„Il Nido” Judit: „Szeretném megnyitni a női lelkeket, hogy lépjenek ki a fényre és azok lehessenek, akinek eredendően meg lettek alkotva.”

Borítókép: „Il Nido” Judit: „Szeretném megnyitni a női lelkeket, hogy lépjenek ki a fényre és azok lehessenek, akinek eredendően meg lettek alkotva.” Forrás: Il Nido
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én imádom az olyan filmeket, amelyekben a főszereplő megörököl egy kis kávézót és a sok nehézség után az üzlet végül beindul, főhősünk pedig megtalálja önmagát. Farkas Judittal is valami hasonló történt. Il Nido nevű kis üzletében nőknek segít, hogy megtalálhassák és ha kell, újraépíthessék önmagukat. Persze nála sem ment minden zökkenőmentesen: hosszú önismereti út, akadályok, felismerések és sok-sok elengedés segített neki abban, hogy ma már boldogan és büszkén fogadja vendégeit a Fészekben.

Honnan jött a névválasztás, az Il Nido?

Az „il nido” egy olasz szó, ami azt jelenti: a fészek. 2013-ban indítottuk a férjemmel üzletünket, egy olyan életszakaszban, amikor éppen énkeresésben voltam.

Ezt az üzletet korábban férjem édesanyja vitte más profillal, és a nyugdíjba vonulása után átadta nekünk. Hirtelen csöppentünk bele mindketten egy teljesen új világba, egyikünknek se volt hivatása a kereskedelem. Így arra hagyatkoztunk csak, amit a szívünkben éreztünk. Sok-sok befelé figyelés után megfogalmazódott bennünk, hogy csak úgy tudjuk tovább folytatni, ha azt tesszük, amit a szívünk diktál, vagyis elindulunk felfedezni, kik vagyunk, mivel tudunk másoknak adni a bolt által. Vettünk egy mély lélegzetet és szép lassan elkezdtük átalakítani a kis üzletünket. Csak egy vágy lebegett akkor még előttem, hogy olyan helyet szeretnék teremteni a nőknek, ahol azt érezhetik, megérkeztek. Ahol átölelő szeretet, értő figyelem veszi őket körbe. Akárcsak egy otthonos fészekben. És mivel erős olasz kötődésem van, ebből adódott, hogy az elnevezése olasz legyen. Így született meg az „Il Nido”.

Akkoriban pont a vintage stílus volt divatban, így tőke híján a nagymamámtól örökölt bútordarabokkal és alig pár darab ruhával és ajándéktárggyal kiegészítve nyitottuk meg az IL NIDO-t. Amiről akkor még nem is sejtettem milyen sokat fog adni és tanítani elsősorban lelkileg.

Forrás: Il Nido
''Várlak szeretettel a gardrób boutique-omban személyesen is.''

Hogyan változtál Te és veled együtt a bolt is?

Azt mindig is tudtam, hogy ez a bolt nekem többről szól, mint a divat és több mint pusztán kereskedelem. A központban mindig is a vevőim álltak, szerettem volna őket minél jobban kiszolgálni, ami egy idő után magával hozta azt, hogy megláttam, az ajándéktárgyaknak már nincs helye többé az üzletben. Egyszerűen azért, hogy jobban tudjak a ruhák által a vevőkre fókuszálni. Érdekes volt kimondanom saját magamnak, hogy az ajándéktárgyak azért kellettek, hogy általuk minél teljesebben ki tudjam mondani: vagyok, létrejöttem. Abban az életszakaszomban magamat alkottam újra és az elengedéssel tudtam átlépni abba fázisba, hogy képes voltam hátralépni, és a fókuszt végre igazán másokra helyezni.

Ekkor jutottam el oda, hogy szintet is lépjek: a kollekciót kibővítettem, egye több ruhát tudtam behozni és elkezdtem valóban szolgálni a vevőimet.

Csak arra vágytam, hogy aki hozzám belép, az a szeretetteljes közegen túl, igazi értéket kapjon. Hogy valóban olyan ruhákat, cipőket kiegészítőket tudjak ajánlani neki, ami igazán hozzá passzol. Ehhez viszont bővítenem kellett a tudásomat; szín-és stílustanácsadói tanfolyamokat végeztem el, ami egy teljesen új világot nyitott meg számomra.

Tudtam, hogy megérkeztem, mert a színek megismerésében olyan tiszta, isteni igazságokkal találkoztam, melyek először az én lelkemre kezdtek nagyon mély hatást gyakorolni, majd ezen keresztül hamarosan az üzletre is.

Miután megismertem a színtípusokat, szembesültem azzal, hogy ez a bolt a lelkem tükörképe.

Az üzlet ekkor gyönyörű, pasztelles színvilágú enteriőrrel rendelkezett. Tökéletesen a nyár színtípus jegyeit hordozta magán. A falakon bájos rózsás tapéta, csipkefüggöny, igazi romantikus birodalom. Magam is ilyen ruhákban jártam ekkor és az üzletben is sok lágy színű ruhát tartottam. Ma már tudom, ez az énemnek csak egy részét mutatta meg. Ahonnan ideje volt tovább lépni.

