Én ezt nem bírom így tovább, legalább hadd beszéljek róla valakinek – fakadt ki Noémi. Négy éve vagyunk házasok, szuper jól megvagyunk; tavaly ráadásul megszületett a mi kis csodabogyó kisfiúnk is. Máté, a férjem viselkedése viszont nemrégiben szinte egyik napról a másikra megváltozott. Egyik este - miután letettem a kicsit, kimentem hozzá a napppaliba – gondoltam, egy szokásos összebújós filmnézés még belefér. De ő csak a telefonját nyomkodta, rám se hederített.

Két napig tartó intenzív üzengetés után kiborult a bili, azaz én borítottam, amikor elé álltam és kerek-perec, amolyan „sárkányos” stílusban kérdőre vontam. Fogalmad sincs ki ő, nem ismered – vágott vissza olyan hangon, ahogy előtte még soha nem beszélt velem. Aztán, szerintem a lefagyott arcomat látva, egy kicsit higgadtabban folytatta: Melindának hívják és már akkor ismertem, amikor veled még nem is találkoztam. Együtt jártunk egyetemre, kolis volt, nagyon jóban voltunk, néha kint is aludtam nála – magyarázta. Aztán lediplomáztunk, mindenki ment a maga útjára. Nekem jöttél te, ő is férjhez ment. Szegénykém, képzeld, most írta, hogy ők aztán elég hamar el is váltak, a pasas ott hagyta, ahogy a gyerekük megszületett…

Úgy éreztem magam, mint aki egy hatalmas gyomrost kap hirtelen-váratlan; övön alul ért a sztori. Melindáról nekem eddig még soha nem beszélt. Erre most itt van egy vadidegen nő, aki benyomul az életünkbe és elveszi tőlem a férjem. Virtuálisan. Egyelőre.

Nyugi-nyugi, csak csetelgetnek, semmi több – mantráztam magamnak és igyekeztem megértőnek látszani, nehogy aztán a hisztis liba viselkedésemmel én taszítsam valami olyasmibe, amit egyáltalán nem akarok.

Egy két napos, intenzív messenger-snapchat üzengetési maraton után viszont nem bírtam tovább tartani magam. Totálisan kiborultam és megkérdeztem Mátét, mégis mi a fenéről tudnak ennyit „beszélgetni. Mondanom sem kell, nagyon nem értette a túlfűtött reakciómat, azt mondta, felfújom a dolgot. Meg kell értenem, hogy anno nagyon jóban voltak, ezer éve nem találkoztak és hát rengeteg megbeszélni valójuk van. Olyannyira, hogy képzeljem el, a múltkor, kutyasétáltatás közben rá is csörgött Melindára és egy órán át nem bírták letenni a telefont.

Erre már nem mertem felcsattanni. Viszont egy baromi rossz érzés kezdett elhatalmasodni rajtam és olyat tettem, amire nem vagyok büszke egyáltalán: belenéztem a híváslistájába. Kár volt, rögtön kiderült ugyanis, hogy az az 1 óra simán megvolt minimum kettő is.

Szóval így állunk, a férjem egy olyan nővel lóg a telefonon hosszú órákat, akivel évekig nagyon jóban volt és akiről én semmi se tudok, csak azt, amit Máté elmesél. Összeszedtem magam és színt vallottam; elmondtam, hogy nekem ez kicsit fura, és hogy nem is tudom, mit gondoljak. Alapjáraton nyilván semmi bajom azzal, ha nőneműekkel beszél telefonon, de úgy érzem, itt sokkal többről van szó. Mire ő azzal vágott vissza, hogy mindez azért van, mert én nem bízom benne. Persze megérti, hogy ez kívülről kicsit fura, de higgyem el, semmi okom nincs rá, hogy ne bízzak meg benne.

„Nem ismered, nem tudod mi jár a fejében. Azt is megmondtam neki, hogy mi nagyon jól megvagyunk és még ha be is próbálkozna valamivel, nem fogom hagyni. Ő csak egy nagyon jó barátom a múltból – mondta Máté.

Megnyugtató…ja nem. Nem tudok aludni se rendesen, annyira ideges vagyok. Meg hülye is persze, mert rákerestem Melinda FB profiljára, folyton látom, ahogy Máté képeit beszivecskézi, bekommenteli valamilyen nyálas dumával, csak hogy ott is „jelen” legyen. Befurakodik közénk, egyelőre csak virtuálisan; bármit is mondjon a férjem. Megint eltelt úgy két nap, hogy nem is beszélgettünk egymással, amitől már fizikailag is teljesen kikészülök. Őszintén, én vagyok a hibás? Túlreagálom? De nem tudom félretenni a megérzéseimet. Megőrülök már ettől a helyzettől. Ti mit tennétek a helyemben?

Ha pedig kíváncsi vagy, melyek a leghűtlenebb csillagegyek, kattints a Galériába!