Miről álmodoznak a gyermekeink?

Borítókép: Miről álmodoznak a gyermekeink?
Januári számunkban kikérdeztünk néhány tizenévest, mire vágynak mostanában. Örömmel jelentjük, néhány álom már valóra is vált!

Januári, "Boldogság" számunkban Rojkó Annamária kifaggatott néhány kiskamaszt arról, mire vágynak leginkább mostanában. Három "interjúalany" visszajelzett: kívánságaik valóra váltak! Csak így tovább, szurkolunk mindenkinek!

Robinik Péter (14)
Szeretném megnyerni a hétvégi szolfézsversenyt. A legjobb barátommal közösen készülünk rá, és ez benne az igazi élvezet. Nagyon várom azt is, hogy végre túl legyek az iskolaválasztás körüli hercehurcán. Olyan középiskolában szeretnék továbbtanulni, ahol még többet zenélhetek, és egy lépéssel közelebb kerülhetek a zeneszerzővé és karmesterré váláshoz. A gyakorláshoz és zenei kísérletezésre jó lenne persze egy a szülőket-szomszédokat nem zavaró elektromos cselló.

A fenti beszélgetés óta Péter megnyerte az I. Budapesti Járdányi Pál Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny területi válogatóját, a barátja pedig – akivel készült – harmadik lett. Gratulálunk!

Kádár Bence (17 és 3/4)
Most leszek 18 éves. A vágyam, hogy akkorát bulizhassam, mint még soha... (Szerencsére a baráti köröm ezt már megígérte.) Akkora bulit szeretnék, hogy 75 éves koromban büszkén mesélhessem a 18 éves unokámnak: én is voltam gyerek, és óriási élmény volt, amikor 18 lettem. Nemcsak a bulit várom, hanem azt is, hogy elérjem a felnőttkor alsó határát, mert azt hiszem, akkor mindenki valahogy máshogy fog rám nézni, nem úgy, mint egy gyerekre, akinek nincs véleménye és beleszólása a dolgokba. A másik dolog, amit jelen pillanatban nagyon szeretnék – bár az előbbinél jóval kisebb jelentőségű –, a nyári vakáció.

Kádár Bence azt mondta a cikk írójának, ha nem is volt akkora a 18. szülinapi bulija, hogy 70 évesen erről meséljen az unokáinak, de amióta nagykorú lett, "peckesebben jár az utcán". Neki is szívből gratulálunk!

Boumoujahed Moufid (18)
Nagyon szeretném, ha a rendőrség elkapná azt a bűnözőt, aki a múlt héten megtámadott és kirabolt minket.

Örömmel jelentjük: elkapták!

A tinédzserek további kívánságait keressétek az Éva januári számában!

Szöveg (részlet): Rojkó Annamária, fotó: Europress