12 babanév, amit a covid inspirált

Borítókép: 12 babanév, amit a covid inspirált Forrás: Getty Images
Ha a gyermeked a Covid idején fogant volna, adtál volna neki olyan nevet, ami örökre a pandémiára emlékezteti? Bár első hallásra igen abszurdnak tűnik, Amerikában ennek mégis hatalmas divatja lett. A mai napig sorra születnek a koronavírus által inspirált nevekre keresztelt babák, arra emlékeztetve a szülőket és mindenkit, hogy ők bizony a járványnak és a „lockdown-nak” köszönhetik az életüket.

Corona

Ez a név bizony létezik és nem csak annak a bizonyos vírusnak a neve: egy indiai nő, aki a pandémia időszakában, a nagy lezárások alatt adott életet ikreinek, úgy döntött, egyik gyermekének bizony ezt a nevet adja.

Covid

Ha arra tippeltél, hogy a fent nevezett hölgy a Covid nevet választotta másik gyermekének, akkor bingó! Mert valóban ezt a nevet adta, azért, hogy gyermekeire – Corona-ra és Covid-ra- nézve mindig emlékezzen erre az időszakra.

Lockie

Jodie Cross és a férje, Rob már egy éve próbálkoztak sikertelenül a babavállalással, amikor 2020 elején kitört a koronavírus-járvány - írja a Daily Star című brit bulvárlap. Jodie éppen a második hullám alatt esett teherbe, a karantén idején. Amikor megtudta, hogy kislányt hord a szíve alatt, férjével megbeszélte, hogy a "Lockie" nevet fogja kapni a kislányuk, az angol "lockdown", vagyis a kijárási korlátozások szó után. A nő egyáltalán nem bánta meg döntését, mert mint mondja, ez az időszak segítette őket abban, hogy kisbabájuk születhessen. A 36 éves anya már elkezdett ugyanis beletörődni, hogy sosem lesz gyereke, mert előtte hiába próbálkoztak, nem jött össze.

Lockdown

Ha azt gondolod, ez vicc, bizony tévedsz! Ezt a nevet is megkapta egy kisbaba Indiában.

„Azért neveztük el „lezárásnak”, mert akkor fogant és született, ezzel bearanyozta az életünket és elvonta a figyelmünket arról, milyen borzalmak történnek a világban a Covid-19 járvány miatt.”- adtak magyarázatot a szülők furcsa döntésükre egy interjúban.

Isola

Ez a név az „isolation”, azaz lezárás szóból ered, de van kelta eredetű megfelelője is, melynek jelentése: sziget. Az amerikai szülők azonban a „lockdown” szóra asszociáltak, amikor születendő gyermeküknek ezt a nevet adták.

Kovy

A Covid-19 kedveskedő, becéző formája. Egy afroamerikai pár adta első ízben babájának ezt az igencsak érdekes nevet, aki azóta már nincs ezzel a névvel egyedül, mert több száz másik baba is megkapta.

Rona

A Rona eredetileg már egy létező norvég és skót név, de a koronavírus idején világszerte több pár is ezt a nevet választotta utalásul a „Corona” időszakára, elfeledkezve a valódi jelentéséről.

Sanny

A „sanitiser”, azaz fertőtlenítő szóból származtatott név, a Sanny egész vidáman cseng. Pár év múlva talán már az eredetéről is megfeledkezik mindenki.

Faith

A járvány idején a Faith, azaz a Hit név rekordot döntött Amerikában. Annyian választották ugyanis születendő gyermeküknek, mint még soha azelőtt.

Luke

Ezt a nevet azért adták sokan kisbabájuknak, mert a Luke (azaz Lukács), az orvosok védőszentje és ezzel szerettek volna köszönetet mondani és hálájukat kifejezni a pandémia idején az egészségügyben dolgozóknak, akik odaadóan gyógyítottak és emberéleteket mentettek meg.

Agatha, Agata, Agate

Az Agatha már igencsak régimódinak számított a Covid előtti időkben, ám a járvány mindent megváltoztatott. Mivel az Agatha „jó asszonyt” jelent, egyben az ápolók védőszentje is, sokan döntöttek úgy, akiknek valamelyik családtagja kórházba került és csak a gondos ápolásnak köszönhetően épült fel a vírusfertőzésből, hogy születendő gyermeküknek ezt a nevet adják.

Hope

Hope, azaz Remény – Ezek a babák reményt hoztak a szülőknek arra, hogy a járvány egyszer majd véget ér és ismét szebb, jobb lesz a világ.

Kíváncsi vagy, melyek voltak születési éved legnépszerűbb babanevei? Mutatjuk!