Az óvodákban ugye a legtöbb helyen nem lehetett bemenni a gyerekekkel, a kapuban adtuk át őket, a mi esetünkben már egészen kiscsoporttól kezdve. Önállóan besétáltak, megtanultak átöltözni, elpakolni, ruhát hajtogatni. Nem voltunk ott, hogy babusgassuk őket, hogy piszkáljuk őket, mindent a saját tempójukban intéztek. És mit látok ezeken a gyerekeken? Teljesen önállóak, jó a problémamegoldó képességük.

Ezért gondoltam, hogy lehet, érdemes egy lépés hátralépni és inkább támogatni a gyerekeket a világ felfedézésében, mintsem irányítani a folyamatot. Sokszor hallom a játszótereken is, hogy a szülők túlféltik a gyerekeket. “ Te még ehhez kicsi vagy” ,“ Ő ügyesebb, mint Te” ,“ Ne így csináld” “Piszkos leszel” stb.

Sokszor a szülők maguk ültetik a félelmet a gyerekek fejébe, és persze mi jobban látjuk, milyen baleset következhet abból a bizonyos helyzetből, de bőven elég, ha csak tartjuk a kezünket, hogy el tudjuk kapni, ha gond van. És ami talán a legfontosabb, szavakkal is bátorítani és támogatni őket.

Ezt a következő módon tehetjük meg:

“Biztonságban érzed Magad?”

“Itt vagyok, ha szükséged lenne rám. “

“Tudod, mi lesz a következő mozdulatod?”

Vagy csak egyszerűen ne mondj semmit, csak figyelj és légy jelen, ne a telefont nyomkodd.

A játszótéri illemről napokat lehetne még beszélni, de összegyűjtöttük az 5 legfontosabb szabályt, amit érdemes betartani: