Bulizik a kamasz – hol húzhatod meg a határokat?

kamasz,pszichológus,szülő,buli,aggódás,tanács Forrás: unsplash - Pawel Janiak
Kell-e, lehet-e szabályokat állítani a kamasznak, ha elindul az éjszakába? Elég felelősségteljesek-e a gyerekeink? Pszichológus válaszol a hangosan fel nem tett kérdéseidre!

Kamaszként számodra tiszta sor volt, hogy nem lesz semmi bajod. Akkor sem, ha a buli hevében versenyt ittál a barátaiddal. Ha összegabalyodtál egy vadidegennel, csak mert teljesen elvarázsolt a lazasága. Ha a füves cigitől hajnalig röhigcséltél egy autóban, üvöltő zenét hallgatva. Most szülő vagy, és erről az oldalról nézve csak reménykedsz, hogy a gyerekednek erre az egészre nincs is igénye (de miért ne lenne?), és ha mégis, pont olyan simán megússza majd ezeket az éveket, mint te magad.

Kell-e, lehet-e szabályokat állítani a kamasznak, ha elindul az éjszakába? Elég felelősségteljesek-e a gyerekeink, hogy egyre korábbi életkortól engedjük meg nekik a kimaradozást? Vidák Vera és Szőke András pszichológusokkal beszélgettünk a témáról, akik praxisukban mindketten dolgoznak kamaszokkal, és a kamaszok miatt aggódó szülőkkel is.

A cikk a Gyereklélek című magazin egy korábbi számában jelent meg.

Másképp buliznak manapság a kamaszok, mint egykor a szüleik? Veszélyesebben?

Vidák Vera: Ezt nem gondolnám. A különbséget inkább az jelenti, hogy korábban nem volt elérhető ennyiféle drog. Ez pánikot ébreszthet a szülőkben, mivel számukra viszonylag ismeretlen területről van szó. Ha ahelyett, hogy tájékozódnának, inkább szitokszót csinálnak a drogból, az megnehezíti – vagy lehetetlenné teszi – a gyerek számára, hogy beszéljen róla, ha kipróbálta. Az alkoholok hatását mi is kitapasztaltuk, általában nem is csinálunk az ivásból nagy ügyet. Ezért a kamaszok is könnyebben felvállalják előttünk, hogy alkoholt fogyasztanak a bulikban. Az ivás, füvezés, narkózás egyébként mind menekülés előlünk, és a valóság elől. A szülő számára az a félelmetes, hogy a leválásnak ez a formája látszólag nem építő, hanem romboló. Ha a gyerek mondjuk bokszolni vagy futni járna, hogy levezesse a feszültségét, akkor sem aggódnánk, ha napi több órát töltene ezekkel a tevékenységekkel. De a hozzáférhetetlenséget, amit a bulizással kapcsolatban tapasztalunk, rémisztőnek találjuk.

Miért esik ilyen nehezünkre elengedni a kontrollt?

Mert azt hisszük, az a gyerek érdekéről szól, pedig a kontroll valójában a saját szükségletünk. Ha tudhatok minden lépéséről, még ha csak utólag is, nyugodt leszek, mert úgy érzem, mintha ott lennék vele – egy kis késéssel. Akkor nincs baj, még összetartozunk. Csakhogy a leválás természetéből fakad, hogy a ka- masznak jogában áll akár hazudni is, elhallgatni a részleteket. Kicsit olyan ez, mint a szex esetében – senki sem az anyjával akarja megbeszélni, mikor lett orgazmusa.

Kevesebbet járnak el otthonról

Michigan Egyetemen 1990 óta zajlik egy kutatás, amely 14, 16 és 18 éves kamaszok szórakozási szokásait kíséri figyelemmel. Ez alapján mind a dohányzás, mind az alkoholfogyasztás mértéke alacsonyabb a fiatalok körében, mint harminc évvel ezelőtt. A 18 évesek között ugyan népszerű a marihuána, de a 14–16 éveseknél csökkenés mutatható ki. A kutatók szerint a mai fiatalok sem józanabbak a szüleiknél, csupán kevesebbet járnak el otthonról, mivel inkább az interneten keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Jean Twenge a San Diegoi Egyetemről azt állítja: a mai tinédzserek a szex mennyiségét tekintve is visszafogottabbak, amit ugyancsak a közösségi térbe helyezett kapcsolatokkal magyaráz.

Milyen szabályokat érdemes felállítani?

