Egy gyanús férfit látsz a gyerekmedencében. Mit teszel?

Borítókép: Egy gyanús férfit látsz a gyerekmedencében. Mit teszel?
A múltkori strandolásunk alkalmával egy olyan dologra lettem figyelmes, amit nem igazán tudtam hogyan kellene kezelni. Egy középkorú férfi egyedül ücsörgött a gyerekmedencében és nézte a gyerekeket.

Sokan gondolhatják, hogy “ugyan anyuka, túlfélti a gyerekét”, de nekem az az álláspontom ebben a témában, hogy egy strandon a gyerekmedencében csak gyerekek tartózkodhatnak (ezt tábla is jelzi) és felnőtt csak és kizárólag akkor lehet bent a vízben, ha van vele gyerek. Mindezeken felül szerintem nem illik felnőttnek a gyerekmedencében pancsolnia, akkor sem, ha máshol nem ér le a lába. Úgy gondolom, egy érett felelősségteljes gondolkodású ember ezt szintén így gondolja, de sajnos nem mindenki van ezzel így.

Tudom, hogy vékony jégnek számít, hogy ki, mit lát bele ebbe a helyzetbe, nem szeretném én sem egyből a P betűs kolompot megkongatni, de akkor is egy hajszál választott el attól, hogy ne szóljak egy úszómesternek. Sőt, ha nem egyedül lettem volna a kettő gyerekemmel, biztosan jelzem nemtetszésemet.

Sokszor fekszenek nénik a pancsoló résznél és napoznak, én azt se szeretem, mert a gyerekektől veszik el a játszáshoz a teret, hiszen nyilván nem úgy használják az egész medencét, ha egy idegen, gyerek nélküli felnőtt fekszik a szélén. Sokan vagyunk, mindenkinek melege van, mindenki hűsölni szeretne, illene tisztelni a másik terét is. Gondolom a nénik is felháborodnának, ha ugornék egy bombát az ő területükön.

Egy szó mint száz, kevés van hátra a nyárból, de jövőre is fogunk strandolni, figyeljünk a másikra, tartsuk be a szabályokat és (szerintem) egyedül, gyerek nélkül ne menjünk a gyerekmedencébe, mert sok esetben nem jöhet az jól ki.

A strandon láthatatlan veszélyek is vannak, ilyen az UV sugárzás. Nézegesd meg galériánkat, hogy tudd, mit tehetsz a káros sugarak ellen!