Mesélj nekünk a kezdetekről, hogyan indult a szabadúszó pályafutásod?

Pontosan emlékszem, hogy 2007. január 2-án közöltem a főnökömmel, hogy felmondok. Pályamódosítási tervekre hivatkoztam, de addigra igazából úgy éreztem, hogy kicsit besokalltam. Közgazdásznak tanultam a gödöllői egyetem (egykori GATE) agrárközgazdász szakán, és ott végeztem el a szakfordító képzést is, amit borzasztóan élveztem. Aztán a marketing szakirányba indultam tovább, ami egy pörgős szakma, gondoltam, ezzel érdemes kezdeni, fordítani pedig ráérek bármikor mellette, vagy ha majd öreg leszek. Aztán két év után rájöttem, hogy az ügynökségi lét egy verkli, úgy éreztem, már mindent láttam, és akkor elkezdett mocorogni bennem a gondolat, hogy elkezdek fordítani.

Kaptál konkrét ajánlatot is?

Igen, még a munkám mellett kezdtem el az Intercontact irodának dolgozni. Nagyon furcsa belegondolni, de én vidéki lányként jöttem fel a fővárosba, és ha így visszatekintek, szinte az összes munkát ajánlások útján, tehát a kapcsolataimnak köszönhetően kaptam. Az Intercontacthoz például az a professzor ajánlott be, aki ott ült a vizsgabizottságban a szakfordító államvizsgámon. És még a főállásom mellett fordítottam le az első könyvemet is.

Milyen érzés volt kiadni a kezedből az első könyvfordítást?

Milyen típusú könyveket fordítottál utána?

Eleinte szakfordításokkal indult az egész történet, számos Európai Uniós dokumentumot fordítottam, de aztán a hiúság elvitt a műfordítás és a szinkron felé. Az utóbbi, a szinkrondramaturgia mindig is nagy álmom volt. Elvégeztem a Hungarovox négyhónapos tanfolyamát, amely fantasztikus élmény volt, mert tényleg egy olyan világba kaphattam közvetlen betekintést, amelyről előtte csak álmodni mertem. Az órákat szakemberek tartották, és közvetlen elérhetőségeket kaptunk a legnagyobb stúdiók vezetőihez. Úgyhogy picit kalandosan, de beindult ez az irány is, és egyik munka hozta a másikat. Könyvek, szinkron, néha az egyikből van több, néha a másikból, de egyensúlyba lehet hozni őket. Az ideális helyzet az, amikor picit már sok a monoton könyvfordításból, olyankor jólesik egy kis pörgős szinkron. Sokszor a magánéleti helyzetem volt a döntő azzal kapcsolatban, hogy milyen munkákat vállalok, mert amikor például babát terveztünk, akkor a szinkronra jellemző állandó rendelkezésre állás nem volt vállalható. Úgyhogy a kislányom születése után ez egy kicsit háttérbe szorult, de két év után - és pont akkor hívtak újra a MAFILM-től -arra gondoltam, jó lenne visszatérni.

Időben hogyan kell ezt a munkát elképzelni? Hogyan tudod beosztani a megbízásaidat?

A könyvek fordítása általában két-három hónapot vesz igénybe. A HVG Kiadónál például mindig nagyon feszes határidőim voltak, de más kiadóknál előfordul, hogy télen elvállalok egy könyvet és csak következő tavasszal vagy nyáron kell leadnom a fordítást. Emellé tökéletesen passzol a szinkron, mert – ideális esetben – te osztod be, hogy mihez van energiád és kapacitásod.

Milyen a nem ideális eset?

Amikor mindent egymásra vállalsz és összecsúsznak a munkák. Az nagyon veszélyes tud lenni.

Hogyan született meg a @magyarszoveg Instagram oldal ötlete?

Őszintén belegondolva nem emlékszem pontosan. Volt egy korábbi verziója, amit töröltem, mert vizuálisan abszolút nem tetszett, nem állt össze. Alapvetően a színekkel volt problémám, mivel én egyben is szeretem nézni a feedeket. Aztán gondoltam egy merészet, és fekete-fehér lett az oldal, ami azért érdekes, mert később konzultáltam egy Instagram-tanácsadóval, és ő azt mondta, a könyveknél is fehér lapon vannak fekete betűk, sőt a szinkronnál a filmszalag is fekete-fehér. Úgyhogy nem is választhattam volna tökéletesebb színkombinációt.

Milyen tartalmat láthat, aki ellátogat az oldaladra?

