Zsiga Melinda: Tettekkel küzdök az előítéletekkel

Borítókép: Zsiga Melinda: Tettekkel küzdök az előítéletekkel Forrás: Ajkai Dávid
Zsiga Melinda egyetlen vágya az volt, hogy tartozhasson valahova – egy családba vagy egy csapatba. Sokáig úgy tűnt, ez neki nem adatik meg, most viszont egy egész ország szereti, és versenyről versenyre drukkol neki. Férfiak uralta sportágban, a kick-boxban éri el sorra a kimagasló eredményeket, de ezt a sikert szó szerint ki is kellett verekednie magának.

Március 18-tól már megvásárolható a 2023-as tavaszi Éva magazin! Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT!

Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

Születésed után a kórházban hagytak, nevelőszülőknél nevelkedtél. Érezhetted gyerekként valaha a családi fészek melegét?

A kórházból Nagybajomba kerültem, majd Marcaliba, ahol egymást követően három családnál gyerekeskedtem. Közben elvesztették a kórház által kiadott dokumentumaimat, így nem tudom pontosan, mikor hova kerültem, de éveket töltöttem egy-egy családnál. Az elsőre nem emlékszem, csak az van meg, hogy velünk él a vér szerinti nővérem. Szerettem volna, ha jó testvéri kapcsolat alakul ki közöttünk, de később szétválasztottak minket. A második családomban nem volt könnyű életem: a bántalmazást, amit ott elszenvedtem, nem éltem meg tragikusan, mert nem volt viszonyítási alapom, azt hittem, ez együtt jár a normális családi élettel. Abban a hiszemben voltam, hogy az igazi családommal vagyok. A harmadikhoz elég idősen, kilencévesen kerültem, ilyen korú gyereket nem nagyon szoktak befogadni, mert már nehéz kialakítani a kötődést. Ráadásul ott már volt három államilag gondozott kisgyerek, akik csecsemőkorukban érkeztek, ők teljesen odaszoktak, mire jöttem. A vér szerinti tesómmal felnőttként újra találkoztam, de külön utakat járunk, eltávolodtunk egymástól, nem sikerült szoros viszonyt kialakítanunk. Elképzelni sem tudom, milyen lehet megélni a családi kötelékeket, hiába látom magam körül és a filmekben. Nem is erőltetek semmilyen családi kapcsolatot, jó barátaim vannak, akik közel állnak hozzám. Az viszont izgat, milyen lehet a családi fészek: milyen az, amikor az anyukádat, apukádat nem magázod, bensőséges kapcsolatban vagy velük. Ha lesz gyerekem, semmiképp nem élheti meg azokat a bizonytalan érzéseket, amiket nekem kellett. Ismerni fogja az anyai ölelés jóleső melegét.

Később kaptál lehetőséget, hogy találkozz a vér szerinti anyukáddal.

Kíváncsi voltam rá, főleg amiatt, hogyan néz ki. Sokszor kérdezik tőlem, hogy nem vagyok-e félvér, nincs-e bennem arab, török vagy indiai vér. Hogy roma származású vagyok, a harmadik családban tudtam csak meg. Nem igazán érdekeltek a miértek, de szerettem volna megismerni az igazi anyukámat. Kérdésekkel készültem, de amikor szemtől szembe kerültem vele, lefagytam. Furcsa helyzet volt: nem tudtam eldönteni, hogy tegezzem vagy magázzam, megöleljem-e vagy sem. Nem öntött el az érzés, hogy ő itt az édesanyám. Idegen volt számomra, pedig kedvesen bánt velem, még bátorított is, hogy bármikor meglátogathatom. Örülök, hogy egyszer találkozhattam vele, utána nem sokkal később sajnos meghalt.

Forrás: Ajkai Dávid

Jól gondolom, hogy mint annyiszor, esetedben is a sport jelentett kiutat a nehéz élethelyzetből? Tudatosan próbáltál elmenekülni egy befogadóbb közegbe?

Vonzott a sport, de nem a kitörést kerestem benne, en - nyire nem is voltam tudatos akkoriban. Örülök, hogy a nevelőszüleim sportolni járattak, és annak is, hogy nem erőltették – ha akarom, abbahagyhattam volna. Egyik tanáromnak feltűnt, hogy gyors vagyok és jó a mozgáskoordinációm, a kézilabdát javasolta. Hamar sikerélményeket szereztem, ami nagyban motivált, hogy újra és újra lemenjek a kézis edzésekre.

Vajon mi visz rá egy fiatal lányt, hogy a sportágak közül pont a kick-box érdekelje? Esetleg arról van szó, hogy világéletedben küzdened kellett, akár azért is, hogy jóllakj, és ez a szellem a küzdősportok felé vitt? Egy interjúban mesélted, hogy gyerekként volt, hogy a hűtőből sem vehettél ki ételt engedély nélkül.

