Így koccints boros pohárral, hogy szépen csengjen

 Így koccints boros pohárral, hogy szépen csengjen
Forrás: Dubicz Borászat

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A cikk támogatója a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok
A

A borozás minden pillanata az illatoktól az aromákon át a hangokig igazi élmény. Most utóbbi titkát fejtjük meg. Nézzük, mitől csilingelnek szépen a borospoharak.

Ahogy a borozás minden elemének, a boros koccintásnak is megvan a maga szabálya, melyet két okból is érdemes követned. Az egyik inkább praktikus, hiszen ha poharaink nem megfelelő módon találkoznak, abból bizony kisebb katasztrófa is kisülhet. Képzeld csak el a következő szituációt! Egy kellemes estét töltesz barátaid társaságában, a nagy jókedv közepette pedig nem figyelsz a mozdulataidra, és köszöntés közben olyan hevesen koccintod neki a vörös borral teli poharad a másikénak, hogy abból az értékes nedű kiloccsan – ne adj Isten, még a pohár is törik –, és a makacs vörös lé az abroszon és a ruhádon köt ki. Azonnal próbálod menteni a menthetőt, de mindhiába. Ha azonban ismered a helyes technikát, ilyen nem eshet meg veled.

De nem csak ezért érdemes az etikettnek megfelelően koccintanod. Ha úgyis jól csinálod, a borospoharak találkozását kellemes, semmihez sem fogható csilingelés követi majd, mely tökéletes felvezetője az azt követő élménynek.

Hogyan kell borospohárral koccintani?

Noha bizonyos modern megközelítések szerint a koccintás gyakorlata elévült, és elegendő a társaság többi tagjával együtt, lehetőleg egyszerre magasba emelnünk a poharunkat, mielőtt megízlelnénk annak tartalmát, mi mégis arra biztatunk, bátran ápold ezt a szép hagyományt – még ha egy nagyobb eseményen időigényesebb is mindenkihez külön odalépni (és meglehetősen kellemetlen bárkit kifelejteni). De mennyivel szebb gesztus, nem igaz? Annak hangjáról nem is beszélve. Persze, csak ha jól csinálod.

OLVASS TOVÁBB!

Tovább olvasok
Kép
6 szuper ajándék tipp, amivel közben egy hazai vállalkozót is támogatsz!

Az idei karácsony szlogenje: vegyél hazait karácsonyra is és támogasd ezzel a hazai vállalkozókat!

Kép
Börtönbüntetése után végre újra filmezik a Született feleségek kedvence

A színésző tavaly leülte a vesztegetés miatt kiszabott büntetését, kifizette pénzbüntetését, közmunkát is végzett - most pedig végre visszatérhet a színészethez.

Kép
Vegyél hazait és kerüljön idén magyar alkotó ünnepi virágdísze az asztalodra!

Egyedi kincseket „vadászol” karácsonyra? Látogass el virtuális adventi vásárunkba, ahol tolongás nélkül, akár a foteledből is kényelmesen szétnézhetsz. Ezúttal csodás, egyedi virágdíszeket szedtünk belőlük egy „csokorba”. Válogass idén Te is magyar alkotók portékáiból; támogatásodra, vásárlásodra sokuknak nagyobb szükségük van. mint valaha.

Kép
Napi horoszkóp december 1.: a Rákok igazi csapatjátékosok, a Skorpiók nagy elismerésben részesülnek

A hónap első napján is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek!

Kép
A Hyaluron lehet a megoldás minden bőrtípusra?

Kibeszéltük a terméket, ami több bőrproblémát is megold.

Kép
"Nem születtem egykönnyen anyának..."

Öt évvel ezelőtt egy keddi hajnalon csupán két perces különbséggel két, fejenként két kilós kislány sírt fel egy fővárosi kórházában hajnal fél egykor. Az ő születésükről illene írnom az ötödik születésnapjuk alkalmából, de rendhagyó módon másról mesélnék most....

Kép
A legegészségesebb karácsonyi fűszerek

Jellegzetes illatuk az igazi, békebeli ünnepet; a forralt bort és a mézeskalácsot idézi; ezek a fűszerek azonban nem csak a lelkedre, a testedre is rendkívül jó hatással vannak. Gyógyító erejük miatt nem csak az őszi-téli időszakban kellene fogyasztanod belőlük.

Kép
Hogyan tanultam meg betét és más eszköz nélkül menstruálni?

Mások elengedett kézzel tudnak biciklizni, én meg betét nélkül tudok menstruálni. És más menzeszes eszközt sem használok, nem csalok. 7 éve. Elmesélem röviden, mi a titkom.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem