Ezek voltak a legnépszerűbb babanevek Amerikában

Borítókép: Ezek voltak a legnépszerűbb babanevek Amerikában Forrás: www.gettyimages.com
Ne csodálkozzunk, ha a Walking Dead szereplői jönnek szembe az utcán!

A popkultúra elképesztő hatással van a névadásra, a trend idén sem szakadt meg. Ha megnézzük, melyek voltak a legnépszerűbb keresztnevek 2016-ban az USA-ban, nem juthatunk más következtetésre. A Walking Dead rendkívül népszerű széria, ezért a Tyreese nevet 48 százalékkal többen választották idén, mint 2015-ben, de nőtt a Hershel (37 százalékkal) és a Carol (18) nevek iránti igény is.

A Marvel és a DC képregények, és a belőlük készített filmek is nagy hatással voltak a szülőkre, a Hulknak (eredeti nevén Bruce Banner) köszönhetően mind a Bruce, mind a Banner nevek kedveltek voltak, ez utóbbi 48 százalékkal több névadót ihletett meg, mint egy éve.

Forrás: www.gettyimages.com

Természetesen a politika is éreztette a hatását, bár nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. A hölgyek között Hillary vezet, de a második helyen Ivanka áll. Utóbbi Donald Trump lányának neve is egyben, ezért is terjedhetett el, ebből a szempontból érdekes, hogy miért nem a Melania ugrott nagyobbat.

A technológia is befurakodott a keresztnevek közé, többen választották a Cloud, azaz felhőszolgáltatásra utaló nevet, de az Apple is népszerű volt, igaz, ezen nevek esetében nehéz eldönteni, hogy valójában ki/mi is volt a név forrása.

Ezek figyelemreméltó tendenciák, de nem befolyásolták az élbolyt. A lányoknál a Sophia, a fiúknál pedig a Jackson lett a befutó, ezen nevek esetében sem kell külön hangsúlyozni a popkultúra áldásos hatását.

A kutatást a babycanter.com tette közzé, 400 000 új babanév analizálása után.

Lányok TOP 10

Sophia

Emma

Olivia

Ava

Mia

Isabella

Riley

Aria

Zoe

Charlotte

Fiúk TOP 10

Jackson

Aiden

Lucas

Liam

Noah

Ethan

Mason

Caden

Oliver

Elijah