A saját gyerekeimnek azt a tanácsot adtam, mindig legyen épeszű ember a környéken, akit ismernek. A szabályállításban nem hiszek, kontraproduktívnak tartom. Inkább javaslom, hogy osszuk meg a kamasszal a félelmeinket, aggályainkat. Például: Ha néha füvezel az oké, de hogy a szerelmi bánatod miatt minden nap szívsz, az számomra félelmetes. Félek, hogy belecsúszol egy olyan állapotba, amikor nem akarsz már más utat találni a feldolgozásra… Ezzel nem letiltom, amit csinál, nem rosszallom, hanem beültetek a fejébe egy új gondolatot, egy másfajta nézőpontot, mint az övé.

Egyszerűen hangzik, mégsem általános szülői hozzáállás…

Ferenczi Sándor pszichoanalitikus használta a „szülői amnézia” kifejezést, amivel arra utalt, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogyan gondolkodtunk gyerekkorunkban. A szülő azt mondja: ha a gyerekem a felét megcsinálja annak, amit én kamaszkoromban, infarktust kapok. Ez elég igazságtalan szemlélet. A kamaszbuli onnantól kezdve téma, hogy valakire rázárul a felnőttkor ajtaja, és átáll arra az oldalra, ahol a „jobban tudás” eszméje diktál. Ha bezárjuk magunkban a megértés kapuját, eltűnik a gyerekbe vetett bizalmunk, és az ő bizalma is felénk. Csak azt fogjuk látni, hogy hazajött piaszagúan, és elfeledkezünk arról, hogy ez is része az eltávolodásnak, leválásnak, ami pedig nagyon fontos szakasza az életének. Egyébként ma az sem ritka, hogy egy kamasz szülei azért reklamálnak, mert nem akarja, hogy vele tartsanak a kedvenc együttese koncertjére. „Laza vagyok, jó fej, megértő, miért kell rólam leszakadni?”, kérdik. Nem értik, hogy a jóról is le kell válni.

Ma már a 12–14 évesek is szeretnének „bulizni”. Mit javasolsz a szüleiknek?

A 6 évesnél fiatalabb gyerekek esetében még szükség van az egyeztetésekre, de nem tiltások formájában. Inkább így: „Segíts nekem abban, hogy bízni tanuljak benned ezen a téren is. Most kezdünk bele valami újba, együtt indulunk, nem tudjuk még, hogyan építhetjük fel azt az utat, amin biztonsággal elindulhatsz. Nincs szülői tapasztalatom abban, ami következik, sok bennem a féltés, beszélgessünk, kérdezz bátran, és hadd kérdezzek én is.” A korábban felépített viszony függvénye, mennyire lesz együttműködő a gyerek. Jó, ha mesélünk a magunk eseteiről, sok beszélgetésre lesz szükség, de semmiképp sem faggatásra vagy vallatásra, hanem megosztásra.

Mit tehetek, ha azt gondolom, hogy a gyerekem rossz társaságba keveredett?

Megint csak a beszélgetés lesz a kulcs, mert nem biztos, hogy igazam van. Én természetesen a legjobbat, legszebbet akarom neki, de lehet, hogy az igyekezet elvakít, és nem veszem észre, mire van szüksége valójában, mitől érzi jól magát. Létezhet egy olyan nézőpont is, hogy örülök, mert befogadták valahová. A beszélgetéseink a gyerek számára is megvilágíthatják, miért akar épp ahhoz a közösséghez tartozni. Ha a közeg tényleg nem neki való, akkor, a saját tempójában, maga mögött fogja azt hagyni. A szülőnek érdemes türelemmel várnia. Ebben a korban a döntések és választások időszakosak, ne csináljunk úgy, mintha örökre szólnának.

Milyen lépésváltást igényel a szülőtől a kamaszkori bulizás?

Szőke András: Másképp kell működtetni a határhúzást, mint egy kisgyereknél. El kell felejteni az „én mondom meg, hogy te mit csinálsz” hozzáállást, mert azt legfeljebb csak akkor tudom keresztülvinni, ha halálra büntetem. Ebben az esetben viszont nem lesz más választása, mint megkeresni a saját szabadságát. Lehetetlenség napi 24 órában kontrollálni, hiszen sokat van távol otthonról, meg fogja találni a módját, hogy becsapjon. Az egyetlen célravezető módszer a kapcsolati kontroll. Ez alatt egy olyan viszonyt értek, aminek a bizalom az alapja, és a kölcsönösségről szól. Ha én kérek tőle valamit, ha valamiben megállapodunk, akkor azért, amit tőlem kap cserébe – bizalmat, megértést –, számára megéri megtartania a szavát. A szeretetkapcsolat fenntartása lesz a motivációja az együttműködésre.

