Lelkes reakciók II. Erzsébet beszédére: „Amerikának is ilyen vezetőre lenne szüksége"

királynő beszéde,ii. erzsébet
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

I

II. Erzsébet történelmi beszédet tartott vasárnap este; néhány feedbacket idézünk, amelyekből kiderül, hogy az internet népe milyen lelkesen fogadta a királynő üzenetét a koronavírus-járvány elleni védekezésről.

Főleg az Egyesült Államokbeli twitterezők utaltak többé-kevésbé burkoltan a twitterezők arra, hogy az ő vezetőik közül eddig senki sem mondott nekik ilyen felemelő és összeszedett beszédet:

#AKirálynőbeszéde elképesztően megindított itt Los Angelesben. Az, hogy köszönetet mondott [az egészségügyi dolgozóknak], az egység, amiről beszélt, csak még inkább ráirányítja a figyelmet a hanyag vezetésre, ami nálunk van Amerikában.

(Ezt maga Minnie Driver színésznő twittelte.)

„Sose voltam a királyi családok rajongója, de feltűnt, ahogy a királynő nem hibáztat senkit, nem szól be az újságíróknak és nem kritizálja a tisztségviselőket, amiért nem elég kedvesek hozzá, illetve nem dicsekszik a nézettségével.”

„A királynő két percben ismertette a válságot, megdicsérte a dolgozókat, reményt és inspirációt adott a világnak. Két perc alatt megtette, amit Boris Johnson és Trump két hónapja elmulasztott, helyette inkább összevissza zagyválnak.”

Angliának [nos, inkább az Egyesült Királyságnak, de mindegy… a szerk.] nevetséges miniszterelnöke van, de legalább ott van nekik Erzsébet királynő. Nekünk csak egy nevetséges elnökünk van. Közösségi finanszírozós kampányt indítok, és a pénzből megbízom Helen Mirrent, hogy intézzen beszédet az amerikaiakhoz amerikai kiejtéssel. Ennyi jár nekünk!

Azért pikírt megjegyzések is jöttek:

Nagyon nehéz helyzetben van a királynő pillanatnyilag. Minden családtagját más-más kastélyban kellett elhelyeznie.

Sokat változott 70 év uralkodás alatt, de mégis ugyanaz, aki volt. Ő a Királynő, és a legutóbbi beszéde hozzájárul egy valóban kiemelkedő személyiség legendájához, történelméhez.

Ezt már Alistair Campbell munkáspárti politikus és újságíró írja a Telegraphban.

Az alábbiakban olvashatjátok II. Erzsébet beszédének magyar fordítását, amelyet 2020. április 5-én közvetítettek a világ tévécsatornái:


Egyre embert próbálóbb idők azok, amikben szólok önökhöz. Országunk életében rendkívüli fejlemények álltak elő, amelyek gyászt hoztak számos család életébe, anyagi nehézségeket sokak életébe és gyökeres változásokat mindannyiunk hétköznapjaiba.
Megköszönöm mindenkinek az NHS [Nemzeti Egészségügyi Szolgálat] frontvonalában, továbbá az ápolóknak és azoknak is, akik létszükségletű feladatokat visznek, akik önzetlenül végzik mindennapos kötelességüket a munkahelyükön, mindannyiunkat segítve ezzel. Biztos vagyok benne, hogy a nemzet is mögöttem áll ebben, kifejezve a nagyrabecsülését minden egyes óra iránt, amit önök kemény munkával töltenek, mert ez a munka közelebb hoz minket ahhoz, hogy egyszer ismét normális időket éljünk.

Szeretnék köszönetet mondani azoknak is, akik otthon maradnak, és ezzel hozzájárulnak a sérülékenyebb emberek védelméhez és ahhoz, hogy minél kevesebb család élje át a fájdalmat, amikor el kell veszíteniük egy szeretett tagjukat. Együtt vesszük fel a harcot a betegség ellen, és biztosítani szeretném önöket arról, hogy ha egyesült erővel, állhatatosan harcolunk, akkor le fogjuk győzni.

Remélem, a következő években mindenki büszkén tekinthet vissza arra, hogyan nézett szembe ezzel a kihívással. Az utánunk következő nemzedékek pedig elmondhatják, hogy ez a brit nemzedék ugyanolyan erős volt, mint bármelyik. Hogy az önfegyelem, a csendes, derűs kitartás és a bajtársiasság még mindig meghatározó jellemvonások ebben az országban. A büszkeség, amit nemzetünk iránt érzünk, nem a múltunk része, hanem meghatározza a jelenünket és a jövőnket is.

