Katalin hercegné szerint a gyerekei igazi kis szakácsok – ezt szereti a legjobban elkészíteni a 4 és fél éves György és az alig 3 éves Sarolta

Borítókép: Katalin hercegné szerint a gyerekei igazi kis szakácsok – ezt szereti a legjobban elkészíteni a 4 és fél éves György és az alig 3 éves Sarolta Forrás: Getty Images
A hercegnének jó ideig ez volt az utolsó nyilvános szereplése; most szülési szabadságra megy, miután áprilisra várja harmadik babáját.

György herceget és Sarolta hercegnőt semmi sem köti le jobban, mint amikor maguk készítik el a pizzájukat.

Minderről édesanyjuk, Katalin, Cambridge hercegnéje számolt be egy közösségi központban, ahol Vilmos herceg társaságában tett látogatást, hogy együtt készítsenek ebédet a Brit Nemzetközösség közös eseményéhez, a The Big Lunch-hoz. Katalin ennek kapcsán mesélte el, hogy volt már része közös főzőcskézésben.

Már csináltam ilyet Györggyel és Saroltával – pizzatésztát gyúrtunk. Imádják, mert ilyenkor végre összemaszatolhatják a kezüket.

A hercegi pár a kedvenc receptjét is megosztotta a közösségi főzést irányító séffel: elmondták, hogy a vajas csirkét szeretik a legjobban.

Ez a csütörtöki esemény volt Katalin utolsó nyilvános szereplése a harmadik gyermekének születése előtt.

Forrás: Getty Images
A cambridge-i hercegi pár részt vett többek közt egy kerekesszékes kosármeccsen is.

A főzést megelőzően, aznap délelőtt a cambridge-i hercegi pár egy sportjótékonysági rendezvényen is részt vett. A hercegné azóta „szülési szabadságra” ment.

Nézd meg a galériát Katalin utolsó nyilvános szerepléséről a harmadik hercegi baba születése előtt:

(fotók: Getty Images)