– A fényes pohajat kéjeeem!

Fényes pohár, fényes pohár, mondogatta maga elé. A nagyobb testvér kisszobából érkező kamaszos morgolódása keveredett a cérnahanggal.

A fényes pohár megkerült, a tej belehömpölygött, s már perdült is a kisszéken üldögélő apró lányka elé, aki angyali mosollyal fogadta a nedűt. A felénél letette a poharat, és a szája szélén maradt tejet elégedetten alkarjába törölte.

– Ne oda, Petrus! Várj, hozok egy konyharuhát…

Abban a pillanatban a tej másik fele a parkettán terült szét. Sírás zendült, a kislány könnyei záporoztak a tejtócsa felett, amit újabb, ezúttal hangosabb morgolódás kísért az emelet irányából. Vigasztaló ölelések, puszik és közös törölgetés után a sírásból könnyes kacaj vált, a reggelizés helyét pedig csiklandozás és kacagás vette át. Áron ekkor robbant ki a szobájából.

– Nem lehet ilyen zajban olvasni! – trappolt le a lépcsőfordulóig. – Egyszer sír, egyszer meg túl hangosan nevet!

– Ő a testvéred, és még kicsi. Csak kiöntötte a tejet és elkeseredett miatta. Kicsit légy vele türelmesebb.

– Nem! – dacoskodott és levágta magát a kanapéra. – Velem ki türelmes?

– Na jó – sóhajtott fiára nézve, és melléült.

Lágy komolysággal a szemébe nézett. Vajon mikor nőtt így meg?

– Gyere, beszéljük ezt meg…

Majd felkapott egy párnát és nevetve hozzávágta. Jókedvű párnacsata kerekedett, amibe Petrus is bekapcsolódott.

A FOLYTATÁSÉRT KATTINTS IDE!