Hogyan kezeljem, ha nem tetszik, amerre tart?

Tegyük fel, hogy van egy kamaszom, aki viszonylag normálisan tanul, talán még sportol is, esetleg zenél, de időnként azt látom, hogy hullarészegen jön haza a hétvégén – erről beszélgethetünk egymással. Miért csinálja? Segíthet nekem a megértésben. Másik történet, ha nem tudunk erről beszélni. Akkor fel kell tennem magamnak a kérdést: hol tart a kapcsolatunk? Mi az oka, hogy nem tudja elmondani nekem, miért van szüksége arra, hogy kiüsse magát? Ilyenkor én állok a szőnyeg szélén, szülőként. Mert nem az a kérdés, eljár-e a gyerek, cigizni fog-e, füvezni, kipróbálja-e az Ecstasyt, hanem az, hogy tudunk-e ezekről beszélni.

Mihez kezdjek a tehetetlenségemmel, ha nem akar beszélgetni?

Akkor nekem kell segítséget kérnem. Nekem lesz szükségem szakemberre, hogy átléphessek az árnyékomon. Mert a gyerek – hacsak nem traumatizált – azt tükrözi, amit kívülről kap. Ha nem figyel arra, amit mondok, akkor valószínűleg ő sem kapta meg korábban azt a figyelmet tőlem, amire szüksége lett volna.

Biztos visszautat jelent-e, ha változtatok a hozzáállásomon?

Az attól függ, milyen szintig rombolódott le a kapcsolat. Ha nem ment teljesen gallyra, még dolgozhatok rajta, hogy közös időt töltsünk együtt. Kereshetek olyan programokat, amikre szívesen eljön velem a gyerek, és akkor magától is megindul a közeledés.

Mit tegyek, ha megállapodást kötünk – mondjuk arról, hányra ér haza –, de megszegi?

Először is tisztázzuk: fontos különbség van következmény és retorzió között. Ha elveszem a telefonját, vagy legközelebb nem engedem el egy buliba, az retorzió. És ellenállást szül. A következmény viszont egy egyezség eredménye. Először jussunk közös nevezőre, meddig maradsz ki. Milyen időpont vállalható számodra, rábólintok-e. Előre lefektethetjük, mi legyen, ha nem tartod magad az ígéretedhez. Ez is közös döntés. Ha mégsem értél időben haza, beszéljünk róla, mi történt. Elmondhatom, hogy ez nekem nem biztonságos. Én felelek érted. Mire van szükséged, hogy legközelebb ez működjön? És persze legyen meg a következmény, amiben megegyeztünk. Ezt azonban késő kamaszkorban elkezdeni, amennyiben korábban nem szoktattuk hozzá a gyereket. Ha meg hozzászoktattuk, akkor mostanra úgyis jól működik a rendszer. Aki eredetileg büntetés alapon nevelt, az nem fogja egykönnyen következményes alapokra helyezni a megállapodásokat.

A kockázatvállalás kora

A frontális agykéreg fejlődése a húszas éveinkre fejeződik be, vagyis a tinédzser agya még javában változik. A kamasz homloklebenye, amely fontos szerepet játszik többek között az önuralom szabályozásában, épp „áthuzalozás” alatt áll. Az átrendeződés hajlamosít az impulzivitásra, a fokozott kockázatvállalásra – ezért szalad el a tinikkel könnyebben a ló, ha ivásról vagy drogfogyasztásról van szó. Mégis érdekes az az izlandi kísérlet, amelyben megpróbálták a kábítószer okozta érzelmi és fizikai csúcspontokat természetes csúcspontokkal helyettesíteni. Az izgalomkereső gyerekeknél például gördeszkázással, BMX-ezéssel próbálták kiváltani a pörgetőket, a nyugtató hatást kereső kamaszoknál pedig jógázást vagy épp futást vetettek be. Az Önfelfedezés nevet viselő projektbe bevont tinédzserek körében csökkent a szerhasználat gyakorisága, mivel a helyette kínált tevékenységek során is megtörtént a dopamin- és szerotoninfelszabadulás az agyban.