A kutatók szerint jobban alszol, ha érezheted a párod illatát

párod,illat,alvás,kutatás Forrás: Getty Images
Te is szagolgattad már a társad aznap hordott ingét, és azt hitted, hülyének nézne a világ, ha tudná? Megnyugodhatsz, többen tesznek így, mint gondolnád. Hogy miért teljesen normális, amit teszel, arra most már tudományos magyarázat is létezik.

A British Columbia University kutatásában 155-en vettek részt. A partnereik kaptak egy-egy tiszta pólót, és arra kérték őket, hogy 24 órán át viseljék azt, és közben ne használjanak dezodort és egyéb, illatos termékeket, ne dohányozzanak, ne eddzenek és tartózkodjanak bizonyos ételek fogyasztásától. Ezután a mélyhűtőbe tették a pólókat, hogy megőrizzék illatukat. (Hm, talán otthon is érdemes tartanod egyet a párod pólójából a hűtőben, magányos éjszakákra.)

Póló mint párnahuzat?

A kutatás résztvevőinek két ugyanolyan pólót adtak, hogy használják azokat párnahuzatnak: az egyik az volt, amit a párjuk viselt egy napig, a másik egy tiszta darab vagy egy olyan felső, amit valaki más hordott (hú!). Nem mondták meg nekik, melyik melyik, és arra kérték őket, hogy az egyik este az egyikkel aludjanak, a másikon a másikkal.

Mindkét éjszaka után megkérték az alanyokat, hogy értékeljék a kipihentségük szintjét. Az alvásminőségüket egy speciális alvásmonitor is figyelte.

Milliárdok helyett

Talán nem meglepő, hogy az eredmények azt igazolták, hogy a résztvevők pihentetőbben aludtak, például kevesebbet mocorogtak akkor, amikor a párjuk illatában merültek álomba – függetlenül attól, hogy a tudatában voltak-e annak, hogy az a kedvesük pólója vagy sem. (Reggel ugyanis arról is megkérdezték őket, hogy szerintük melyik póló volt aznap éjjel a párnahuzatuk.)

Tekintettel arra, hogy az amerikaiak például kábé 52 milliárd dollárt költenek évente alvást segítő készítményekre, megfontolandó, hogy ne vegyük-e igénybe a kutatásban szereplő praktikát – veszíteni nem veszíthetünk vele.

Gyerekeknél is működhet?

A kutatásról eszembe jutott, hogy Jan-Uwe Rogge német gyereknevelési szakértő könyvében – Kell a gyereknek a korlát – olvastam egy hasonló esetről. Egy anya elmesélte, hogy amikor este nyugtalanok voltak a gyerekei, odaadta nekik a pár napja hordott hálóingét, hogy azzal aludjanak – nem volt egy nyikkanás sem éjszaka. Akkoriban, amikor ezt olvastam, éppen nyugtalan éjszakái voltak az ovis kislányomnak, úgyhogy kipróbáltam a módszert – és működött! Kár, hogy csak egy napig.

Cikkemet ez a cikk inspirálta.