Ilyen apát mindenkinek! A feleség őszinte ódája gyermeke édesapjáról

Borítókép: Ilyen apát mindenkinek! A feleség őszinte ódája gyermeke édesapjáról
Nem emlékszem pontosan, Amerikában mikor van apák napja, de nem is tartom sokra ezt az ünnepet: az apákat, akárcsak az anyákat, az év 365 napján ünnepelni kellene. A családomban lévő két legfontosabb apukát legalábbis biztosan.

Az én édesapám a világ egyik legjobbja, ehhez kétség sem férhet: imádja a családját, bennünket, a gyermekeit, egy éve pedig az unokája lett a szeme fénye. Jobb apát nem is kívánhatnék magamnak, most mégsem róla szól ez az „apukás írás”, hanem arról a férfiról, aki számomra most az első számú apuka: ő pedig a férjem.

A férj még bizony kezdő ebben a kőkemény szakmában: egy éve tudja csak, mi fán terem az apaság, de látom, minden egyes percét élvezi. Ő nem az fajta apa, akinek fontos a családja, és szeret velük lenni, de csak amolyan tessék-lássék módon mindössze addig, amíg ez számára nem megerőltető. Nem. Ő tényleg, úgy igazán kiveszi a részét az apaságból, amennyire csak egy 8 órás munkahely megengedi.

Eleinte rettegett a feladattól, ami nem is csoda: mindenki tudja, mekkora felelősség egy gyerek, ő pedig nem csak csinálni akarta, hanem JÓL akarta csinálni. Ideges volt, mert nem volt épp fiatal: lélekben persze igen, hiszen több mese ment otthon a tévében, mint akciófilm, de tudta, mire megszültetik a baba, majdnem 40 lesz.

Félt attól is, hogy nagyon kislányra vágyott, akit lehet kényeztetni, babusgatni, hercegnőnek nevelni, cukiskodni vele….Akinek majd az anyja lesz a példaképe, az anyját utánozza majd. Ehelyett kiderült, hogy bizony fia lesz. És igen, először bizony rettegett attól, hogy Ő lesz a példakép, Ő lesz a férfiminta a gyermeke életében. És tartott az elvárásoktól, amiket majd támaszt a fia felé, hiszen ő férfit akar nevelni erre a világra, nem mamahoteles, munkaundoros aranyifjút.

De a pici születésével minden félelme elillant, átalakult, butaságnak tűnt már. Abban a pillanatban, ahogy a szülésznő a 2 méteres apuka hatalmas mellkasára tette a 3 kilós csecsemőt, minden rettegése, aggodalma elillant, és csakis a szerelem járt a fejében, hiszen ott és akkor beleszeretett gyermekébe, aki tökmindegy, hogy fiú vagy lány.

Ez a szerelem a mai napig tart: a fürdetés, ami csakis apa dolga, a nap fénypontja, ahogy az is, amikor a rosszevő fia valami véletlen folytán felfalja az egész vacsorát. Számára nem kérdés, hogy imád a fiával lenni, és természetesnek veszi, ha anyuka elvágyik tornázni, kávézni, barátnőzni: hiszen ilyenkor nem marad más, csak ő és a fia, aki olyankor tud apára koncentrálni, úgy igazán.

Az ő kis kétszemélyes, titkos univerzumuk pedig szent és sérthetetlen, én pedig már most rettegek, miket tanulnak majd együtt…

És mire hazajövök, biztos, hogy a feje tetején áll a lakás, a gyerek nyakig sütőtökös, ahogy padló is, de huncut egymásra mosolygásuk kárpótol mindenért.

Ilyen apát, férjet kívánok mindenkinek!