Édesanyám tizenhat évesen hozott a világra. Sosem éltek együtt az apámmal, de kicsi korom óta ismertem őt, gyakran meglátogattam a családjával együtt. Nem volt köztünk a világ legszeretetteljesebb kapcsolata, de azért korrekt viszonyt ápoltunk egymással. Apám a tudomány embere, elvan a maga különös világában, előfordul, hogy még a saját családját is alig veszi észre.

Nemrég meghalt az anyai nagyapám, a nagyi pedig néhány héttel később követte. A hagyaték kezelése rám maradt. Régi füzeteket, iratokat rendezgettem a padlásukon, és váratlanul néhány foszló, kifakult napló akadt a kezembe. Azonnal rájuk vetettem magam. A nagymamám írta őket. A sorok közül egy izgalmas, modern gondolkodású fiatal lány képe rajzolódott ki, aki imád színházba járni, szívesen megnézi a fiúkat, verseket ír. Aztán egyszer csak félbeszakadtak a naplók. Talán eltűnt a többi, vagy váratlanul abbahagyta az írást, nem volt világos.

Rám esteledett, én meg csak ültem a sötét padláson, és gondolkodtam. Az én nagyim kifejezetten zárkózott, rideg ember volt. Nem is emlékeztetett a lapokon élő vidám, fiatal lányra. Nem véletlen, hogy az anyám már tizenhárom évesen menekülni akart otthonról, három évvel később pedig – igaz, tervezetlenül – világra hozott engem. Sokszor elmesélte, hogy a nagyi, bár befogadta, és segített felnevelni engem, naponta olvasta a fejére gyalázatos tettét.

Ezekben a naplókban viszont egyáltalán nem ilyen kép bontakozik ki róla. Mi történhetett vele? Elhatároztam, hogy kiderítem.

Először is meglátogattam anyámat. Vidéken él, nem találkozunk túl gyakran. Amikor megmutattam neki a naplókat, csodálkozva vonogatta a vállát. Az ő anyja egy mogorva vénasszony volt már fiatalon is: azt, aki ezeken a lapokon szerepel, nem ismeri. Semmit nem tudott nekem mondani. Megittuk a neszkávét, és nagyokat hallgattunk. Anyámmal sem volt jobb a kapcsolatom, mint bárkivel a családból. Nekem ez jutott.

Felkerestem a nagymamám húgát is. Évek óta nem beszéltünk, de tudtam, ha valaki, ő biztosan tudja, mi az igazság. Enikő nem fogadott túl lelkesen: hasonló ember volt, mint a nagyi, zárkózott, kedvetlen természet. Nálunk mindenki ilyen. Láttam az arcán, hogy tud valamit, de semmi kedve elmesélni nekem. Nem nagy dolog, felejtsd el, mondta. Egyébként is: minek vájkálni a múltban? Megkínált száraz sütivel, aztán tengernyi dolgára hivatkozva kitessékelt az ajtón.

Hónapokra leült a nyomozás. A nagyinak nem volt más élő rokona, nem tudtam, kihez forduljak. Mikor egyszer az egyik barátnőmmel beszélgettünk erről, rákérdezett: miért nem próbálod meg apukádat? Ismerte a nagyidat, hátha tud valamit.

Nem sok kedvem volt hozzá. Aput egy éve nem láttam. Volt két gyereke, felesége, saját élete: úgy éreztem, gyerekként megtűrt ugyan, de felnőttként már nem passzolok a világába. Néhány hetes agyalás után mégis felhívtam. Úgy tűnt, örül nekem, ez pedig újabb lökést adott a folytatáshoz.

Gyere, igyunk valami erősebbet, mondta, fogta a brandys üveget, és kiment a verőfényes teraszra.

Mit mesélt el az apám?

Nagyi tizenévesen halálosan beleszeretett egy jóképű fiatalemberbe. Együtt jártak teniszezni, a fiú segített hazavinni az ütőjét, közben beszélgettek, flörtöltek, viccelődtek. Évekig tartott a kapcsolat úgy, hogy nem értek egymáshoz. Nagyi mindent gondosan beleírt a naplójába, egyszer azonban az anyja megtalálta a feljegyzéseket, és hatalmas patáliát csapott. Nagyit örökre eltiltották a tenisztől, és attól kezdve az anyja árgus szemekkel figyelte minden lépését. A szerelemnek vége szakadt. A fiú néhány héttel később öngyilkos lett: felakasztotta magát az erdőben. A nagyi képtelen volt kiverni a fejéből a gondolatot, hogy ő tehet a haláláról. Hogy gyógyírt találjon a sebeire, hozzáment a nagyapámhoz, lett családja, gyereke, de valószínűleg sosem heverte ki a gyászt és a bűntudatot. Honnan tudsz ennyi mindent, álmélkodtam. Eszter (így hívták nagyanyámat) maga mesélte el nekem, mondta apám. Nem voltunk odáig egymásért, de egyszer egy családi banzájon kicsit sok bort ivott, és megoldódott a nyelve. Kettesben maradtunk egy órácskára, akkor mondta el. És anyu? Hogyhogy nem ismerte a saját anyja történetét? Keveset beszéltek egymással. Eszter a saját kudarcának tekintette, hogy édesanyád ilyen fiatalon szült. Persze azt is megbánta, hogy elmesélte nekem a történetét. Attól kezdve még fensőbbségesen bánt velem, mint azelőtt.

Szegény nagyi, mondtam. Másoknak is elmondhatta volna. Nem lehetett könnyű ezt a terhet egy egész életen át cipelni. Apám töltött a brandy-ből, és bólintott. Közelebb húzódtam hozzá: még sosem éreztem magamhoz ennyire közel. Aztán csak hallgattuk a madárcsicsergést.

Galériánkban megnézheted, mit tehetsz, ha rátok telepednek a nagyszülők!