Borítókép: Féltjük, óvjuk, de hogyan csináljuk jól? Forrás: Pexels

Féltjük, óvjuk, de hogyan csináljuk jól?

Amikor várandós voltam az első kisfiammal, valaki mondta nekem, hogy onnantól, hogy gyerekem születik, aggódás lesz az egész életem, mindegy, mekkora is a gyerek. Már akkor is éreztem ennek az előszelét, de valóban onnantól kezdve, hogy félelmet nem ismerve elindultak, nagyon megnőtt az aggódás bennem. Természetesen sokáig narráltam, hogy mit hogyan kellene csinálnia, miközben épp az életével játszik az én szemszögemből, aztán a Covidos időszak megtanított valami nagyon fontosra.

Az óvodákban ugye a legtöbb helyen nem lehetett bemenni a gyerekekkel, a kapuban adtuk át őket, a mi esetünkben már egészen kiscsoporttól kezdve. Önállóan besétáltak, megtanultak átöltözni, elpakolni, ruhát hajtogatni. Nem voltunk ott, hogy babusgassuk őket, hogy piszkáljuk őket, mindent a saját tempójukban intéztek. És mit látok ezeken a gyerekeken? Teljesen önállóak, jó a problémamegoldó képességük.

Ezért gondoltam, hogy lehet, érdemes egy lépés hátralépni és inkább támogatni a gyerekeket a világ felfedézésében, mintsem irányítani a folyamatot. Sokszor hallom a játszótereken is, hogy a szülők túlféltik a gyerekeket. “ Te még ehhez kicsi vagy” ,“ Ő ügyesebb, mint Te” ,“ Ne így csináld” “Piszkos leszel” stb.

Sokszor a szülők maguk ültetik a félelmet a gyerekek fejébe, és persze mi jobban látjuk, milyen baleset következhet abból a bizonyos helyzetből, de bőven elég, ha csak tartjuk a kezünket, hogy el tudjuk kapni, ha gond van. És ami talán a legfontosabb, szavakkal is bátorítani és támogatni őket.

Ezt a következő módon tehetjük meg:

“Biztonságban érzed Magad?”

“Itt vagyok, ha szükséged lenne rám. “

“Tudod, mi lesz a következő mozdulatod?”

Vagy csak egyszerűen ne mondj semmit, csak figyelj és légy jelen, ne a telefont nyomkodd.

A játszótéri illemről napokat lehetne még beszélni, de összegyűjtöttük az 5 legfontosabb szabályt, amit érdemes betartani: