Én egy kicsit többet látok bele a cukorvirágokba – interjú Kanyári Eszterrel, a Sugarcraft by Eszter Kanyári márka megálmodójával

Borítókép: Én egy kicsit többet látok bele a cukorvirágokba – interjú Kanyári Eszterrel, a Sugarcraft by Eszter Kanyári márka megálmodójával
Határokat tágít; hogy megmutassa, a cukorvirág messze nem csak a megszokott rózsa, vagy orchidea lehet. Kanyári Eszter valósághoz megszólalásig hű, ehető, mesés kompozíciói messze meghaladják a tortadíszítést: újszerű, környezettudatos alkotásai lakásdekorációnak, forgatási és fotózási kellékeknek is tökéletesek.

Mesélnél a kezdetekről? Hogyan és miért éppen ezen az úton indultál el?

Nem is olyan régóta kezdtem el foglalkozni a cukorvirág készítéssel. Az alapokat már jóval korábban, egy workshopon megismertem 2018-ban, ezt követően pedig oktatóvideókkal, szakkönyvekkel és magazinokkal képeztem magam. Annyira lelkes lettem, hogy beszereztem a szükséges szerszámokat és alapanyagokat, de a márkaépítésbe csak két évre rá mertem belevágni.

A vállalkozásom egy erős nehezítéssel indult, pontosan akkor, amikor az első lezárások kezdődtek, 2020 márciusában. Ráadásul előtte két hónappal, januárban mondtam föl a munkahelyemen. Eredetileg formatervező, közgazdász, és rendezvényszervező vagyok. Nem estem azért kétségbe, mert tudtam, hogy amúgy is foglalkoznom kellett volna olyan háttérfeladatokkal, mint például a honlap elindítása, vagy a brandfotózás. A karanténos időszak pedig mindezek mellett arra is lehetőséget adott, hogy szép nyugodtan kitaláljam, milyen irányba is haladjak és hogy milyen szegmenssel szeretnék foglalkozni.

Forrás: Galgóczi-Németh Kristóf

Miért éppen a cukorvirágok?

A cukorvirág készítés manapság leginkább a cukrászathoz köthető, én viszont úgy érzem, ennél egy kicsit többet látok bele. Ezt szeretném közvetíteni, megjeleníteni a fotókon, a weboldalamon keresztül is.

Szeretnék egy kicsit kilépni, a határokat elmosni; akár lakásdekoráció, akár forgatási, fotózási kellékek irányába elindulva. Szeretném, ha egy picit végre el tudnánk már szakadni a rózsáktól; szeretnék újat mutatni a stílus és a felhasználási mód területén is.

A műhelyemben nem csak olyan, megszokott virágok készülnek ehető cukorból, mint a rózsa, a boglárka, vagy az orchidea; hanem egészen különleges erdei- és vadvirágok is mint például a cickafark, a gyöngyike, vagy a pitypang, illetve olyan erdei növények, mint a páfrány, a rókagomba vagy az erdei csillagfürt.

Forrás: Galgóczi-Németh Kristóf

Egy ideje már nem ehető virágok elkészítésével is foglalkozom, mert a nagyobb igénybevétel miatt egy még tartósabb anyagra is igény mutatkozott. De azt hiszem, alapvetően megmaradok a cukornál, aminek az ízét és az illatát is nagyon szeretem.

Elnéztem az egyik videódat, amiben éppen tűleveleket sodorgatsz egyesével a cukormasszából. Arra gondoltam, mennyire sok időd lehet egy-egy munkádban és ez még messze nem minden. Emellett te kezeled a közösségi felületeidet, tartod a kapcsolatot a megrendelőkkel, alapanyagokat szerzel be; soroljam még? Hogy bírod? Van segítséged, vagy egyedül viszed a vállalkozásodat?

Igen, egyelőre teljesen egyedül csinálok mindent. Vannak olyan területek, amiben tudom, hogy hiányosságaim vannak, és olyanok is, amikre kevesebb időt szánok. A közösségi médiában például tudatosan nem szeretnék a mostaninál intenzívebb jelenlétet, egyelőre: úgy érzem, az már a családom rovására menne. Most még bírom, valahol pedig azt remélem, hogy egyszer eljutok egy olyan szintre, hogy kelleni fog a segítség. Persze vannak olyan napok, időszakok, amikor csak loholok a feladataim után; de összességében még menedzselhetőnek érzem a teendőimet.

Forrás: Galgóczi-Németh Kristóf

Mondom ezt úgy, hogy nem csak megrendelésekre dolgozom, nagyon szeretek olyan projektekkel is foglalkozni, amiket inkább kreatív feladatoknak élek meg. Január 20-án jelent meg például egy olyan munkám, ami egy Művészet és mitológia elnevezésű projektre született: Szász Endre alkotásai és stílusa alapján készítettem én is egy kompozíciót. Ezen kívül a színházi világnapra is készülök egy munkával. Nagyon szeretem ezeket a kreatív feladatokat, amik beékelődnek a mindennapi teendők közé.

Neves nemzetközi szaklapok kértek föl, hogy készíts nekik fotókkal illusztrált útmutatókat; úgynevezett tutorialokat. Nem tartasz attól, hogy ezek alapján valaki "lekoppintja" a technikádat?

Nem aggódom azon, hogy ezt kiadom. Persze van, aki félti a technikáját, nyilván sokaknak ez megélhetést is jelent. Annak idején én is YouTube videókból, könyvekből képeztem magam, ezekből tanultam. Idővel viszont mindenki kifejleszt magának egy olyan technikát, amivel könnyebben megy.

Amit én megosztok, az egyfajta elkészítési mód; egy cukorvirágot pedig rengeteg féle módon el lehet készíteni. Könnyen lehet, hogy ugyanazt a virágot egy év múlva már én is máshogyan fogom csinálni.
Forrás: Kanyári Eszter

Ez leginkább presztizs szempontból jön jól nekem, meg visszacsatolásként; hogy jó, amit csinálok. Hiszen elég sok kétség van bennem, mert nem régóta csinálom ezt. Belső vívódásaim vannak, hogy jól csinálom-e.

Milyen terveid, céljaid vannak erre az évre?

Szeretnék egy kicsit jobban nyitni a szolgáltatók, a rendezvényszervezők, az esküvőszervezők és helyszínek felé; részükre már most is biztosítok ingyenesen fotózásokra, kiállításokra olyan virágokat, amikkel promózhatják magukat és az egész szegmenst is. Az esküvő erős területem lesz továbbra is, emellett szeretném tartani a kreatív projekteket is. Felkértek továbbá egy nemzetközi verseny magyarországi fordulójának szervezésére, ami szintén egy nagyon izgalmas feladatnak ígérkezik, ahol a projektmenedzseri és rendezvényszervezői képességeimet is fogom tudni kamatoztatni; a virágkészítés mellett.

Ha téged is magával ragadtak Eszter cukorvirág-költeményei, a munkáiról készült még több, mesés fotóért lapozz bele a Galériába!