Karácsonyi ajándéktippek emlékezetes estékhez

Borítókép: Karácsonyi ajándéktippek emlékezetes estékhez
A széles karácsonyi kínálatban egy-egy valódi gyöngyszemnek számító termék elkerülheti a figyelmünket. Vajon milyen játékokkal lehetne a leginkább felejthetetlenné varázsolni a szürke téli estéket? Szemezgettünk a játékok között…

Ki ne emlékezne a 90-es évek egyik legismertebb játékára a Tamagotchira? Az idei év megjelenésének 20. évfordulója! A korábbi változat még kicsit nagyobb volt, ez az új változat ugyan picit kisebb, de a használata is jóval egyszerűbb. A parányi LCD képernyőn egy tojásból kikelő kisállatot kell gondoznunk nap nap után. Fejlődésének első szakaszában még baba, és úgy is gondoskodhatsz róla, mint egy valódi kisbabáról; hiszen ő is alszik, eszik és bekakil, amit természetesen mielőbb fel kell takarítanunk. Amint gondoskodásra szorul, hangjelzéssel hívja fel magára figyelmünket. Ha éppen rosszkedvű vagy éhes, cukorkával vagy étellel kiengesztelheted. Amikor Tamagotchid beteg lesz, a képernyőn egy koponya jel tűnik fel. Vedd kezelésbe, de légy óvatos, mert meghalhat, ha túl hosszú ideig betegeskedik. Ha nem gondoskodtál róla megfelelően, nem gyógyítottad meg, vagy csak egyszerűen megöregedett, Tamagotchid meghal. Ekkor egy kis sírhant képe jelenik meg a kijelzőn. De semmi pánik! A reset gomb segítségével új tojás kikeltésébe kezdhetsz, így a Tamagotchi temetőkre már nincs többé szükség.

Innen rendelheted meg…

Amíg anya vagy apa Tamagotchit gondoz, a gyerkőc maszatmentesen is alkothat bármit, hiszen a Crayola Maszatmentes termékeivel nincs többé napokig lemoshatatlan tintás kéz, bútor vagy ruha – csak felhőtlen alkotás! A Crayola Világító Nyomdavarázssal a kicsik kedvükre nyomdázhatnak maszatmentesen, hiszen a tinták átlátszóak, de a Világító Nyomdavarázs mágikusan felismeri, hogy éppen melyik színt használjuk. Válasszuk ki kedvenc alakzatunkat, majd nyomjuk a nyomdázót a tintapárnára és a pecsételő nyele világítva jelzi milyen szín lenyomata jelenik meg majd a papírlapon. A csomagban található 10 cserélhető nyomdalap tengeri állatkás mintákkal, 12 oldalas különleges papírtömb és 3 db maszatmentes filctoll. A termék más felületen nem hagy nyomot, csak a különleges Color Wonder Maszatmentes lapokon.

Innen rendelheted meg…

A nyomdázás és rajzolás után biztosan a kedvenced lesz ez a huncut állatka, ha szereted a feladványokat, vagy a barchobát. Szuper Mágkius Jinn már izgatottan várja, hogy próbára tedd a tudását akár otthon, akár egy hosszú utazás során. Öt különböző témakörben is találgathat: az állatokról, a sportokról, ruhákról, foglalkozásokról, vagy éppen zöldségekről és gyümölcsökről. Kezdj játékba, csak nyomd meg a Szuper Mágikus Jinn figura orrát és már üdvözöl is magyar nyelven! A kezdő kérdések során választhatod ki a témakört. Gondolj valamire a választott témakörből. Ezután tisztán és érthetően mondd „OKÉ” ezzel jelezve, hogy készen állsz a játékra. A varázslatos figura számos kérdést fog feltenni, hogy kitalálja mire gondoltál. A kérdésekre „Igen”, „Nem”, „Nem tudom”, vagy „Attól függ” válaszokat adhatsz. Ha nem értetted a kérdést, megkérheted, hogy mondja el újra. Erre az „Ismételd meg” mondattal kérheted. Ha netán meggondoltad magad és javítani szeretnéd a válaszodat, egyszerűen megteheted, az „Egyet vissza” paranccsal. Ekkor Szuper Mágikus Jinn az eggyel korábbi kérdést teszi fel újra. Több kérdéssel korábbra is visszamehetsz ilyen módon. Legyen szó egy oroszlánról, egy labdajátékról vagy egy érdekes foglalkozásról a játékkal megunhatatlan a barchobázás.

Innen rendelheted meg…

Az egész családnak izgalmas szórakozást jelenthet ez a talán jellegében a marokkóhoz leginkább hasonlítható, kártyák nélküli party játék, a King OZO! Felpezsdít! 14 zsinór egyik végén színes, másik végén átlátszó gyönggyel. Mondj be egy színt, dobd le a zsinórokat, légy te az első, aki kihúzza a megfelelő színű zsinórt! Könnyűnek tűnik? Pedig nem az… A zsinórok spagettiszerűen összetekerednek és neked az átlátszó végénél fogva kell kihúznod a megfelelőt! Amennyiben sikerült, megnyerted a fordulót és megtarthatod a zsinórt. Nyerj még több zsinórt a következő fordulókban és pattintsd össze őket lánccá! A nyertes az utolsó forduló végezetével a leghosszabb zsinórlánccal rendelkező játékos lesz. 4 játékmód az izgalmak fokozására: Színes, Antiszín, Leghosszabb, Mix! Praktikus hordtáskává alakítható játékalapot tartalmaz! 6 éves kor fölött ajánlott, ami pedig a játékosok számát illeti 2-5 játékos játszhat vele egyszerre.

Innen rendelheted meg...

A hosszú, mozgalmas napot zárjuk egy kedves mesével vagy mondókával elalvás előtt Mesemondó Macikutya társaságában. A Minimax Mesemondó Macikutya magyar nyelven mesél nyolc közkedvelt magyar népmesét és hatféle különböző mondókát.

Innen rendelheted meg…