Történetük átlagosan kezdődött: megismerkedtek, egymásba szerettek, eljutottak az ágyig. Ott aztán kiderült, hogy a nő képtelen a dologra. Egyszerűen van neki valami beakadása, ami miatt a behatolás gondolatától is kirázza a hideg. Szexuális életük ettől függetlenül van: a szakszerűen vaginális penetrációnak hívott dolgon kívül mindenfélét csinálnak. És persze keresik a beakadás megoldását. Beszélgetnek róla, jártak szexológushoz, terápiába, együtt is, külön is. De addig is összeházasodtak, és ma már két tejfölszőke boldog szülei. Mivel a nő számára a vagina nem egy járható útvonal, a bébik mesterséges beültetéssel kerültek be, és császárral jöttek ki.
Aztán itt van egy másik ismerős pár, ők kizárólag akkor elégedettek a kapcsolatukkal, ha a férfi naponta háromszor megdöngöli a nőt. A kifejezésért én kérek elnézést, rendszerint gyűlölöm verbális szexben a tárgyesetet, de azt hiszem, ide épp ez kívánkozik. Semmi spontaneitás, semmi váratlan meglepetés, csak szisztematikus ki és be. Ugyanabban a pózban. Mindig.

Jéééézusom

Ezzel a két történettel csak azt az örökbecsű bölcsességet akartam illusztrálni, hogy annyira sokféleképpen lehet élni. A többségünk valószínűleg mindkét sztorira automatikusan rávágná, hogy jééézusom, ez nem normális. De hát ki vagyok én, hogy megítéljem, mi nekik a jó? Meg aztán ezt a „normális” szót is szívem szerint kihajítanám az ablakon, mert eleve abból indul ki, mintha volna valami mindenkire érvényes és kötelező norma. Szexben. Haha. Engem egy hét után elvinne a mélységes bánat, ha naponta háromszor, kötelezően. De hát ami innen nézve gyötrelem, onnan nézve szex a javából. Hajrá, váljék egészségükre.
Oly közhelyesen hangzik, hogy szinte szégyellem leírni, de tényleg kizárólag az számít, hogy ki mit tart magára nézve normálisnak. Na az viszont nem árt. Nem túl egészséges éveket eltölteni úgy, hogy az ember folyamatosan komplett csődnek gondolja a saját szexuális életét. Tapasztalatból mondom. Amíg szingli voltam, túl sokat bújtam ágyba. Aztán amikor lett valakim, akkor meg túl keveset. Gondoltam én legalábbis. Állandóan azzal gyötörtem magam, hogy amit csinálok, ahogy élek, az nem normális. Na most, ha ez az állapot huzamosabb ideig fennáll, az ember két dolgot tehet: vagy megoldja, vagy rájön, hogy nincs is probléma, csak problémakeresés. Gyanítom, hogy nálunk nőknél rendszerint ez utóbbi maga a megoldás.

Gondolatban persze mindig eljutok idáig. Mégis, min kapom magam a minap? Hogy egy kis hang a fejemben már hetek óta mondogatja nagy serényen, hogy ááá, ez így nagyon gáz. (Tényleg, ezt az önpusztító modult ki építette belém?! És ha véletlenül reinkarnálódnék, kérhetném, hogy legközelebb hagyják ki? Köszönöm.) Hogy az a kis gikszer, amit már megint címkézek, (le)osztályozok, mit, osztályozok?, ami miatt nagy piros egyessel megint megbuktatom a saját szexuális életemet, az minimum banálisnak nevezhető – mondja ezt tiszta pillanataimban az eszem, amikor a bennem rejlő kamikaze autópilóta harci üvöltésétől végre szóhoz jut. És józan ésszel tényleg tudom, hogy a fenti sztorikhoz képest szexuális életem maga Anormalitás. Uhh, de uncsi... Ez tök gáz.

GALÉRIÁNKBAN LENYŰGÖZŐEN SZÉP FELESÉGEKET LÁTHATSZ, AKIK HIRESSÉGEKHEZ MENTEK HOZZÁ!