Halász Évi: "Azt szoktam mondani, nem befejezem a munkát, hanem csak abbahagyom"

Borítókép: Halász Évi: "Azt szoktam mondani, nem befejezem a munkát, hanem csak abbahagyom" Forrás: Halász Éva
2019 januárjában készítettem az első interjúmat Halász Évivel. Akkor még (velem együtt :D ) „csak” kétgyermekes anyuka volt. Bár ő akkor már a szíve alatt hordta a harmadik kislányát. Ám ami nem változott, hogy Évi akkor sem unatkozott. Mint ahogy most sem. Amellett, hogy nagycsaládosak lettek, még írt és magánkiadásban megjelentetett egy saját receptkönyvet, egy motivációs idézetekkel teli öröknaptárat, egy kollaboráció keretein belül hamarosan saját konyhai és textil kollekciója lesz a Csipkelengye márkával és hamarosan elindul a webshopja is. Ja, és minden pénteken egy-egy receptjét osztja meg velünk itt, az ÉvaMagazin.hu-n az #ÉviAzÉván rovata keretein belül. Az Évihez hasonló nők, anyák számomra nagyon sok erőt adnak mindig és nagyon szeretek beszélgetni velük, megtudni azt, hogyan jut ennyi mindenre nem csak erejük, de energiájuk? Ezért ismét interjúra kértem fel Évit, aki örömmel mondott nekem ismét igent.

Hogy vagy, Évim?

Szia Rozi! Köszönöm szépen jól vagyok, zajlik az élet, nem unatkozunk. 😊

Nagy műtét(ek)en estél át pár hete. Mesélsz róla, hogy mik voltak ezek és itt is áll a kérdés, hogy hogy vagy ezek után? Felépültél teljesen?

Májusban volt egy kombinált műtétem, nagy hasplasztikán és mellkisebbítésen estem át. Elsősorban egészségügyi okai voltak, a szülések megviselték a testem, négy év alatt szültem három kislányt, és a hasam nem bírta a terhelést sajnos. Köldöksérvvel, szétnyílt hasizommal és kötényhassal műtöttek. A mellkisebbítésre is már a fizikai tünetek miatt volt szükség, nem bírta a hátam és a derekam a terhelést, folyamatos fájdalmakkal küzdöttem.

A fizikai tünetek mellett lelkileg is nagyon megviselt a megváltozott testem.. Nem tudtam öltözködni, megnehezítette a mindennapjaim, a testmozgás terén is voltak nehézségeim.

Három gyermek anyukája vagy, ami önmagában hatalmas feladat, ám látni, hogy soha egy pillanatra nem csüggedsz. Receptkönyv, motivációs naptár, és most úgy tudom, hogy egy egész új dologba is belecsaptál. Hogy bírsz ennyi mindent csinálni még?

Mindig 1000 %-on égek, hajt a tettvágy, valószínűleg ezt otthonról hoztam és láttam, mert a szüleim is szorgalmas emberek. Anyukám a főállása mellett még saját vállalkozást is visz, apukám pedig már jó ideje vállalkozó. Mindig vannak újabb-és újabb terveim, csak az idő kérdéses mindig.

Van valami trükköd, praktikád, ami alapján beosztod az idődet? Vagy az alvást hagyod inkább ki? Áruld el kérlek, hogy jut mindenre időd?

Sokszor kívánom, hogy bár 48 órából állna egy nap, de sajnos nem így van. Mindig

azt szoktam mondani, hogy nem befejezem a munkát, hanem csak abbahagyom. A gyerekeimtől nem szeretném elvenni az időt, ezért mindig az én pihenőidőmből vagy alvásomból csípek le, ha valamit nagyon határidőre be kell fejeznem.

Sokat segít, hogy a férjemmel mindig előre megtervezzük a heteket, a hétköznapokat ketten visszük, hétvégén a nagyszülők besegítenek. Persze akadnak váratlan események, ilyenkor újra tervezünk és próbáljuk megoldani az esetleges problémákat.

Fontosnak tartod, hogy a lányaid elsőszámú példaképként azt lássák tőled, hogy egy nő, egy Anya is mindenre képes, ha nagyon akarja és persze tesz is érte, akkor elérheti az álmait?

Persze! Nagyon sokat szoktunk arról beszélgetni, hogy mik lesznek majd, ha nagyok lesznek, már most konkrét elképzelése van a két nagyobbik lányomnak. Jó érzés hallgatni őket, remélem minél több kitűzött álmukat elérik. Bármibe is fognak, mi támogatni fogjuk őket az apukájukkal.

Szerinted hogy fognak rád emlékezni a gyerekeid?

Nagyon remélem, hogy nagy-nagy szeretettel! Mindent megteszek annak érdekében, a lehető legszebb emlékeik legyenek rólam, rólunk.

Ha lenne 1 heted, amit úgy töltetnél, ahogy akarsz, mit csinálnál? Hova mennél?

Húúú! Nagy álmom a Karibi térség, szívesen látnám Barbadost, Puerto Rico-t és a Dominikai Köztársaságot. Felfedezném a helyi gasztronómiát, sokat táncolnék és pihennék. Gondolatban most kicsit el is repültem, nem lenne rossz az biztos! 😊

Mit gondolnak az ismert nők a plasztikáról? Galériánkban elolvashatod!