Alapvetően az egész egy portfóliónak indult, mert gyakran kértek tőlem önéletrajzot a munkákhoz, és akkor egy több oldalas Word-dokumentumot tudtam átküldeni, tételesen felsorolva az eddigi munkáimat, de valahogy olyan steril volt az egész, vizuálisan nem mondott semmit, és tudtam, hogy a címeket sem fogja senki egyesével átböngészni. Ezért azt gondoltam, az Instagram egy jó terep lehet egy portfólió vagy személyes album létrehozására, ahol megtörve a filmekről és a könyvekről szóló képes tartalmat, akár szöveges tartalmakkal is készülhetek. Sokszor kerestek meg ismerősök azzal, hogy „hú, te fordítasz, én is szeretnék, mit tanácsolsz, hogyan kezdjem el”, és úgy gondoltam, hogy a tanácsokból is lehetne készíteni egy összeállítást az oldalon. Szóval alapvetően nincs konkrét irány ezzel kapcsolatban, menet közben alakul. De mivel van bennem egy közléskényszer, azt hiszem, az Instában megtaláltam a tökéletes megoldást a kiélésre. Az pedig külön jó, hogy nem tűnik el, nyoma marad, így bármikor visszakereshető.

Az oldalad bemutatkozásában „feminista fordítóként” aposztrofálod magad, és gyakran emlegeted, hogy a „nőügyek a szívügyed”. Hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban?

Sokáig én magam sem vettem észre, hogy az emberekben kialakult egy ilyen kép velem kapcsolatban. Az tény, hogy korábban is lelkesen posztoltam a témában, és aztán idővel rájöttem, ez egy olyan téma, amelyet nem lehet teljesen kívülről szemlélni, hanem rengeteg belső munkával és újratanulással jár. Tehát nem elég, ha csak rácsodálkozok dolgokra, vagy harcosan kiállok valamiért, hanem sokszor a saját gondolkodásomat is át kell programozni. És azt gondoltam, hogy ha ez nálam így beindult, és ilyen hatással volt rám, akkor talán másokra is hatással lehet. Ezt érezhette meg a kiadóvezetőm is, mert 2019-ben egy kifejezetten feminista jellegű életrajzi könyvvel keresett meg, amely egy nagy névtől volt várható. A sors pedig úgy hozta, hogy pont most dolgozom ezen a könyvön, nemsokára esedékes a leadása. Nagyon hosszú munka, hárman is dolgozunk rajta. Ez a mű volt az egyik, amely felkapcsolt egy kis lámpát a fejemben, és elkezdtem ezen a szűrőn keresztül nézni az elvállalt munkákat.

Szeretnél a jövőben tudatosan ilyen témájú munkákat keresni magadnak?

Igen, ez az irány új erőt, új lendületet adott, és ténylegesen elkezdtem feminista, és egyéb, társadalmilag érzékeny témájú munkákat keresni magamnak. Még nagyon az elején járok, de a coach-ok is mindig azt mondják, hogy el kell kezdeni, és majd kialakul. Nekem az életemben a legtöbb dologgal kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy sokszor valami egészen más dolog születik meg az alapvető elképzelésből: több és jobb lesz, és sokkal tovább visz, mint azt az első körben gondolnám. Például megkerestem egy arab feministát, aki mindig egy-egy gondolatnyi kis „feminizmust” posztol, és megállapodtunk, hogy készíthetek anyagokat az Instámra az idézetei fordításából.

A szakmád és a szabadúszó lét kevésbé napos oldaláról is nyíltan vallasz. Több mint tizenöt év tapasztalatával a hátad mögött van olyan dolog, amit ma már máshogy csinálnál?

Sok mindent máshogy csinálnék. Két-három éve jutottam el arra pontra, hogy ráeszméltem: csak fordítottam egyik munkát a másik után, szinte fel sem emeltem a fejem a monitor elől, de nem igazán tudtam, hogy mi zajlik a szakmában, és kollégákat sem nagyon ismertem. A Comedy Central-os szinkronos munkák kapcsán kialakult egy kis csapat, akikkel elneveztük magunkat fordító maffiának. Ők hihetetlenül tehetséges emberek, több éve napi szinten tartjuk a kapcsolatot, de rajtuk kívül nem ismertem mást. Aztán felfedeztem, hogy több Facebook-csoport is létezik fordítók számára – sőt külön műfordítóknak és szinkrondramaturgoknak is, ahol az emberek elkezdtek beszélgetni a szakmáról. Akkor jöttem rá, hogy sok esetben az én személyes problémáim valójában a szakma problémái.

Mikre gondolsz pontosan?

