Minden itt kezdődött, avagy hogy lesz egy ajándékból vállalkozás?

Borítókép: Minden itt kezdődött, avagy hogy lesz egy ajándékból vállalkozás? Forrás: Saját (Földi Barbara)
Képek, amik mesélnek: találkozásokról, megismerkedésekről, emberekről. Azt a pillanatot örökíti meg a kép, amikor még egyik fél sem sejthette, hogy mennyire fontos lesz a dátum az életükben.

Feltettem pár kérdést Oláh Dávidnak és Gyüre Nikolettának, a 'Minden itt kezdődött' alapítóinak arról, mit is csinál két fiatal vállalkozó, hogyan lesz üzlet egy ötletből?

A képek, amit alkottok, mesélnek és összekapcsolnak. Mind az ajándékozottnak, mind az ajándékot adónak sokat jelent. Az élet egyik fontos pillanatát igyekeztek megfogni és keretbe tenni. Mikor és kinek készült az első térkép?

Az első Minden Itt Kezdődött térkép tavaly ősszel készült Niki (Dávid barátnője - a szerk.) részére.

Honnan jött az ötlet?

Ősszel volt az évfordulónk, melyre egyedi és személyes ajándékot szerettem volna készíteni. Igazából az ötlet ekkor született meg. Az első térkép a mi találkozásunk helyszínével és időpontjával lett megalkotva, mely nagy meglepetés volt. A térképünket látva a barátainknak, rokonainknak és ismerőseinknek is tetszett, igény volt részükről, hogy elkészítsük az ő saját „történetükkel”. Így indult el a mi történetünk a Minden Itt Kezdődöt-tel.

Mi inspirál?

Inspirál, hogy olyan dolgot alkothatunk, amire ha ránéz a tulajdonosa, az élete egyik legszebb pillanatát és helyszínét juttatja eszébe. Az, hogy amit alkotunk, örömet okoz másoknak. Ezen kívül az a rengeteg pozitív visszajelzés, ami tükrözi, hogy jó, amit csinálunk.

Mi volt a legkülönlegesebb térkép amit csináltatok?

Minden térkép számunkra különleges más és más okból. Amelyiket ki tudnánk mindketten emelni és közel áll hozzánk, az az indulásunkkor készült. Egy kedves hölgy rendelte a képet kb. egy 50 évvel ezelőtti időpontot megadva, egy ma már nem létező helyszínével. A hölgy a megadott helyszín akkori nevére emlékezett, mely ma már nem így szerepel a köztudatban. Egyikünknek sem volt ismerős a helyszín, így egy kis kutatómunka előzte meg kép elkészítését. Szuper volt megalkotni ennek a hosszú ismeretségnek az emlékére a képet. De minden egyedi kérést kihívásnak és különlegesnek tartunk. Szeretjük az emberek kreativitását ötvözni a képeinkkel és minél személyesebbre szabni a képeket.

Mik a terveitek?

Mivel történtünk nem nyúlik vissza a régmúltra, kezdő vállalkozásként, mindenképp terveink között szerepel térképeink skálájának a bővítése. A közelgő Anyák napjára is egyedi képekkel készülünk és igyekszünk a jeles alkalmak témáit megjeleníteni. Jelenleg bérgyártásban dolgozunk, ami a térképek nyomtatását illeti, így rövidtávú terveink között szerepel saját gépek beszerzése is.

Nézzetek körül a galériában, milyen térképek is készülnek Dávidéknál: