Két örökbefogadott gyermek után esett teherbe a meddőnek titulált Katherine Heigl

Borítókép: Két örökbefogadott gyermek után esett teherbe a meddőnek titulált Katherine Heigl Forrás: GettyImages/Axelle/Bauer-Griffin
Hiába szerettek volna gyermeket férjével, az orvosok azt mondták Katherine Heiglnek, hogy nem lehet. Ám a színésznő nem csak ezért döntött az adoptálás mellett!

A Grace klinika, A csúf igazság, az Ilyen az élet, A 27 idegen igen és a Szilveszter éjjel sztárja, Katherine Heigl (42) 2006-ban ismerte meg férjét, az énekes Josh Kelley-t (41), akivel 2007-ben mondták ki a boldogító igent. Szerettek volna babát, de háromévnyi sikertelen próbálkozás után végül az örökbefogadás mellett döntöttek. Katherine Heigl és férje egyébként nem csak azért adoptáltak, mert nem jött össze a baba, a színésznő mindig is szeretett volna örökbe fogadni, attól függetlenül, hogy születik-e vagy sem saját gyereke, mert neki is van egy nem vér szerinti, koreai származású húga.

„Mindenki, aki még soha nem tapasztalta meg az örökbefogadás élményét, azt gondolhatja, hogy a szeretet a DNS-en át alakul ki bennünk. Hát én biztos voltam benne, hogy ez nem így van. Ők ugyanúgy a tieid. Az első pillanattól, ahogy a karodban tartod őket, ugyanolyan fokú szeretetet érzel irántuk, mint a saját gyermekeid iránt. Joshnak ezt meg kellett tanulnia, de olyan elfogadó és odaadó volt!”- nyilatkozta a színésznő.

Első kislányuk, Naleigh (12) mindössze 9 hónapos volt, amikor 2009-ben Koreából hazahozták, és egy ritka szívbetegséggel jött a világra, de egy műtét segítségével ebből az orvosok mára teljesen kigyógyították. Másik kislányuk, Adelaide (8) amerikai, őt 2012-ben adoptálták. 2016-ban azonban csodával határos módon Katherine teherbe esett és 2017-ben megszületett kisfiuk, Joshua (4).

„A várandósság teljesen váratlanul jött, de nagyon izgatott vagyok. Az egész terhesség dolog nagyon új nekem, de egy gyermek érkezése miatti izgalom korántsem az.” – mesélte a színésznő a People magazinnak.

Katherine és férje Josh mindketten nagyon családcentrikusak és mindent megtesznek azért, hogy gyermekeiket biztonságban tudják, és boldog gyermekkort biztosítsanak nekik. A színésznő nemrégiben a People magazinnak adott interjút, amelyben arról mesélt, lányai egyre gyakrabban kérdeznek a múltjukról.

„Azt mondtuk nekik: nyugodtan kérdezzenek, mi válaszolunk, hiszen ez az ő történetük. De sajnos nem mindent tudunk mi sem, például arról, hogy ki volt az édesapjuk, de az anyukájukról van néhány információnk. Nem akarjuk, hogy ez a téma tabu legyen az életükben, ezért a mai napig arra bátorítjuk őket, hogy ha szeretnének beszélgetni a vér szerinti szüleikről, vagy többet megtudni róluk, kérdezzenek nyugodtan és mi mindent elmondunk, és amit lehet, kiderítünk.”

Katherine arról is beszélt az interjúban, hogy sokáig rosszul esett neki, ha a gyerekek a vér szerinti szüleikről kérdezgették őket, aztán rájött, hogy önzőség ezen megsértődni:

„Fel kellett ismernem, hogy ez az egész nem rólam szól és nem az a fontos, én hogyan érzem magam, hanem az, hogy a lányaimat megvédjem és felkészítsem a világra. Ennek pedig az is része, hogy megtudják, honnan jöttek.

Nézd meg, kik azok a hírességek, akik szintén az örökbefogadás mellett döntöttek!