Például arra, hogy az egyetemen négy éven keresztül tanultuk a szakfordítás csínját-bínját, csak éppen azt nem tanultuk meg, hogyan fog kinézni az életünk a gyakorlatban. A szakfordító ráadásul sokkal inkább vállalkozó, menedzselnie kell, az ő feladata az ügyfeleket megtalálni és a pénzét kezelni. Emellett a műfordítóknak nagyon sajátos jogi helyzete és kötelezettségei is vannak. Kemény tanulópénz volt erre a gyakorlatban rájönni, és vannak dolgok, amelyeket a mai napig tanulok. De jó látni, hogy ma már vannak kifejezetten aktív kollégák a csoportban, akik sokat tesznek a szakmai közösségért: megszületett a Szinkron Alapszervezet, a Magyar Műfordítók Egyesületének lett audiovizuális részlege, és a filmes fordításoknál is fizetnek jogdíjakat. Szóval hatalmas előrelépések történtek azóta, hogy én elkezdtem, de azért még bőven van hova fejlődni a jövőben.

Voltak egyéb nehézségek is?

Körülbelül 15 év után azt éreztem, kiégtem, de beszéltem olyan kollégával, aki erre azt felelte, hogy ő már az első öt év után kiégett. Először. Aztán újrakezdte. Szóval ez tényleg egy hullámvasút. Valahogy most is újra felkapaszkodok, és tudom, hogy újra jó lesz, csak nem biztos, hogy ugyanúgy szeretném csinálni, mint eddig. Tehát nem az a cél, hogy a kiégés után ott folytassam, ahol abbahagytam, sőt, abba sem tudom hagyni igazán, hanem inkább folyton keresem az újfajta lehetőségeket. Erre például kifejezetten jó terep az Instagram.

Ha már a hullámvasutat említetted, azt olvastam a munkáiddal kapcsolatban, hogy vannak olyan könyvek, amelyekre szinte nem is emlékszel, de vannak kiemelt büszkeségeid. Az utóbbiból elmeséled a legjelentősebbeket fordítói és szinkrondramaturgiai oldalról is?

Szinkron szempontból az egyik legnagyobb élményem az első nagy sorozatomhoz kötődik. Egy romkocsmából sétáltam hazafelé az egyik barátnőmmel, aki említette, hogy van egy baromi jó sorozat, amiben hihetetlenül jó a szinkron, nagyon ütős poénok vannak benne, de a címére nem emlékezett. Utána átküldte: az Így jártam anyátokkal volt az, amit én is nagyon megszerettem. Aztán egyszer csak jött a telefon, hogy át kellene venni egy sorozat szinkron munkáit a negyedik évadtól, és az Így jártam anyátokkal volt az. Nem hittem el. Simon Nóra fektette le a sorozat fantasztikus nyelvi alapjait az első három évadban, amelyért nem lehetünk elég hálásak neki, és én ezt igyekeztem a legjobb tudásom szerint folytatni. Kicsit más, de nyelvileg nem kisebb kihívás volt egy aranyos Rómeó és Júlia feldolgozáshoz szinkront írni (Rozalin), és talán ennek köszönhető, hogy idén megkaptam a Sarolta királyné szinkronját, és rájöttem, hogy ez a stílus kifejezetten közel áll hozzám.

Ha jól tudom, idén megszületett az első olyan szinkronmunkád is, amelyet egy mozifilmhez készítettél.

Igen, szuper élmény volt, ezt is a MAFILM-nek köszönhetem, és ezzel megint csak a példaképem, Tóth Tamás Boldizsár nyomdokaiba léptem. A film címe „Gátlástalan örökösök”, én írtam a szinkront és a feliratot is hozzá. Szerintem a magyar szinkron most is picit hozzáadott a filmélményhez, nagyon ültek a poénok, és amikor a MAFILM vetítőtermében megnézhettem Szalay Éva szinkronrendezővel és Pataricza Eszter művészeti vezetővel, mindannyian dőltünk a röhögéstől, pedig én akkor már sokadszorra néztem végig.

Mi a helyzet a kedvenc könyvekkel?

Könyvek terén jön elő kifejezetten a feminista vonal, abszolút a női szerzők a kedvenceim. Az egyik, amit sokat szoktam mindenféle felületen emlegetni, és amit szerintem mindenkinek el kellene olvasnia, az Amanda Palmertől A kérés művészete. Az ő életét végignézve látszik, hogy amit mi szabadúszásnak nevezünk, az csak fuldoklás. Amanda emberileg és művészileg, zenészként is olyan szintű szabadságot valósított meg, amely egyszerűen hihetetlen.

