Túlélőkalauz szülőknek az iskolaévre: így fognak gördülékenyen telni a hónapok

Borítókép: Túlélőkalauz szülőknek az iskolaévre: így fognak gördülékenyen telni a hónapok Forrás: pexels/rdne stock project
Egészséggel, jókedvvel, türelemmel, energiával, hogy ép testtel, lélekkel és főleg ésszel átvészeljétek az iskolaévet – a gyerek is, és te is.

Ez a cikk az ÉVA Magazin 2017-es 9-1. lapszámában jelent meg először „Gazdálkodj okosan " címmel.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

SZEPTEMBER

Az első tanítási nap néha traumatikus lehet – új tanár vagy új osztálytárs érkezik, akivel esetleg nem szerencsés az első találkozás, és a tízhetes szünet után újra össze kell rázódnia a nyárra szétszéledt közösségnek is. Ilyenkor a szülőnek is sokkoló lehet újra rádöbbenni, hogy mennyi lelkizéssel jár az iskola – de addig jó, amíg a gyerek elmondja, mi bántja vagy zavarja. Hagyd, hadd beszélje ki magát – a legtöbb dologról úgyis kiderül a visszaszokás heteiben, hogy csak elsőre tűnt olyan nagy búbánatnak. A hónap első hétvégéin, amikor még nincs olyan sok lecke és tanulnivaló, hétvégenként idézzétek fel a nyarat, hogy ne legyen olyan erős az átmenet a szabadság és az iskolapad között. Az első szeptemberi hétvégén még simán beleférhet egy strandolás is, de ha szép napos az idő, később is érdemes leugrani például a Balatonra, már akár egy délutánért is. Ilyenkor nincsenek sokan, és a víz látványa az őszi napsütésben még megnyugtatóbb, mint nyáron. A hónap végére valószínűleg lezajlottak a szülői értekezletek. Ebből már egy is erősen próbára tudja tenni az ember türelmét, hát még, ha több gyereked van, és mindegyikük osztályában végig kell ülnöd. Jutalmul (ha teheted) hozz magadnak össze egy találkozót a barátnőiddel, hogy legyen részed szórakoztató beszélgetésben is.

OKTÓBER

Az iskolakezdés után, legkésőbb október elejére általában megérkezik az első betegséghullám. Ha nem akarod, hogy a csemetéd több körben is kimaradjon a dobásból, hasmenésre a diéta és a tüneti kezelés mellett adj neki probiotikumot is, ami felgyorsítja a gyógyulást. Milyen zenéket hallgat mostanában? Kik a kedvenc előadói? Kinek menne el szívesen a koncertjére? Milyen együttest alapítana? Kiket venne be a bandába a barátai közül? Kinek mi lenne a feladata? Ki írná a számok szövegét, ki a zenét? Ki lenne a gitáros? Melyik tanárukat hívnák meg a koncertjükre? Hol lépnének fel? – Ha kiskamasz gyerekednek felteszed ezeket a kérdéseket, abból mindenképpen szórakoztató beszélgetés kerekedhet akár vacsoránál, akár elalvás előtt a szobájában (miért van az, hogy ilyenkor a legbeszédesebbek?). De akár arra is jó lehet, hogy ha amúgy keveset mesél a suliról, akkor így puhatold ki, hogy kivel van jóban mostanában, kivel volt konfliktusa, esetleg volt-e összezördülése az utóbbi időben valamelyik tanárával.

Forrás: pexels/RDNE Stock Project

NOVEMBER

A hónap elején tartják általában az iskolák a nyílt órákat. Ha meg tudod oldani, érdemes legalább néhányra beülni – nem annyira azért, hogy szemed fényével büszkélkedhess, hanem mert sok másra fény derülhet ilyenkor. Hogyan viselkednek az osztálytársak? Ki szeretne állandóan a középpontban lenni? Mennyire engedi őket szabadon mozogni az órán a tanár? Mennyire lesz ingerült, ha nem úgy halad az óra, ahogy ő elképzelte? Ki az, akinek te is szívesen lennél a diákja? Így sokkal jobban látod majd, hogy a gyerekednek kik között és milyen elvárásokkal szemben kell helytállnia.

DECEMBER

Nem múlik betegség után a köhögés? A légút sejtjeinek hosszú időre van szükségük, amíg egy vírusfertőzés után regenerálódnak, a legtöbbször ez már csak ingerköhögés, nincs szükség semmilyen gyógyszerre. Decemberben inkább türelemből lenne szükség nagyobb adagra, hiszen nehéz úgy a tanulásra koncentrálni, hogy mindenki az ünnepeket és a szünetet várja. Gyakorolj otthon úgy a gyerekkel, hogy észre se vegye: kérd meg, segítsen összeállítani az ünnepi költségvetést, írjon levelet a Mikulásnak, Jézuskának vagy a nagymamának karácsonyra, jelölje be vaktérképen, hogy a világ melyik részéből érkeztek a mézeskalács fűszerei.

