A digitális okosórák korában már nehezen tudjuk elképzelni, hogy mekkora technikai vívmánynak számított az, amikor az 1910-es években megjelentek a sötétben világító számlappal rendelkező órák. Persze az emberek mit sem sejtették, hogy a csodált órák radioaktív anyagtól világítanak. Dr. Sabin Arnold von Sochocky ugyanis felfedezte, hogy ha a rádiumot cink-oxiddal vegyítették, a radioaktív sugárzás a festékben haladva, az energiáját leadva fénykibocsátásra késztette a cink-szulfidot, aminek köszönhetően folyamatosan világító festéket lehetett előállítani. A United States Radium Corporation mellett a Radium Dial Company is gyártott órákat, és mindkét cég a hadsereggel reklámozta elsősorban világító óráit, amelyekre hamar óriási kereslet mutatkozott.

1917-től kezdve nagyjából 4000 nőt alkalmaztak a gyárakban, akik szinte versengtek egymással a remeknek tűnő állásért. A háborús időkben ugyanis, amikor a férfiak a frontokon harcoltak vagy kórházakban lábadoztak, a nőknek is nagyobb számban kellett munkát vállalniuk. Az óraszámlapok festéséhez ráadásul éppen a kecses, kisebb női kezek voltak alkalmasak, hiszen a munka rendkívül aprólékos volt. Egy műszakban átlagosan 250 számlapot festettek meg, és teveszőrből készült ecsettel dolgoztak. Az ecset szőrszálai hamar összekuszálódtak, a munkát felügyelők azt javasolták a lányoknak, hogy nyelvükkel tapasszák össze azokat, ez volt a „lip, dip, paint” technika. Mivel csak a pontos munka volt elfogadható, és az ott dolgozókat azzal nyugtatták, hogy a rádium egyáltalán nem ártalmas naponta ezerszer is a szájukba vették, szinte szopogatták a radioaktív anyagot. A fiatal lányoknak ráadásul megtetszett a világító festék, és mivel biztonságosnak hitték, gyakran szórakozásból a körmüket és akár a fogukat is kifestették vele, hogy ragyogjanak. Mindeközben a gyárak vezetői és mérnökei, akik nagyon is tisztában voltak a rádium káros hatásaival, csakis védőfelszerelésben dolgoztak az anyaggal.

A kihulló fogak és az elporladó állkapocs csak a kezdet volt

Amelia „Mollie” Maggia volt az egyik első lány, aki megbetegedett 1922-ben, de persze akkor még senki nem gyanította, hogy a rádium okozza panaszait. Több foga is kiesett, fájtak az ízületei, és nagy, gennyes fekélyek alakultak ki a szájában. Az ízületi fájdalom átterjedt az egész testére, és lassan már szinte egyáltalán nem tudott mozogni. Néhány hét alatt annyira felemésztette a betegség, hogy az állkapocs csontja gyakorlatilag elporladt, ha hozzáért a fogorvos. Halálát végül az okozta, hogy a kór elérte a torok szöveteit, felemésztette a nyaki vénáját, és ezáltal Mollie elvérzett – de ez több hónapnyi szenvedése után szinte megváltásnak tűnt. Mindössze 24 éves volt.

Mollie kollégái közül is egyre többen kezdtek hasonló szörnyű kínokat átélni, és a többi órafestő gyárban is szaporodtak a rejtélyes betegségek. Sokaknak szintén a fogak elvesztése volt az első tünet, mások sántítani kezdtek, mert a csontjukat belülről kezdte „szétrágni” a rádium. A számlapfestők nyálába került rádium ugyanis a szájnyálkahártyán keresztül felszívódott, és a csontokba a kalcium atomok helyére beépült, mivel kémiailag nagyon hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Így a rádiummag bomlásakor a csontvelő kapta a radioaktív dózist, emiatt sokan csontrákosok lettek. A halotti bizonyítványuk azonban általában az szerepelt, hogy szifiliszben hunytak el, a gyárak vezetősége ugyanis megvesztegette az orvosokat. Igyekeztek elkerülni a botrányt és csillapítani a dolgozók között kialakuló pánikot, amire jó eszköz volt a nemi betegség, hiszen ettől erkölcstelennek tűntek az elhunyt fiatal nők.

Magukat már nem menthették meg, de másokat igen

A United States Radium Corporation és a Radium Dial Company évekig próbálták eltussolni, meghamisítani a rádium káros hatását. Odáig elmentek, hogy fizettek „szakértőknek”, akik tanulmányokkal igazolták, hogy a rádium biztonságos anyag. Nyilvánosan elítélték azokat a nőket, akik szerintük megpróbálták bemocskolni a hírnevüket. Mindezt annak ellenére, hogy 1925-ben egy Harrison Martland nevű orvos tesztekkel tudta bizonyítani, hogy a rádium belsőleg (is) rendkívül mérgező. Végül 1928-ban fordult a kocka, amikor öt bátor nő (Quinta McDonald, Grace Fryer, Katherine Schaub, Albina Larice és Edna Hussman) elhatározta, hogy összefognak, és addig nem hátrálnak meg, amíg a munkáltatójuk bűnösségét és felelősségét ki nem mondják a bíróságon.

Akkoriban a nők munkajogi helyzete még finoman szólva sem volt fényes, már az is nehézséget okozott, hogy olyan ügyvédet találjanak, aki hajlandó volt képviselni az ügyüket. Raymond Berry, egy fiatal ügyvéd azonban melléjük állt. A U.S. Radium Corporation, ahol az öt nő dolgozott, minden eszközzel igyekezett húzni az időt, hiszen jól tudták, hogy egykori munkásaik hamarosan meg fognak halni. De az öt nő kitartott, még úgy is, hogy tanúskodásukkor alig tudták felemelni a kezüket az eskütételhez. 1928 végén zárult a per, a bíróság pedig a nőknek fejenként tízezer dollár kártérítést és évi 600 dollár nyugdíjat ítélt meg. A győzelemnek azonban a rádiumlányok nem örülhettek sokáig, mert néhány éven belül mindannyian meghaltak. Pár évvel később a Radium Dial Company 14 alkalmazottja indított hasonló pert, a vállalat pedig ugyanazt a kegyetlen időhúzó taktikát folytatta, mint a U.S. Radium Corporation. Ekkora már a média is nagy érdeklődéssel követte a pert, amelynek indítói közül egyre többen hunytak el. Egyikük, Catherine Donohue például a halálos ágyáról tanúskodott, mert képtelen volt elmenni a bíróságra. Ő volt az, aki mindenki megdöbbenésére elmesélte, hogy éjszaka a sötétben világít a teste, a csontjaiban felhalmozódott rádium miatt. Ebben a perben is a nők javára döntött a bíróság.

A rádiumlányok tragikus sorsa nem csak azért jelentős, mert szó szerint rávilágított a rádium veszélyeire, és később ennek köszönhetően segített szigorítani a sugárzásvédelmi szabályokat. Munkajogi szempontból is mérföldkőnek számított, mert ez volt az első az Amerikai Egyesült Államokban, amikor az alkalmazottak egészségügyi állapotának romlása miatt a munkáltatót tették felelőssé. Ezután kezdték el lefektetni a munkavédelmi szabályozások alapjait, és kényszerítették a vállalatokat, hogy jobban törődjenek a dolgozók egészségével, ezzel pedig rengeteg ember életét mentették meg.

Bár hasonló mérgező anyagokat már senkinek nem kell lenyelnie állása miatt, ma is több veszélyes munkakör létezik:

A nyitókép forrása: Wikipedia, Radium Girls