Forrás: Il Nido
A vintage stílusú Il Nido

Először nehezen tudtam befogadni, hogy a pasztell színvilág helyett a kontrasztos, élénk színek tartoznak hozzám külsőleg. Viszont ahogy megnyíltam a saját színtípusomra, a saját bőrömön tapasztaltam meg mekkora ereje van annak, ha kívülről valaki rendbe kerül. Mert az megállíthatatlanul beindít egy belső változást is.

Nálam ez úgy történt, hogy ahogy egyre jobban önmagamra találtam a színeim által, egyre minőségibb kapcsolataim lettek a vevőimmel. Aki belépett hozzám, annak most már értő tudással tudtam segíteni. Egyre tartalmasabb találkozások színhelyévé kezdett válni a boltunk. A vevőim egyre több időt kezdtek el itt tölteni, és igazi felfedező utakat kezdtünk el együtt bejárni, ahogyan órákon keresztül kerestük, kutattuk, hogy a ruhák segítségével hogyan találhatják meg igazán önmagunkat.

Én pedig kezdtem úgy érezni, hogy a jelenlegi belső tér már nem tud annyit adni, mint ahol a kapcsolódásban jelenleg tartunk. Nem volt többé otthonos számomra sem a nyár színvilágú enteriőr, sem az üzlet belső kialakítása. Éreztem, muszáj változtatni az üzletbelsőn, hogy erősödni tudjak belül és ezzel még inkább a helyemen lehessek, vagyis azt tegyem, amire eredendően hivatott vagyok: segíteni a nőknek.

A vintage stílus tehát elindított, megnyitott a maga szeretetteljes külsejével, engem is és a vevőimet, hogy aztán tovább léphessünk egy újabb szintre.

Forrás: Il Nido
A klasszikus stílusú új üzletbelső

És akkor jött a Covid. Hogyan hatott Rád?

Sokan mondják, hogy a Covid csak elvett tőlük, én úgy érzem, nekem adott. Ez az időszak pontosan tökéletes volt arra, hogy ami elindult bennem, azzal most igazán tudjak foglalkozni. Magamba kellett néznem és meg kellett hoznom a nagy döntést. És bár ambivalensnek tűnt, hogy amikor sorra zártak be az üzletek körülöttünk, mi épp akkor vágtunk bele egy megújulásba, de a belső hang ezt súgta, hogy ha szeretnénk fennmaradni, akkor most ennek van az ideje, akár Covid van, akár nem.

Így a kötelező bezárási időszakban ismét vettünk egy nagy levegőt és az üzletet teljesen átalakítottuk. A rózsaszín vintage világot lezártam, és egy letisztult, klasszikus stílusú gardrób boutique-ot hoztunk létre, ezzel megnyitva a kaput a minőségi vásárlás élménye előtt. És ahol azóta időpontfoglalással akár privát vásárlási élményben is része lehet a vevőimnek. Ezzel együtt a weboldalt is megújítottuk, a hagyományos webshop részt lezártuk és helyette a szolgáltatásaim kerültek előtérbe.

Végre megérkeztem és kimondhattam: nem kereskedő vagyok, hanem szolgáltató.

Hosszú és nagyon sok belső munka eredménye volt mindez. Hogy mit tanultam meg leginkább mióta az Il Nido létezik?

Hogy a belső hang mindennél fontosabb. És hogy a külső és a belső nagyon szoros összefüggésben állnak egymással, ha változik a belső, az kihat a külsőre is, de fordítva is. Egy állandó tánc az élet. Ahol a lépéseket a belső hang irányítja.

A Fészek neked más szempontból is fontos tanítást adott, hiszen a szüleid válása gyermekkorodban pont azt vette el tőled, amit egy fészek jelképez: a biztonságot.

Sokáig ebbe nem is gondoltam bele. De valóban így van. A szüleim válását, a család hiányát hatalmas fájdalomként éltem meg. Ma már ezekből az érzésekből építkezni tudok, és azt gondolom, a mélységek megélése sokat segített, hogy most olyan minőségeket tudjak adni – gondoskodást, biztonságot, szeretetet, megértést - amelyek felemelnek és gyógyítanak. A hiány tanított meg arra, hogy az igazi értékek mindennél fontosabbak a világon az élet minden területén. Ez az én erőforrásom, mely minden nap életet és erőt ad. És amit a munkámban igyekszek megosztani másokkal is.

Forrás: Il Nido
Az új enteriőrrel újraértelmeztem önmagam

És gondolom, mindebben segít a családod, a gyermekeid.

10 és 12 évesek most a gyermekeim és a férjemmel együtt a mi négyesünk igazi, erős egységet alkot. A párommal pedig nagyon jól kiegészítjük egymást. A kapcsolatunkban én vagyok az érzelem, a férjem a józan ész. Igazi segítőtársam, akivel azonos értékrendünk alapján egy irányba tudunk haladni. Szakmája méhanyanevelő, így az életünk egyébként félig a ruhák félig pedig a méhek világában zajlik. Látszólag 2 nagyon különböző terület, mégis a férjemmel szorosan összeköt bennünket, hogy mindketten az életet, az alkotás csodáját éljük meg a munkánkban.

