Fél elaludni a gyerek – mi a teendő? A szakértő válaszol

Borítókép: Fél elaludni a gyerek – mi a teendő? A szakértő válaszol
Bojti Andrea gyermekpszichológus válaszol olvasónk kérdésére.

Sorozatunkban szakértőink adnak választ az olvasók kérdéseire – most Bojti Andrea gyermekpszichológus válaszol:

A kisfiam 9 éves, okos, érdeklődő, szófogadó, bár elég makacs és kicsit lusta is (már ami a tanulást illeti), de ebből azért komoly gondok nincsenek.
Mivel eddig egy kicsi, 40 m2-es lakásban laktunk, velünk egy szobában aludt. A nyaralóban is úgy lett kialakítva az alvásrend, hogy vagy velem vagy az apukával aludt a hálóban, a másik szülő pedig a szófán a nappaliban. Pár hónapja szerencsére sikerült nagyobb lakásba költöznünk, ahol külön szobát kapott. Hatalmas volt az öröme, ő választotta ki a teljes bútorzatot, a dekorációkat, a falak színét is, és nagyon-nagyon büszke volt a saját szobájára. Az első napokban, hetekben minden gond nélkül elaludt esténként, nem kellett lámpát égve hagyni, csak az ajtaja volt nyitva. Kábé két-három hét után történt valami, mert azóta nagyon nehezen megy a lefekvés, ahogy elkezd sötétedni, már könnyek gyűlnek a szemébe, hogy ő fél egyedül aludni, és minden éjjel a mi szobánkban, a mi ágyunkban köt ki. Tényleg retteg, látszik rajta – égve kell hagyni neki a lámpát és ha nem alszik el azalatt, mialatt mi még teszünk-veszünk a konyhában, biztosan a mi ágyunkban végzi – ugyanúgy, ha éjjel felébred, egyedül már nem alszik vissza.
Kérdeztük, hogy mitől fél, de olyan, mintha ő se tudná: hol valami videójátékos karaktert emleget, hogy az a félelmetes, hol éppen valami olyasmit, amit a tévében látott, hol pedig azt, hogy furcsa zajokat hall a lakásban (az lehet, vannak, ez egy régi nagy ház, de ezt már annyiszor elmagyaráztuk...) Már próbáltuk a videójátékokat, tévét is (még jobban) bekorlátozni, eddig nem túl sok sikerrel. Kábé egy hónapja áll fent ez a probléma. Átmeneti, vajon? Elmúlik magától? Kérjünk profi segítséget? Meddig várjunk? Mit tudunk mi tenni, hogy eloszlassuk a félelmeit? Mitől félhet valójában?

Egy kisgyermek életében a változások megszokása általában több időt igényel. Főleg ilyen eset az, amikor a család elköltözik vagy a gyermek új szobát kap, azaz megváltozik a lakókörnyezete. Mindenképpen fontos, hogy a költözésbe a gyermek is be legyen vonva. Nagyon jó ötlet, ha ő választhatja ki az új bútorait, de kisebb gyermekeknél a játékok átpakolása is segítheti az új helyhez való kötődés kialakulását.
Egy ilyen változásokkal teli időszakban azonban megfigyelhető, hogy a gyermekek érzékenyebbé válnak, és bizonyos nehézségek előfordulhatnak az alkalmazkodásban. Sokszor kifejezett oka nincs is problémának, egyszerűen csak időre van szüksége.

[cikk=41555]

Az Önök esetében részben erről lehet szó, de a levél alapján úgy gondolom, valami egyéb történés is kiválthatja a félelmeit. Érdemes végiggondolni, érte-e őt bármilyen trauma az elmúlt időszakban, láthatott-e, hallhatott-e valamilyen rémisztő esetet. Fontos, hogy megértéssel forduljanak felé, ne maradjon egyedül a félelmeivel. A legjobb segítség, ha valamilyen formában megtanulja kontrollálni a félelmeit. El kell neki magyarázni, hogy ő maga le tudja küzdeni a rossz érzéseit. Megtanulhat néhány kulcsgondolatot, a kisebbek varázsigét, melyek elűzik a rosszat. Egy alsó tagozatos gyermekkel már komolyabban lehet arról beszélni, hogy a világ éjszaka is teljesen ugyanolyan mint nappal. Pl. este közösen kinyithatják az ablakot, megnézhetik a fa árnyékát a falon, játszhatnak a sötétben a kéz árnyékával stb. Ezeket a kis esti játékokat kezeljük természetesen, nem kell mindennap a félelmeiről beszélni.

[cikk=41527]


Praktikus segítség a gyermeknek, ha egész éjjel éghet a villany a szobájában, illetve ha szükséges, akkor a lakás más pontjain is. Sok kisgyerek például fél elmenni éjszaka a mosdóba, ezért visszatartja a vizeletét és ébren marad. Ki lehet próbálni azt is, vajon a szoba átrendezése segíti-e a megnyugvást. Lehet, hogyha áthelyezzük az ágyát, már egy másik kép tárul elé, és attól nem fél majd.
Fontos átgondolni a lefekvés előtti szokásokat is. Nem szerencsés, ha a gyermek közvetlenül elalvás előtt még televíziót néz, számítógépezik vagy érzelmileg túlfűtött játékkal játszik. Az esti rutin legyen egy folyamatos elcsendesedés. A fürdés maga egy relaxáló tevékenység. Utána már csak csendes meseolvasás, összebújás legyen a program.
A kisfiúnak még meg kell szokni az új környezetet, ami egyben a szülőktől való szeparációt is jelenti. Valószínűleg valami meg is ijeszthette, ami nehezíti a dolgát. Fokozott türelemmel, és a fentebb leírtak alkalmazásával kezeljék a helyzetet úgy, hogy ne legyen napi téma az esti elalvástól való félelem. Idővel egészen biztosan oldódni fog a szorongása. Szakemberhez akkor forduljanak, ha hosszabban elhúzódik a probléma és komolyan akadályozza a gyermeket a hétköznapi életvezetésben, pl. romlanak a jegyei a fáradtság miatt.


Te is kérdeznél Bojti Andrea gyermekpszichológustól? Most megteheted! Írd meg a kérdésedet, problémádat az [email protected] címre és mi továbbítjuk azt a szakértőnk felé. A tárgy legyen: "A szakértő válaszol". Kérdésed természetesen név nélkül fog megjelenni a weboldalon.