Miért kezdtél el most mégis futni?

Idén a COVID, a lezárások, a szabályozások elég sok mindent átalakítottak – az én életemben is. Máshová kerültek a hangsúlyok. Alkatilag mindig ment volna a futás, csak fejben nem, de hirtelen azt éreztem, hogy itt az idő. Konkrétan úgy történt, hogy ráeszméltem, futnom kéne, bementem a gardróbba megkeresni a futócipőmet, és elindultam....és egyszer csak függő lettem. Hirtelen értelmet nyert a dolog.