Az anyaság mit hozott elő belőled?

Ha jól belegondolok az anyaság indított el az utamon. Amikor anyává válsz, egyszerűen újra kell fogalmaznod önmagadat minden területen. Velem is így történt. Van, aki az anyaságban találja meg a hivatását, bennem viszont ott bujkált mindig a feszítő érzés, hogy mennék, csinálnám. Emlékszem, miközben altattam a gyermekeimet, arról fantáziáltam, hogyan fogom megvalósítani az álmomat, mi lesz a neve, hogyan fogom berendezni az üzletemet. Szerencsére a férjem mindenben mellettem állt. A kisebbik gyermekünk 6 hónapos volt, amikor belekezdtünk az Il Nido-ba. És egyáltalán nem okozott gondot a két kicsi gyerek. Jöttek velünk mindenhova. A vállalkozói létforma minden szabadságával és nehézségével együtt szorosan a családunk élete részévé vált.

Olasz nevet választottál az üzletednek. Van valamiféle olasz kötődésed?

Igen, főiskola után kerültem ki Észak-Olaszországba és pár évet ott dolgoztam a kereskedelemben. Így az olasz életérzés, az olasz nyelv a részemmé vált. Nagyon sokat kaptam ebben az időszakban. Az olasz kultúra, gasztronómia, a divat mélyen beivódott a lelkembe és Olaszország hatalmas inspirációt jelent a mai napig.

Hogyan látod, milyenek a magyar nők?

A magyar nők gyönyörűek, akárcsak a kelet-európai nők többsége. Nagyon nőiesek, de a lelkükben sok fájdalmat hordoznak - akárcsak a férfiak-, amit én többek között az identitásproblémával kötök össze, melynek szerintem leginkább történelmi-lelki okai vannak. A magyar nők többsége szeretne a fényre lépni, de nem mer, mert fél attól, hogy elutasítják, megszólják. És ez az öltözködésünkben is megjelenik: míg az olasz nők ösztönösen tudnak stílusosan megjelenni, a magyar nőknél még mindig a végletek jellemzőek. Vagy a feltűnőségre összepontosítanak (márkák, feliratos ruhák formájában), amivel saját maguk számára próbálják bizonygatni a szabadságukat, létezésük jogosultságát. Vagy (és ez a másik véglet) elbújnak a szürke, jellegtelen ruhák mögé. Ám egyik sem adja meg az igazi szabadságot!

Kevés embert látni igazán kiegyensúlyozottnak és talán ezért is olya ritka a harmonikus ruhaválasztás, ami a valódi, belső szabadságot tükrözné. De abban biztos vagyok, hogy ha az egyén számára biztosítva van az elfogadás, ha szeretve érzi magát, az lassan, pozitív változást indíthat el az életében is: felfedezi az értékeit, önmagát jobban megismeri, önazonossá válik és ez kívülről, az öltözködésben is megjelenik.

Amikor belép valaki az üzletedbe, mire figyelsz?

Én a tekintetből olvasok a legtöbbet. Intuitív alkat vagyok, ráérzek dolgokra a hozzám érkezővel kapcsolatban. Fontos számomra a másikra való ráhangolódás, a figyelem. Próbálom meghatározni, mennyire mehetek közel. Van, hogy csak távolról figyelem és engedem, hogy ő fedezze fel, ami neki tetszik. Segíteni csak annak tudok, aki elfogadja a segítséget.

A privát vásárlást és tanácsadást éppen azért vezettem be, mert ha valaki önszántából jelentkezik, az már feltételez egyfajta nyitottságot és hajlandóságot arra, hogy közelebb engedjen magához. Ilyenkor remekül egymásra tudunk hangolódni és létrejön a valódi kapcsolódás. Tudom, hogy amim van, az gyógyítani tud, és ezt szeretném minél több nővel megosztani. Szeretném megnyitni a női lelkeket, hogy bátran merjenek új dolgokat kipróbálni és ne bújjanak el, lépjenek ki a fényre, hogy azok lehessenek, akinek egyszerűen meg lettek alkotva.

Judit az IL NIDO tulajdonosa. Szín-és stílustanácsadással segíti a hozzá forduló hölgyeket, hogy megtalálják önmagukat, azt a csodálatos nőt, akinek meg lettek alkotva. Ha ellátogatnál hozzá, lehetőséged van privát vásárlási élményt szerezni nála személyesen és online is.

Ahol sok-sok képet és információt találsz Juditról, a szolgáltatásairól vagy ha egyszerűen csak inspirációt merítenél:

www.ilnido.hu

www.facebook.com/ilnidoshop

www.instagram.com/ilnidoshop

Facebook csoport:

www.facebook.com/groups/aszepsegbennedel

Merítsünk ihletet az igazán nőies stílust képviselő Audrey Hepburn öltözködéséből!