JANUÁR

Úgy vetted észre, hogy a gyerekednek romlottak a jegyei ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor milyenek voltak? Persze sok minden állhat a háttérben, de érdemes megfigyelni, hogy mennyit lóg a különböző kütyükön. Egy amerikai kutatás megállapította, hogy minél többet tölt egy gyerek képernyők előtt, annál többet ront a jegyein, és a hanyatlás már napi fél óra kütyüzésnél is megfigyelhető. Ráadásul nemcsak az eredmények romlanak ilyenkor, hanem a gyerekek sokkal kevésbé lesznek kitartóak a nehezebb feladatok teljesítésében. Úgyhogy kössetek egyezséget a telefonozással, számítógépezéssel kapcsolatban. Mondjuk addig pihenjenek az eszközök, amíg nincs kész a lecke. A félévi bizonyítványon ez már talán nem sokat javít, de a második félévben még lehet hatása. És járj elöl te is jó példával, hiszen mi, felnőttek is hajlamosak vagyunk az eszközeinkhez nőni. Hagyd, hogy a gyerek is rád szóljon, ha úgy látja, hogy túlzásba viszed a dolgot.

Forrás: pexels/rdne stock project

FEBRUÁR

Készülj fel rá, hogy a farsangi buli nemcsak a jelmezkészítéssel jár együtt, hanem tanácsadással is szerelmi ügyekben. Ott volt, nem táncolt velem, a haverjaival lógott a büfében, rá szavaztam a bálkirályválasztáson, szerinted tetszett neki a jelmezem? Vihogva jött utánam folyton a barátnőivel, megkínáltam a tortából, amit nyertünk, de nem kért belőle, én lettem a bálkirály, de hamarabb eljöttem, mint ahogy bemondták, csak Petra üzente meg később Viberen. Csak győzd együttérzőn végighallgatni! Ezzel félig már meg is oldottad a feladatod. Van olyan gyerek, aki a második félév elejére besokall: talán túl régóta tart a suli, talán nem bírja, hogy a rossz idő miatt kevesebbet lehet az udvaron mozogni szünetekben, mindenesetre nehezebben tűri az egész napos alkalmazkodást, több a konfliktusa a társaival. Ha komolyabb a baj, akkor beszélj az osztályfőnökkel, ha csak fáradt a gyerek, akkor csináljatok hétvégén laza programokat. Ne válasszatok olyan programot, ahol zárt helyen sok ember tartózkodik (már csak azért sem, mert ebben az időszakban tombol az influenza): ha napos, tiszta az idő, akkor sétáljatok nagyokat a városban vagy az erdőben. Ha borús és szmog van, akkor kuckózzatok be otthon: építsétek át a legóházakat (akár valami egészen mássá, ötletek innen: rebrickable.com), nézegessetek régi fotókat, tegyétek rendbe a tavalyi nyaralás képeit (online képszerkesztő: befunky.com), rendezzétek át a polcot a gyerekszobában, olvassatok egész nap pizsamában, tartsatok palacsintanapot, csináljatok egy saját térképet a Google Mapsen, jelöljétek be rajta, hogy merre jártatok már és ki hová szeretne eljutni.

Forrás: pexels/RDNE Stock Project

MÁRCIUS

Mostantól kezdve felpörögnek az események, és a tanév végéig csak pörögnek. Ünnepség, vers- és prózamondó verseny, osztályfénykép készül, nyelvi nap, tanulmányi versenyek döntői, föld napja, víz napja, kihívás napja, anyák napja, kompetenciavizsgák, többnapos osztálykirándulás, egynapos osztálykirándulás, színházlátogatás... Ma ennyi pénzt kell bevinni vonatjegyre, holnap kék pólóban kell menni, jövő héten be kell vinni a lepréselt növényeket természetismeretre – minden napra akad valami, amit elfelejthetsz. Nincs más megoldás: amint kapsz egy értesítést az újabb adag programról (akár e-mailben, akár papíron), azonnal mentsd el vagy fotózd le a telefonoddal a dokumentumot és írj be mindent a naptáradba. Sőt, kérd meg a gyereket, hogy ő is vezesse az eseményeket, tennivalókat a saját naptárában – nem baj, ha nem csak játékra használja a telefonját. Így kisebb az esélye, hogy megfeledkeztek valamiről és ciki helyzetbe kerül a suliban.

ÁPRILIS

Ha már régóta szeretnétek kutyát, a tavasz jó időszak az új családtag érkezésére. Egy kölyökkutya rendesen meg tudja mozgatni a gyerekeket, akik így levezethetik fölös energiáikat, és amíg a kis szőrcsomó húzza a lóbőrt a szőnyegen vagy a kosarában, addig ők újult erővel eshetnek neki a tanulnivalónak – hiszen a mozgás az agysejteket is aktivizálja és segít a házi feladatra összpontosítani. Ha az iskola nem szervez fogászati szűrést az osztályoknak, hívd fel a fogorvost és kérj időpontot a gyerekeknek (és magadnak), mielőtt az orvos eltűnik többhetes nyári szabadságra. Így talán nem zavar be fogfájás a ti nyaralásotokba.