Azok a pillanatok, amikor az Egyesült Királyság egy emberként tapsolta meg az egészségügyben és létfontosságú területeken dolgozókat, a nemzeti eszme kifejezéseként maradnak meg az elmékezetünkben; és a szivárványt ábrázoló gyerekrajzok lesznek annak szimbólumai.

A Nemzetközösségben és világszerte számos szívmelengető történetet láttunk emberekről, akik segítettek egymásnak, akár étel- és gyógyszerosztással, akár azzal, hogy bekopogtak a szomszédokhoz vagy azzal, hogy az üzleti vállalkozásukat átalakították segítő szervezetté.

Bár az, hogy elszigeteltük magunkat, időnként nehéz lehet, mindenféle hitű és vallástalan emberek egyaránt ráébrednek: ez az időszak lehetőséget adhat arra, hogy lassítsanak, szünetet tartsanak, gondolkozzanak, imádság vagy meditáció formájában.

Eszembe jut az első közvetítés, amiben részt vettem, 1940-ben, a húgom segítségével. Gyerekként innen, Windsorból üzentünk a gyerekeknek, akiket kitelepítettek az otthonukból és akiket máshol helyeztek biztonságba. Ma ismét fájdalmas lesz sokak számára külön élni a szeretteiktől. De most is, ahogy annak idején, tudjuk, lelkünk legmélyén, hogy ez a helyes döntés.

Mindannyian éltünk meg rendkívüli időket; ez most más, mint az eddigiek voltak. Ez alkalommal a bolygó minden nemzetével közösen teszünk erőfeszítést, a tudomány nagyszerű vívmányait és ösztönös együttérzésünket rendelve alá a gyógyításnak. Sikerülni fog – és a siker mindannyiunké lesz.

Bár még sok megpróbáltatás áll előttünk, vigasztaljon a tudat, hogy jobb idők várnak ránk: újra találkozni fogunk a barátainkkal; újra találkozni fogunk a családunkkal; újra találkozni fogunk.

Addig is, köszönetemet és legmelegebb jókívánságaimat küldöm mindnyájuknak.

Itt pedig megnézhetitek magát a beszédet:

Tovább olvasok
Kép
Csak biciklizni indultam a férjemmel, de belekerekeztem a halál torkába

Nem lehet úgy élni, hogy folyton arra gondolsz, talán ez az utolsó napod. A halál az mindig csak mással történik, nem? És mégis, elég egyetlen apró baleset, hogy megértsd, ennek az egésznek tényleg bármelyik pillanatban vége szakadhat...

Kép
Tünetmentesen is fertőz a koronavírus, de sokan félreértik, mit jelent a tünetmentesség!

A ProPublica egészségügyi szakújságírója, Caroline Chen alaposan utánajárt, mit érdemes tudni a COVID-19-ről, a tünetmentes hordozókról és arról, mit tehetünk a vírus leküzdéséért. És többek között arra is felhívja a figyelmet, hogy sokan nem is tudják pontosan, mit jelent a tünetmentesség!

Kép
Napi horoszkóp szeptember 27.: a Mérlegek pihenéssel tölthetik az idejüket, a Halaknak új terveik vannak

A hét utolsó napján se feledkezz meg a horoszkópodról, mert a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Kép
6 faktor, ami növeli a ráncok megjelenését – már fiatalabb korban is

Mindenki annak örülne a legjobban, ha a ráncok csak bőven 40 felett válnának problémává, de hogy ez tényleg így legyen, tenni kell a megelőzésért! A joy.hu összeállítása.

Kép
Eljött az őszi szortírozás ideje, mutatjuk, miktől szabadulj meg még ma

Alig várom, hogy legyen pár szabad órám, amikor végre megtisztíthatom az otthonomat a felgyűlt kacatoktól.

Kép
Mikor az anyós naponta kérdezett meg, hogy terhes vagyok-e már, muszáj volt megszabadulnom tőle

Kláriék nagyon akartak gyereket. Nagyon várták már az érkezését, ők is, és a család is. De egyáltalán nem segített nekik az, hogy az anyósa minden nap megkérdezte tőle, hogy megfogant-e már az unoka?

Kép
Próbáld ki Főrdös Zé házi energiaszeletét!

A legfrissebb Runner's World címlapján Fördős Zét láthatod, aki a belső oldalakon megmutatta kedvenc futóhelyét és a legjobb Street Kitchen futókaja receptjeit. Ízelítőnek íme a házi energiaszelet:

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem