Sorozatunkban szakértőink adnak választ az olvasók kérdéseire – most Bojti Andrea gyermekpszichológus válaszol:

7 éves kisfiamat egyedül nevelem, apukájával különváltunk és csak ritkán találkoznak egymással, mert a volt férjem sokat van külföldön, ráadásul nagyon megbízhatatlan, kiszámíthatatlan. Sokszor megígéri, hogy elviszi, aztán nem jön érte, stb. A fiam folyton csalódik, de megbeszéljük, megvigasztalom, próbálom a lehető legjobban, legnormálisabban kezelni a helyzetet. A múlt héten félrehívott a tanítónénije, és megkérdezte, igaz-e, hogy újra együtt vagyunk az apjával és ki fogunk költözni Amerikába? És mikor szándékozunk menni? Én persze köpni-nyelni nem bírtam, egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért mondta ezt a gyerek most, mi volt ennek a kiváltó oka? Én azt hittem, a helyén kezeli már ezt az apa-szitut. Mikor rákérdeztem nála, ő csak a vállát vonogatta, nem adott semmilyen magyarázatot, nem is szólt semmit, csak bement a szobába. Mi tévő legyek? Utálom nézni, hogy szenved, de nem tudom neki visszahozni az apját. Hogyan értessem meg vele, hogy nem szabad ilyeneket mondani? Nagyon várom és nagyon köszönöm előre is a választ.

Nehéz helyzet az, amikor több évvel a válás után is még reménykedik a gyermek a család újraegyesítésében, és ez sajnos sokszor előfordul. Még olyan esetekben is, ahol bántalmazó a kapcsolat a másik szülővel.
A helyzet kezelésének első lépése lehet átgondolni, mi is játszódik le ilyenkor a gyermek fejében. A válás alapjaiban két felnőtt intim kapcsolatának a vége. Ugyanakkor ha van közös gyermekük, számára egészen más jelentőséggel bír. A gyermek egzisztenciája, önmagáról kialakított képe, saját helye a világban kérdőjeleződik meg. A gyermek kötődik és ragaszkodik a szüleihez (még a bántalmazóhoz is). Minél kisebb, annál inkább a világot jelentik számára a szülők. Jellemző, hogy az erős kötődés miatt a legtöbb gyermek nagyon nehezen fogadja el a válás tényét, és ez évekig elhúzódik. Sokszor tapasztalhatjuk, ha megkérjük az elvált szülők gyermekét, készítsen egy családrajzot, mindkét vér szerinti szülő rákerül a rajzra. A család egyesítésének vágya időszakosan, hullámzóan még évekig megjelenhet. Jellemzően azokban az életszakaszokban gyakoribb, ahol a gyermek nagyobb fejlődési ugráson megy át. 7-8 éves korban a kisiskolásokat életkorukból fakadóan is elkezdik érdekelni az élet kézzelfogható dolgai. Ilyen a születés, a halál, a család.

Valószínűleg a kisfiát valamilyen esemény kapcsán elkezdte foglalkoztatni a család kérdése, és fantáziájában újra egyesítette a családot. Ezekben az esetekben mindig beszélje meg vele, hogy miért nem lesznek már újra együtt az apukával. Ha felmerül a téma, ismét érdemes tisztázni azt is, hogy nem miatta nem jön az apukája és ő nem tehet arról, hogy külön élnek. Sajnos nagyon nehéz a kommunikáció abban az esetben, amikor a másik szülő ilyen kiszámíthatatlan. Így Ön csak a saját nevében beszélhet a gyermekkel. Nem szerencsés az apukát szidalmazni, mert a gyermek szereti őt, próbáljon meg minél inkább csak a tényekről beszélni vele. Tehát ha bizonytalan az apuka következő látogatásának az időpontja, inkább ne mondjon a gyermeknek konkrét dátumot.
Higgye el, idővel, ahogy a fia érettebb lesz, ő maga is át fogja látni ezt a helyzetet, és kialakítja majd saját viszonyát az apjához. Hosszú távon az apa szerep be(nem)töltésével neki kell majd elszámolnia a fia felé.
Javaslom, hogy tisztázza a kialakult helyzetet a tanítónővel, és beszélgessenek a kisfiával arról, milyen kérdések foglalkoztatják őt most az apukájával kapcsolatban. Megszidni ezért a viselkedésért nem szabad. Érdemes inkább kideríteni, minek a kapcsán fantáziált arról, hogy együtt van a családjuk. Könnyen előfordulhat, hogy történt vele valamilyen esemény, amit jó lenne megbeszélniük.

Te is kérdeznél Bojti Andrea gyermekpszichológustól? Most megteheted! Írd meg a kérdésedet, problémádat az [email protected] címre és mi továbbítjuk azt a szakértőnk felé. A tárgy legyen: "A szakértő válaszol". Kérdésed természetesen név nélkül fog megjelenni a weboldalon.