Vavra Bence, a szerény zseni

Borítókép: Vavra Bence, a szerény zseni Forrás: Somorjai-Gáti Eszter
190 cm-es magasságával, állandó fülig érő mosolyával, kedves és szerény viselkedésével Vavra Bence tényleg az a férfi, aki bejön nekünk –legyünk 14 vagy 70 évesek. Bencét sokan a Sztárban Sztár című műsorból ismerhetjük, amelynek legújabb évadát meg is nyerte, de idén nyáron láthattuk őt a Sziget Nagyszínpadán, sőt, a Paloznaki Jazzpiknik himnuszát is ő énekli. Formációival, a Random Trip és Full Moon együttesekkel folyamatosan koncertezik országszerte és külföldön is.

A sokak által csak „a következő Caramel”-ként említett Bence egész környezete gyerekkora óta tudja, hogy arany van a torkában, ám semmire nem ment volna szorgalom nélkül: tíz éves kora óta zongorázik, képezi a hangját és énektechnikáját, a debreceni Ady drámatagozatában pedig színészetet is tanult. (A biztonság kedvéért azért elvégezte a Corvinus Egyetemet is, hogy legyen valami „rendes szakmája” is az éneklés mellett).

A dráma szakos gimnázium nyilván segített valamennyit, hogy a Sztárban Sztár című műsort megnyerhesse, de mivel a döntőben közönségszavazatokkal nyert, így nem kérdés, hogy a közönség is észrevette és értékelte Bence szerénységét, és mindenki imádta az eddig titkolt vicces oldalát is, elképesztő énektudása mellett.

Kíváncsi vagy, milyen érzés lehet negyvenötös magassarkúban táncolni, vagy éppen a Nagyszínpadon állva emberek tízezreit táncoltatni? Érdekel, hogy mit gondolnak Bencéről a gyerekkori barátai? Nézd meg a videóinterjút, amelyből azt is megtudhatod, mikor várhatunk végre egy igazán pörgős dalt Bencétől, melyik tévés produkciókban szerepelne szívesen, vagy kivel énekelne duettet.

Bence mesél nekünk arról is, hogy mit gondol a színésztársairól, a csapatmunkáról, melyik pillanatok a legfontosabbak számára egy koncerten, vagy hogy mi történik akkor , amikor egy buliban valakinek a kezében eltörik egy pohár:

Nemrég pedig megérkezett a legújabb bombahír is: Bence a legújabb Dancing with the Stars évad szereplője lesz! Partnerével, Lissák Laurával fáradhatatlanul nyüvik már a tánccipőket a próbatermekben. Persze a Bencétől megszokott vidám hangulat és rengeteg nevetés (néha egy kis énekléssel) a próbákon sem maradhat el.

Szuper szombat esték várnak majd ránk tehát az őszi borúsabb időben, akár a gyerekekkel együtt is nézhetjük Bencét, remélhetőleg a verseny végi döntőig. Addig pedig hallgassuk a dalait, érdemes!

Van, akinek nem volt szerencséje a tehetségkutatókban, mégis befutottak. Nézd csak meg, kik ők!