Szégyenkezzen-e a szülő, ha a gyereke nem köszön?

Borítókép: Szégyenkezzen-e a szülő, ha a gyereke nem köszön? Forrás: Stock.com
Meddig vagy felelős a gyereked tetteiért, viselkedéséért? Téged minősít, ha például csúnyán beszél? Hagyd, vagy rúgd bokán az asztal alatt? És mégis, hány éves koráig? Herczegh Tímea gyermekpszichológust kérdezzük, aki maga is háromgyermekes anya.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg először.

Amikor egyeztettük ezt a témát, jelezted, hogy nagyon szubjektív lesz, amit mondasz. Miért?

Azért, mert itt aztán végképp nincsenek kőbe vésett szabályok. És azért is, mert ahány gyerek, annyi eset. Az én három gyerekemből is különböző módon „faragtam embert”.

A kislányom a nyáron lesz hároméves. Van olyan kortársa, aki szorgalmasan köszön a játszótéren – többnyire szülői felszólításra. Az én kislányom még nem nagyon köszön, és én nem is erőltetem. Jó így?

Attól függ, hogy külső vagy belső kontrollos vagy-e. Magyarul: mennyire fontos neked, hogy mit gondolnak rólad, rólatok mások? Az én szüleim annak idején megnyomták a kezem, ha köszönnöm kellett, és én utáltam ezt. A gyerek nem parancsra fogja elsajátítani a köszönés szokását, hanem a jó minta alapján: ha azt látja, hogy te köszönsz a játszótéren a felnőtteknek is és a gyerekeknek is, akkor előbb-utóbb ő is megtanulja. A legkisebb gyerekem most, hatéves korában köszönt először a szomszéd bácsinak. Soha nem nógattam, rábíztam a dolgot, és egyszer csak megtörtént. De akkor sem mondtam neki, hogy „jaj, de ügyes vagy, ugrálok örömömben!” (pedig ezt gondoltam), hanem csak nyomtam a feje búbjára egy puszit. Tudta ő jól, hogy miért kapta.

És addig, amíg ez megtörténik? Ha jól sejtem, be kell vállalnunk, hogy a gyereket neveletlennek tartják, minket pedig rossz szülőnek…

Talán igen, de türelem. Nálunk többször előfordult, hogy a kamasz gyerekeim vendégek előtt rám csapták az ajtót, vagy beszóltak. Én meg csak annyit mondtam nyugodt hangon, hogy „hát ez nem volt szép”. A vendégek hüledeztek, hogy én ezt miért tűröm, és hogy nesze neked, pszichológus anyuka. Én meg mondtam, hogy nyugi, ez csak egy pillanat egy folyamatban. Bízz a gyerekedben és saját magadban is. Ha jóban vagy magaddal, ha tiszteletre méltó, értékes embernek tartod magad, akkor egy ilyen kamaszos beégetés sem rendíti meg az önértékelésed, és nem érzed úgy, hogy ezt le kell verned a gyerekeden, esetleg meg kell szégyenítened őt. Neki, a kamasznak az a dolga, hogy fitogtassa az egóját, és ezt neked el kell viselned.

És ha nyilvánosan túrja az orrát? Ha lilára festi a haját?

Mondom, az élet legtöbb szabályára azzal tudod megtanítani, ahogyan te magad viselkedsz. De ő egy külön személyiség, aki a saját útját járja. Jól nevelt gyereket akarsz, vagy egy boldog gyereket, akinek olykor szabad dacosnak, nagyszájúnak is lennie vagy hippinek kinéznie? Persze ha veszélybe sodorja magát vagy mást, akkor közbe kell lépned. De egyébként ne gondold, hogy ő a te meghosszabbításod, és hogy minden tettéért te vagy a felelős: nem vagy. Sőt, tudod, mit? Olykor talán nem is árt, ha megtapasztalja, hogy bizonyos dolgokért mások negatívan ítélik meg – és ezt neked nem kell magadra venned.

Azért valahol mégis minősít bennünket a gyerek viselkedése, nem?

Hát persze, hiszen ő „a mi almunkból való”. De nem mindegy, hogy a játszótéri anyukák véleményével méred magad, vagy mondjuk a testvéredével, aki egészében látja azt, hogy milyen szülő vagy.

Herczegh Tímea klinikai gyermek-szakpszichológus, mediátor. Egyéni és csoportterápiákat tart, szíve csücske a pszichodráma és a meseterápia, valamint a szülőknek önismeret és gyermekismeret címen futó csoportjai. Legkedvesebb időtöltése a családja, a meditáció, a jóga és a tánc.

Galériánkban szülők vallanak arról, mit is "művelnek" alvó gyerekeikkel