A koronavírus-járvány ellenére is forog a Hosszú Katinkáról szóló film

Hosszú Katinka,koronavírus
Forrás: Szvacsek Attila

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

N

Nincs megállás, a koronavírus-járvány alatt is folynak a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilm munkálatai. Annak ellenére is, hogy eredetileg Katinka olimpiai felkészüléséről szólt volna, ami, mint tudjuk, egy évet csúszik.

Nemcsak a felkészülés kemény dolog, hanem a filmezés is. A készülő dokumentumfilm beszámol a 2020-as vészhelyzetről is, amikor a háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincnégyszeres Európa-bajnok magyar úszó - dacolva a koronavírus-járvánnyal és az olimpia elhalasztásával - folytatja az edzéseket, és a három aranyat hozó riói olimpia után Tokióban – talán 2021-ben újra versenybe száll a győzelemért. A februárban elkezdődött forgatáson a film alkotóinak is fokozottan be kell tartaniuk az egészségügyi óvintézkedéseket. A forgatócsoport tagjai nem mehetnek két méternél közelebb Katinkához, sok időt vesz el a forgatási eszközök fertőtlenítése, a védőruhák alkalmazása.

Hosszú Katinka,karantén,koronavírus
forrás: Szvacsek Gyula

Hosszú Katina nem adja fel - a filmezést sem.

A járvány miatt a film eredeti forgatókönyve is megváltozott: az élet írja a sztorit. Ez persze az alkotói szempontból is különleges időszak a stábtól is folyamatos alkalmazkodást, rugalmasságot kíván. A portréfilm az olimpiára való felkészülés és a tokiói verseny dokumentálása mellett a Katinka életútját is bemutatja. A film célja persze nem lehet más, megpróbál választ adni arra, hogyan jutott fel s bajai kislány a sportvilág csúcsára.

Hosszú Katinka elmondta: „Örülök neki, hogy folytatjuk a forgatást és ezt a kritikus helyzetet is megörökítjük, nekem tényleg nagyon fontos ez a film. Igazából engem legerősebben soha nem az érmek motiváltak, sokkal inkább az ösztönöz, hogy másoknak segítsek azzal, hogy a saját példámon keresztül megmutatom, hogy kemény munkával igenis el lehet jutni a csúcsra. Ez a dokumentumfilm erre szuper eszköz, és nagy megtiszteltetés számomra. Természetesen megrendített az olimpia elhalasztásának híre, de pár nap alatt alkalmazkodtam az új helyzethez, már az új edzéstervem is összeállt. A járvány miatt most különösen vigyázok másokra és persze magamra, kizárólag edzeni járok el otthonról, de a versenyek nagyon hiányoznak. Humorral és kreativitással próbálom pótolni, új kihívásokon töröm a fejem, most például bokszolni szeretnék. Bízom benne, hogy a filmen visszanézve ez a vészhelyzet, minden fájdalmával és megpróbáltatásával együtt, egy furcsa útelágazásnak tűnik majd, amiből mindannyian sokat tanulunk.”

Tovább olvasok
Kép
Csak biciklizni indultam a férjemmel, de belekerekeztem a halál torkába

Nem lehet úgy élni, hogy folyton arra gondolsz, talán ez az utolsó napod. A halál az mindig csak mással történik, nem? És mégis, elég egyetlen apró baleset, hogy megértsd, ennek az egésznek tényleg bármelyik pillanatban vége szakadhat...

Kép
Tünetmentesen is fertőz a koronavírus, de sokan félreértik, mit jelent a tünetmentesség!

A ProPublica egészségügyi szakújságírója, Caroline Chen alaposan utánajárt, mit érdemes tudni a COVID-19-ről, a tünetmentes hordozókról és arról, mit tehetünk a vírus leküzdéséért. És többek között arra is felhívja a figyelmet, hogy sokan nem is tudják pontosan, mit jelent a tünetmentesség!

Kép
Napi horoszkóp szeptember 27.: a Mérlegek pihenéssel tölthetik az idejüket, a Halaknak új terveik vannak

A hét utolsó napján se feledkezz meg a horoszkópodról, mert a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Kép
6 faktor, ami növeli a ráncok megjelenését – már fiatalabb korban is

Mindenki annak örülne a legjobban, ha a ráncok csak bőven 40 felett válnának problémává, de hogy ez tényleg így legyen, tenni kell a megelőzésért! A joy.hu összeállítása.

Kép
Eljött az őszi szortírozás ideje, mutatjuk, miktől szabadulj meg még ma

Alig várom, hogy legyen pár szabad órám, amikor végre megtisztíthatom az otthonomat a felgyűlt kacatoktól.

Kép
Mikor az anyós naponta kérdezett meg, hogy terhes vagyok-e már, muszáj volt megszabadulnom tőle

Kláriék nagyon akartak gyereket. Nagyon várták már az érkezését, ők is, és a család is. De egyáltalán nem segített nekik az, hogy az anyósa minden nap megkérdezte tőle, hogy megfogant-e már az unoka?

Kép
Próbáld ki Főrdös Zé házi energiaszeletét!

A legfrissebb Runner's World címlapján Fördős Zét láthatod, aki a belső oldalakon megmutatta kedvenc futóhelyét és a legjobb Street Kitchen futókaja receptjeit. Ízelítőnek íme a házi energiaszelet:

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem