"A munkám nem munka" - Interjú Gégény Noémi, gyógyúszást oktató speckó anyával

Borítókép: "A munkám nem munka" - Interjú Gégény Noémi, gyógyúszást oktató speckó anyával Forrás: Amnesty International Magyarország
Gégény Noémi igazi jelenkori példakép. Egyszerre nő, anya, barát és segítő szakember. Hivatásában folyamatosan újradefiniálja az ideális világról szóló képét. Azt, amelyben ugyanolyan lehetőségei vannak a fogyatékos és az épségben élő embereknek is. És amelyben igazán fontos feladat a zöldebb, élhetőbb jövő megteremtése.

Mióta foglalkozol fogyatékos emberek sportoltatásával?

20 éve alapítottuk a Para Fitt Egyesületet Bérczi Eszter barátnőmmel közösen, érintett szülőkként. Eszter hatalmas energiával rendelkezik, minden hozzá fordulónak segít, csodálom az aktivitását, amivel dolgozik.

A Para Fitt Egyesület a sporttól indult, de ma már jóval több mindennel foglalkozik…

Így van. Ma már nem csak sportolunk. Olyan programokat csinálunk közösen, amiket ezek a fiatalok csinálnának, ha neurotipikusak lennének. Moziba járunk vagy étterembe, utazunk, várost nézünk, szülinapi bulikat tartunk. Mindezt úgy, hogy próbálunk láthatóak lenni. Vagyis tömegközlekedéssel utazunk, nyilvános helyekre járunk, pont úgy élünk, mint mások.

Eközben részt veszünk a családok életében is. Segítünk hivatalos ügyeket intézni, munkahelyet vagy iskolát keresni, beadványokat írni. Szóval ez amolyan hétvégén is "dolgozunk" történet. De ez így van rendjén, hiszen nemcsak segítők vagyunk, hanem érintettek is egyben.

Miért éppen az úszás a sportotok?

Valamikor én is úsztam, és más vizes sportokat is űztem. A víz a lételemem, amiben mindig biztonsággal mozogtam, mozgok, így kézenfekvő volt, hogy ezt választottam.

Szerettünk volna belsősként, érintettként egy olyan egyesületet létrehozni, amire mi is vágytunk a gyerekeink számára. Így elkezdtem tanulni hozzá. Kiderült, hogy gyógyúszást csak akkor tanulhatok, ha van már előképzettségem. Ezért előbb úszóedző képesítést kellett szereznem, csak utána jöhetett a vágyott képzés.

Forrás: Gégény Noémi

Mi volt az eddigi legnagyobb eredmény, amire büszke vagy?

Nagyon büszke vagyok az összes tanítványomra, akik úgy szeretik ma már a vizet, ahogy én. Szeretettel gondolok azokra a válogatott sportolókra, akik nálam kezdték az ismerkedést az úszással. Végtelenül hálás vagyok az életemért, hogy a munkám nem munka, hanem az életem igen fontos része, nem teher, hanem szerelem a javából.

És mindig van új irány. Most például az újrahasznosítás kap kiemelt szerepet.

Három éve hoztunk létre egy újrahasznosító műhelyt, ahol a fiataljaink is aktívan tevékenykednek. Egy holland opensource startupból kiindulva jött az ötlet. A kreatív foglalkozásokért mindig fizetnünk kellett. Szerettünk volna mi is indítani valamit, ahol alkothatunk és hasznosak is lehetünk. A hulladék újrahasznosítás egy igen fontos társadalmi feladat, ebben akartunk mi is elindulni.

Hogyan tudtátok ezt megvalósítani?

Megpályáztuk a gépeket, amikkel hulladékot tudunk kreatív formában újrahasznosítani. Ez egy egyszeri beruházás volt, alapanyag pedig mindig akad, és így függetlenek lehetünk mindenben. Akkoriban költöztem egy családi házba, ahol a műhelyet is el tudtuk helyezni. Mára már kinőttük ezt is, ezért újabb pályázaton indultunk, amit most el is nyertünk. Most költözünk a 8. kerületbe. Az új hellyel természetesen új tervek is jöttek.

A Közösségi szerelde. De mit is takar ez az ötlet pontosan?

Tavaly a főváros második alkalommal írt ki közösségi költségvetésből megvalósuló ötletpályázatot. Ezen indultunk a Közösségi szerelde ötletével és nyertünk is. Ha a megvalósítás lehetőségét is elnyerjük, akkor több legyet üthetünk egy csapásra.

Mi a koncepciótok lényege?

Kevés a szerviz és a szakember. Ha valami elromlik, rögtön a szemétbe dobjuk. Ez lenne a hely, ahol magad megjavíthatod a holmidat segítséggel, egy találkozóhely, ahol az emberek megosztják egymással tudásukat, idejüket. Ezzel több fontos társadalmi kérdésre is válaszlehetőséget adhatunk. Egyrészt csökkentjük a hulladékot, zöldebbé tesszük a jövőt. Másrészt erősítjük a társadalmi kohéziót is. A szerelde működésébe szeretnénk hajléktalan embereket is bevonni.

Mennyi terv! Honnan van energiád mindehhez?

A gyerekeimből merítem a legtöbb erőt. És ahogy már mondtam, számomra a munka rengeteg örömöt ad. Eszterrel dolgozni pedig igazán felemelő és csodálatos.

A szerzőről

Azt vallom, hogy minden pillanata és megnyilvánulása értékes az életnek. Meg azt is, hogy nehéz helyzetekben is meg lehet találni a fogódzókat, amelyek kisegítenek a gödör aljáról. Ilyen fogódzó lehet egy baráti beszélgetés, egy kellemes zene vagy éppen egy igazi, tartalmas szöveg elolvasása. Olyané, amely érzelmeket vált ki belőlünk, ami megérinti a bensőnket.

Az emberi dolgok érdekelnek. Legyenek nagyok vagy egészen aprók.

Ha Téged is, kövesd az oldalamat ITT!

Vagy írj nekem ide!

Íme pár nő, akinek a nevét és munkásságát érdemes megjegyezni: