“Ha borogatnád, elmúlna”

– mondta teljesen érzéketlenül kis tinédzser lelkemnek a nagyanyám, amikor el kezdett nőni a mellem nagyjából 13 éves koromban. Éppen elég kellemetlen volt az iskolában tornadresszt húzni, hozzá még ez a beszólás is. Szóval elég sokáig hittem azt, hogy a kis mellem valami szégyellnivaló dolog, és akkor vinném valamire a világban, ha hatalmas dekoltázsom lenne, és már dolgozó nő voltam javában, amikor el kezdtem szeretni és szégyentelenül viselni a kicsi melleimet.

Nem hordok melltartót, ez valahogy úgy kezdődött, hogy azt gondoltam a kicsi melleimre nincs jogom ilyen nőies huncutságra. Aztán később egyszerűen rákaptam, mert éljen a szabadság. Eszembe sem jutott, hogy ez bárkit zavar, amíg egyszer az egyik kolléganőm az nem mondta, hogy legalább hordhatnál melltartót, illetve évekkel később megkérdezte egy másik, hogy mellbimbó tapaszra nem gondoltam-e. Érdekes, gondoltam, én sosem kértem soha, hogy kevésbé kivágott ruhában gyere dolgozni, mint amiben jössz.

“Te aztán meg vagy elégedve magaddal, mi?”

– szólt be egy kezdődő szexkapcsolatom a harmadik közös esténken, amikor szeretkezés után meztelenül kószáltam a lakásában. Többet nem találkoztunk, mert sajnos ő nem volt megelégedve magával, ezért piszkált engem, az meg hosszú távon nem tűnt jó üzletnek. Szeretek néha a tükör elé állni meztelenül és megnézni a porcikáimat a fejem búbjától a talpamig, és az hogy meg vagyok elégedve magammal nem jelenti azt, hogy ugrálok örömömben, hogy jaj de szép vagyok.

Egyszer varrattam magamnak egy nagyon kivágott ruhát. A tervező csaj mesélte, amikor mentem ruhapróbára, hogy amikor mutatta másoknak a majdnem kész ruhámat, többen megkérdezték, hogy jó, de ebből nem lesz ki a melle. És ő meg mondta, hogy nem, mert ezt a ruhát csak kicsi mellekkel lehet felvenni. Szóval szeretem a kicsi mellemben, hogy bizonyos ruhákat csak nekem találtak ki, ami meg nagy mellekre való, meghagyom a nagy mellűeknek. És ez így teljesen oké.

Nem leszek álszent, ha nem szeretném őket, ha tényleg valóban nagyon nem szeretném őket, akkor meggondolnám, hogy kés alá feküdjek. Ami nem divatos üzenet, de egyszer volt egy barátnőm, akinek központi kérdés volt, hogy kicsi a melle, és gyűlölt mindenkit, akinek nagyobb volt nála. Pszichológushoz is járt, akinek folyamatosan a zord világról panaszkodott, amiben neki kicsi a melle. Minden problémájának alfája és omegája ez volt, és amikor a pszichológus azt tanácsolta neki, hogy akkor műttesse meg, nagyon felháborodott. Pedig nekem inkább az a felháborító, ha valaki mondjuk azért nagyobbítattja meg a melleit, hogy a pasijának, a pasiknak tetsszen. Ha valaki nézte A híd cím sorozatot, akkor emlékszik a vérlázító jelenetre (SPOILER) amikor a jól szituált de már elhidegült házaspár férfitagja egy sosem kért mellnagyobbítást vett a feleségének szülinapi ajándékba. Szóval ha valaki a maga kedvéért, lelkéért csináltatja meg, és nem azért hogy megfeleljen valami társadalmi elvárásnak, hogy csak a nagy mell a mell, akkor nekem ezzel semmi bajom.

A cikk folytatásáért kattints a szexsuli.hu-ra!