Ők nem kérnek virágot – Kézen fogva ballagnak több tucat iskolában 2018-ban is

Borítókép: Ők nem kérnek virágot – Kézen fogva ballagnak több tucat iskolában 2018-ban is Forrás: facebook
A kezdeményezés a KézenFogva Alapítványtól származik; a megváltozott munkaképességűeket segíthetik vele a ballagók és hozzátartozóik.

2018-ban immár harmadszor van lehetőség arra, hogy a végzős diákok lemondhassanak a virágcsokrokról és a plüssmacikról a ballagásukon. Ezúttal is több tucat iskola és diák csatlakozott (és még nincs vége) a „Kézenfogva ballagunk” akcióhoz, amelynek keretében a ballagók arra kérik a családtagjaikat és a barátaikat, hogy ne vegyenek nekik hatalmas virágcsokrokat és más ballagási ajándékokat, hanem ezeknek árát – vagy legalább annak egy részét – inkább adományozzák a fogyatékosokat és családjukat segítő Kézenfogva Alapítványnak.

Az akcióhoz bármely ballagó diák csatlakozhat, ha kitölti ezt a jelentkezési űrlapot. Cikkünk írásakor már vagy 30 iskola diákjai jelezték, hogy részt vesznek a kezdeményezében. A ballagók hozzátartozói már most is (és persze egész évben) adhatnak adományt.

Tavaly három és fél millió forint gyűlt össze a ballagási adományokból, amiből 21 fogyatékos embernek tudott segíteni az alapítvány a munkában való elhelyezkedésben. A weboldalukon be is mutatnak közülük néhányat. 2016-ban közel egymillió forint gyűlt össze a ballagási virágokat, ajándékokat kiváltó adományokból.

Szerintünk ez a galéria is érdekelhet: