Soha sem késő! 99 éves édesanyja kísérte el 72 éves gyermekét a diplomaosztó ünnepségére

A tanulás egy egész életen át tartó utazás. Míg egyesek korán mennek egyetemre, másoknak más van megírva. Sam Kaplan is az utóbbiak táborát gyarapítja, aki 50 osztálytermen kívüli év után, 68 évesen döntött úgy, hogy ismét iskolapadba ül, miután beiratkozott a Georgia Gwinnett Főiskolára film- és médiaművészeti szakára. A most 72 éves férfi május 11-én büszkén lépett a színpadra, hogy átvegye diplomáját, 99 éves édesanyja pedig a nézők között ünnepelte a nem mindennapi teljesítményt.
Kaplan 1969-ben érettségizett, és gyakorlatilag egy egész életet leélt, mielőtt visszatért volna a tanulás világába. Ezalatt ötgyermekes családapa lett, takarítószolgálatot és telemarketing céget is vezetett, sőt részmunkaidőben taxisofőrként is dolgozott. Az inspirációt hogy visszatérjen az iskolába, az adta, mikor hallott a forgatókönyíró diplomát adó szak indításáról a Georgia Gwinnett Főiskolán.
Bár a fiatalabb diákokkal való munka nagy kihívás volt, képes volt megtalálni a közös hangot társaival azáltal, hogy személyes céljaikról és törekvéseikről beszélgetett velük.
"Azt hiszem, jó kapcsolatom van velük. Sokuktól ölelést kaptam az utolsó tanítási napon."
A diplomaosztó ünnepséget különlegessé tette, hogy a családja is jelen volt. Még Kaplan 99 éves édesanyja is eljött, hogy megnézze a fiát. "Ez az első egyetemi diplomám" – magyarázza Kaplan. "Én vagyok az első a hét testvérem közül, aki diplomát szerzett."
Az ő esete is jól példázza, hogy sohasem késő valami újba kezdeni, csak le kell győzzük a bennünk rejlő félelmeket és le kell rázzuk a társadalmi béklyókat.