„Ezért tanultam/dolgoztam ennyit?” - Életközépi karrierváltásról egy exügyvéd tollából
„A negyvenes–ötvenes nők egy része kényszerhelyzetbe kerülve dönt a pályamódosítás mellett: elveszítették a munkájukat, és ha már úgy hozta az élet, hogy váltaniuk kell, akkor szeretnének egy teljesen új szakmába fogni. Gyakori az is, hogy valaki egyszerűen rájön, már nem leli örömét abban, ami tíz–húsz évvel azelőtt még megfelelő volt neki. De a karriermódosítás gondolata azokat a sikeres nőket is foglalkoztatja, akik egy évtizedek óta építgetett karriert hagynának ott valami teljesen más szakmáért” – magyarázza Mató Angéla pályaválasztási és munkavállalási tanácsadó. Az élethelyzet változása is váltásra sarkallhat: akit már nem kötnek a kisgyerekesség korlátai, szabadabban válogathat a munkák közül, illetve a gyerekek önállósodásával sokan célja vesztettnek érzik az életüket, és igyekeznek azt újra megtölteni tartalommal, például karrierváltás útján. Nagyon gyakori, hogy az addig szellemi tevékenységet végzők a kétkezi, kreatív munka felé fordulnak, mert hajtja őket a vágy, hogy valami maradandót, kézzelfoghatót alkossanak az e-mailek és a memók világából kiszabadulva.
Mielőtt meghoznál egy olyan fontos döntést, mint a karrierváltás, kicsit szállj ki a mókuskerékből. menj szabadságra, ha teheted, utazz el, hogy átgondolhasd a motivációd. a munkával töltött évek alatt rengeteg minden felhalmozódik – bosszúság, fáradtság, sérelmek –, amikre jó egy kicsit távolabbról tekinteni, hogy meglásd, mi a valódi oka annak, hogy változtatni akarsz. tényleg a foglalkozásod unod vagy inkább a főnököd nem bírod elviselni? Egyedül dolgozol, de csapatba vágysz? Vagy fordítva? Lehet, hogy nem a pályamódosítás az egyetlen válasz a problémára: a munkahelyi vagy a munkahelyen kívüli életed átszervezése révén is helyükre kerülhetnek a dolgok.
Én régóta dédelgetett álmomat váltottam valóra, amikor a jogászkodást újságírásra cseréltem. Az írás mindig is velem volt valamilyen formában: gyerekként verseket írtam, egyetemistaként a helyi lapban jelentek meg cikkeim, mégsem mertem erre feltenni az életem. A jogi pálya karrierlehetőséggel és jó fizetéssel kecsegtetett, én pedig alkatilag pont megfelelő voltam ügyvédnek. Mivel jó visszajelzéseket kaptam és voltak sikereim, tizenöt évre „benne ragadtam”. A gyerekeim születése miatti kihagyás és egy kulturális képzés kellett ahhoz, hogy visszataláljak az eredeti vágyamhoz. Még így is több évbe (!) telt, mire el tudtam engedni az „Ezért tanultam/dolgoztam ennyit?” típusú önmarcangoló gondolatokat és meg tudtam lépni a karrierváltást. Azóta viszont elementáris erővel hat rám – mindennap! – a felismerés, hogy létezik olyan munka, amelynek minden egyes perce élvezettel tölt el. Ezzel együtt nem bántam meg az elmúlt másfél évtizedet sem. Hiszek abban, hogy a képességek konvertálhatók: aki egyszer megtanult határidőre elkészülni, kollégákkal együttműködni, helyzeteket megoldani, az ezeket a kvalitásokat bárhol tudja kamatoztatni.
A mostani középkorúaké „szendvicsgeneráció”: nagyszüleik és szüleik révén abban szocializálódtak, hogy évtizedeket lehet ugyanabban a szakmában, sőt, akár ugyanazon a munkahelyen lehúzni, miközben látják, hogy a fiatalabb korosztály bátran cikázik akár teljesen különböző profilú állások között és eleve több karrierre rendezkedett be. A negyvenes–ötvenes korosztálynak a munkahelyváltás már természetes, arra azonban nincsen mintájuk és kapaszkodójuk, hogy milyen ennyi idősen a nulláról kezdeni egy új karriert. „A karrierváltást komoly önismereti munkának kellene megelőznie. Sajnos sokan elzárkóznak ettől – különösen az idősebb korosztályban jellemző a hárítás –, ez pedig egyenes út lehet a rossz döntésekhez és a kudarchoz. A munkavállalási tanácsadásnak ideális esetben része egy önismereti eljárás, amelynek során modellezem a kliens helyzetét és arra törekszem, hogy tisztán lássa magát: a képességeit, a vágyait és a lehetséges buktatókat. Sosem mondom meg, hogy szerintem milyen állás lenne megfelelő neki, magának kell kiértékelnie az eljárás során feltártakat” – mondja Mató Angéla, aki szerint az egyik tipikus hiba az önámítás. Például azt hiszed, hogy ugyanolyan vagy és ugyanannyit bírsz, mint húsz évvel ezelőtt. Vagy abban a hitben ringatod magad, hogy „már tanultál eleget”, és megfelelő képzés nélkül is belefoghatsz valami újba. Az első lelkesedéssel könnyű átírni az addigi prioritásokat, de mindig gondolj ezek hosszú távú fenntarthatóságára. Például, ha eddig fontos volt, hogy sok időt tölts a családoddal, jól gondold át, hogy le tudsz-e erről mondani az új munka érdekében.
Milyen kompromisszumokat kell kötnöd az új szakmával kapcsolatban? Tekintettel a pénzügyi tartalékaidra, mennyi időt adhatsz magadnak az új karrier felépítésére? Tudsz-e áldozni az estéidből, a hétvégéidből, ha az új munka megkívánja? Elbírja-e az egód a pályakezdő szerepet?
Van egy „vicces” mondás, hogy munkáltatói szempontból egy nő nem lehet jó életkorban: ha fiatal, akkor biztos nemsokára gyereket akar, ha pedig már nagyok a gyerekei, akkor az életkora a probléma. Úgyhogy készülj fel rá: az álláskeresés velejárója, hogy egy rakás ’nem’-et fogsz kapni és csak egy ’igen’-t. A visszautasítások időszaka általában hónapokig is eltart, miközben nem engedheted meg magadnak a csüggedés luxusát. A szakember szerint bizonyos fokig a büszkeségedből is engedned kell, alázatot kell gyakorolnod. Ne ess abba a hibába, hogy azt gondolod, a korod és a tapasztalataid alapján bármi is „alanyi jogon” jár. Hogy mennyire visel meg újra a szamárlétra legalsó fokán állni, a legjobb tesztje annak, hogy jól választottál-e új hivatást. Én például az első – nyúlfarknyi – cikkemet az extrém fesztiválsminkekről írhattam, a nevem mellett pedig ott virított, hogy „gyakornok”. Boldog voltam. Boldog újrakezdő negyvenéves.