A másik fantasztikus nő, akinek a Lázadj! című könyvét fordítottam, Nadya Tolokonnikova, a Pussy Riot énekesnője. Ő egy tíz másodperces templomi fellépéséért két és fél év kényszermunkatáborban letöltendő büntetést kapott, és a kétéves kislánya mellől hurcolták el. A harmadik kedvencem Mel Robins, az ő könyvét is fordítottam, és imádtam minden betűjét, illetve kiemelném még Joshua Fields Millburn és Ryan Nicodemus Az embereket szeresd, ne a tárgyakat című könyvét, mert ez bizony rajta volt a kilométeres álomlistámon, és ez az álom megvalósult: nemrég az én fordításomban jelent meg.

Melyek azok a könyvek, amelyek még nincsenek kipipálva azon a bizonyos listán?

A szívem csücske és nagy fordítói álmon Justin Baldoni két könyve. Ezeket be is ajánlottam kiadókhoz, hogy ha megjelentetik magyarul, mindenképpen én szeretném készíteni a fordítását. Baldoni az a férfi, akire, ha ránézel, a tipikus macsót látod, az ő képe szerepelhetne a szótárban a macsó definíciója mellett. Van egy álomszép felesége, két gyönyörű gyermeke, filmes karrierje, rengeteg pénze, szóval kívülről nézve tényleg tökéletes az élete. A TED színpadán viszont bevallotta, hogy a macsó kultúra testileg és lelkileg is teljesen tönkretette. A feminizmus fontosságát hirdeti, saját magát is feministának tartja, és írt egy könyvet a férfiaknak, egyet pedig a most felcseperedő fiúknak, így szuper lenne ezt a két könyvet párban megjelentetni, amely a nőknek is igen tanulságos olvasnivaló lehet. Bízom benne, hogy ez a terv egyszer még megvalósul.

Indítottál egy vándorkönyv-kezdeményezést is az oldaladon, amellyel többek között az a célod, hogy kicsit másképp nézzünk a könyvekre. Hogy született meg az ötlet?

A Pécsi Egyetem könyvmenedzsment szakán tanultam pár éve, és egyszer megütötte a fülemet az az információ, hogy Magyarországon az e-könyvek piaca mindössze 2 százalék körül mozog, és ez a szám évek óta nem változik. Azóta megértettem, hogy azért, mert a könyves közösség jellemzően papírkönyv-mániás. Nekem az a mottóm, hogy „légy te a változás, amit a világban látni szeretnél!”, és fordítóként tényleg büszkén mutogathatnám a könyvespolcomat, a gyűjteményemet, amelyben mindegyik könyvben ott szerepel a nevem, és ezzel követném a könyves kultúrában manapság elterjedt „könyvespolc-sznobizmust”, amelyben a mennyiség kap nagyobb hangsúlyt, sokszor minden kritika nélkül. Ezért elgondolkodtam: körülbelül 60 négyzetméteren élek a családommal, egyébként is ADHD-s vagyok, így a zsúfolt lakás teljesen kikészít, költözni akarunk, nincs szükségem ennyi könyvre, mert csak porosodnak. Az én álmom egy kis könyvszekrény, amiben rotálódik az elolvasásra váró készlet. A saját fordításaimat pedig nem őrizgetem tovább, jól jöhet másoknak, akik szívesen elolvasnák őket, és egy vándorkönyvnek szuper közösségépítő ereje is lehet. Még kevesen vagyunk, de akik jelentkeztek már, azok annál lelkesebbek.

Hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban? Mit kell tennie annak, aki csatlakozni szeretne?

Egy online űrlap kitöltésével lehet jelentkezni. Három lehetséges könyvet szoktam bedobni minden hónap elején, majd a közönség által megszavazott könyvet leveszem a polcról, beteszem egy csomagküldő automatába, és elküldöm a listán szereplő első embernek, akinek nagyjából egy hónapja van rá, hogy elolvassa. Utána pedig ő továbbküldi a következő embernek, és így tovább, míg egy lánc lesz belőle. Tizenkét hónap, tizenkét olvasó, szóval egy évig fut egy könyv, utána pedig az utolsó olvasó elküldi Luca Antikváriumába (lucaantik.hu). Ezáltal az egész kezdeményezésnek van még egy pozitív kicsengése: egy vállalkozó anyuka támogat egy másik vállalkozó anyukát. A könyvben van egy könyvjelző, amire mindenki ráírhatja a nevét, és így a többiek is láthatják, ki olvasta az adott művet korábban.

GALÉRIÁNKBAN SAROLTA KIRÁLYNŐRŐL NÉZEGETHETSZ PORTRÉKAT!