Törekedtem rá, hogy egy csapat befogadjon. Egy kéthelyi lány is bejutott a válogatottba – Kéthely nem messze van Marcalitól –, és az járt a fejemben, hogy ha ő meg tudta csinálni abból a kis városból, akkor nekem is sikerülhet. Vonzott a kézilabda, mert a női csapatok népszerűek, és vágytam rá, hogy engem is elismerjenek, körbevegyenek szeretettel. Ám hiába voltam szorgalmas és gólerős, nem sikerült rendesen beilleszkednem a csapatba. Sokszor szomorkodtam amiatt, hogy nem állnak párba velem vagy nem passzolnak nekem. Otthon meg azért kellett küzdeni, nehogy feladjam, mert akkor – úgy gondoltam – csalódást okozok a nevelőszüleimnek. Csapattársaim idővel elfogadtak, mégis kívülálló maradtam. Sokat gondolkoztam, mi lehetett velem a probléma: nem a teljesítményemet nézték, hanem azt, hogy sok tekintetben más voltam, mint ők – elég, ha csak a roma származásomat vesszük. Hiába látom ma már, mennyire nem az értékeim számítottak, olyan mély nyomot hagyott bennem a kitaszítottság érzése, hogy képtelen vagyok feldolgozni. Ahogy azt sem lehet, hogy három családnak sem kellettem.

A kick-boxban viszont megtaláltad önmagad.

Előtte bokszoltam meg bikinimodellkedtem – ezek már mind egyéni megmérettetések voltak. Felhagytam azzal, hogy csapatjátékos legyek. Kaptam egy lehetőséget, hogy lemehessek bokszolni, gondoltam, miért ne próbálnám ki ezt a sportot is. Kiderült, hogy jók hozzá az adottságaim. Elkezdtem versenyezni, de három-négy év után abbahagytam, mert ott sem úgy történtek a dolgok, ahogyan elképzeltem. Ekkor jött a sorsfordító lehetőség: a Vásony testvérek, akik láttak rólam egy videót, meghívtak, hogy tartsak a termükben edzéseket. Vérszemet kaptam, hogy kipróbáljam a kick-boxot. Keresztszalag-szakadás volt a térdemben, amit megműtöttek, de az orvosom megnyugtatott, hogy a térdemnek nem kifejezetten a rúgás árt, így miután felépültem, belevetettem magam a kick-box világába. Az edző, akihez kerültem, K1-gyel foglalkozik, ami a kick-box egyik fajtája, és azt mondta, szerinte ezt bírni fogom. Vásony Feri és Marci ekkor még versenyeztek, Feri mutatta meg az alapokat négy-öt hónap alatt, közben arra is kíváncsi volt, mennyire vehet komolyan. Kiderült, hogy nagyon is: úgy mentem oda, hogy nem lejárogatni szeretnék, hanem versenyezni. Miután bizonyítottam, bemutatott az edzőjének. A Vásony fivéreknél tapasztalatam meg először, hogy nem számít, honnan jöttem, az a fontos, hogy rendesen lejárjak a terembe, megbízható legyek és jó edzéseket tartsak. A testvérekkel gyakorolhattam, pedig a küzdősportokban a vegyes edzés nem jellemző. Ráadásul Feriék előttem még soha nem foglalkoztak lánnyal. Először meg sem akartak ütni.

Roma származásúként nem kerültél a ringben olyan helyzetbe, mint amiről Muhammad Ali mesélt, hogy gyakran számított, ha fehér ellenfelet kapott, mert olyankor a szurkolók faji alapon oszlottak meg aszerint, ki szurkol a feketének és ki a fehérnek?

Nem igazán, bár előfordul, hogy megkülönböztetés ér a meccsen, de ez főként pozitív diszkrimináció, amihez valószínűleg a külsőm is hozzájárul. Negatív élményem csak serdülőkoromban volt: az ellenfél csapata cigányozott, amikor gólt dobtam. Ha mostanában kimegyek a válogatottal egy kick-box meccsre, a szurkolók nem azt nézik, milyen származású vagyok, hanem azt, hogy magyar színekben versenyzek.

Hátráltat a sportban, hogy nő vagy? Olyasmire is gondolok, hogy esetleg a teljesítményedet nem ismerik el annyira, mint a férfi versenyzőkét?

A válasz és az interjú fennmaradó része a már kapható 2023-as tavaszi Éva magazinban található!

Nézd meg, hogyan készültek Zsiga Melinda gyönyörű képei!