
Apa is fél és ez teljesen oké! – édesapák vallanak a félelmeikről
Apának lenni, egy másik életért örökké felelősnek lenni bizony nem kis vállalás. Attól a percől kezdve, hogy szembesülsz a ténnyel, hogy hamarosan édesapa válik belőled, számos kérdés, kétely, gondolat, érzés fogalmazódik meg benned. Ha úgy tetszik, elkezdődik az életednek egy egészen új kiadása, és gyakran érezheted úgy, hogy kicsúszik a lábad alól a talaj, vagy hogy azt sem tudod mit kéne csinálnod.
Az apaság olyan dolgokat tartogat számodra, amelyeket azelőtt sosem élhettél át, és ahogy nőnek a gyerekeid, újabb és újabb kihívások elé kerülsz: a felelősségtudat tényleg mindenhova elkísér, soha, egy percre sem szűnsz meg már valaki apukájának, példaképének, megmentőjének, hősének lenni. Ez persze leírva csodásnak és magától értetődőnek hat, mégis számtalanszor felütheti benned a fejét egy érzés, amit azelőtt, ha csak tehettél, elkerültél. Ez pedig nem más, mint a félelem. De ne aggódj, ez teljesen természetes, hiszen a jó szülők, akik valóban erősen kötődnek a gyermekükhöz, mind átélik ezt valamilyen formában, méghozzá nem csak az apaság elején, hanem életük végéig.
Épp azért, hogy ne érzed magadat rosszul, vagy egyedül a félelmeid miatt, most édesapák gondolatait hoztuk el neked, hogy tudd: apa is fél, és ez teljesen oké.

Édesapák vallanak a félelmeikről
Megnézem a galériátA félelmeinket bevallani nem könnyű, de jobb, ha legalább magunknak megtesszük. Ha valamivel kiegészítenéd az idézett apák félelmeit, természetesen nem kell, hogy a nevedet vállalva tedd meg. Elküldheted nekünk Facebook-üzenetben és betesszük a cikkbe, vagy alább is megírhatod az üzenetküldő ablakban, tetszőleges névvel. Köszönjük, ha megteszed, hiszen más apáknak is segíthetsz vele enyhíteni a félelmüket!