Mit szégyell az, aki repülő helyett vonattal utazik?
Reneszánszát éli a vonatozás; egyre többen éreznek bűntudatot a repüléssel kapcsolatban, egyes európai országokban legalábbis. Nem véletlen, hogy a flygskam, a flight shame mozgalom is Svédországban, Greta Thunberg hazájában kezdte bontogatni szárnyait; ott, ahol a környezettudatosságnak már nagy hagyománya van. A kifejezést – melyre a finneknek, a hollandoknak, sőt a németeknek is saját szavuk van – arra használják, amikor egy utazóban már lelkiismeretfurdalást kelt a légi közlekedés karbonlábnyoma; az, hogy egy le- és felszállásnál egy repülőgép milyen nagy mennyiségű károsanyagot bocsát ki. Emiatt egyre többen döntenek úgy, hogy csak akkor ülnek repülőre, ha nagyon muszáj: csak ha nagyon hosszú útra indulnak, vagy ha több időt töltenek el a célállomáson.
Az út fontos, nem a cél – nyer új értelmet a régi bölcsesség; a slow travel, az úticélhoz lassabban való lassabb eljutás sokkal tartalmasabb és izgalmasabb lehet, mint egy repülőút, ahol minden átmenet nélkül juthatunk el A-ból B-be – világít rá a mozgalom. Bár a szégyen kifejezés negatívan hat, a hangsúlynak egyáltalán nem azon kellene lennie, hogy bárkit is megszégyenítsenek, amiért a repülést választja. A cél elvileg az, hogy az embereket ráébressze arra, változtassanak utazási szokásaikon. A közösségi médiában ennek ellenére terjedőben van egy megszégyenítési hullám: egy névtelen svéd Insta-oldal például abból űz sportot, hogy pellengérre állítson olyan influenszereket, akik egzotikus utazásokat hirdetnek, távoli úticélokkal.