Akkor most legyen-e Elsának barátnője? A Jégvarázs színészei kifejtik véleményüket

kristen bell,idina menzel,jégvarázs 2 Forrás: Getty Images
Kristen Bell (Anna), Idina Menzel (Elsa) és a többiek a Jégvarázs 2 premierjén osztották meg az álláspontjukat, amely nem bizonyult egybehangzónak.

Épp a héten mutatják be a Jégvarázs várva várt második részét, és ennek bemutatóján a Variety magazin megkérdezte a jelenlevő színészeket és alkotókat: mit gondolnak, legyen Elsa hercegnőnek barátnője és coming outoljon-e a Disney történetének első leszbikus főszereplőjeként?

A kérdés azért vetőtdött fel, mert a 2013-ban bemutatott első rész óta folynak a találgatások, hogy Elsa, akit nyilvánvalóan nem érdekelnek a férfiak, vajon a nőkhöz vonzódik-e.

Lássuk, mit reagáltak az eredeti filmhez hangjukat adó sztárok:

Tudom, hogy a rajongók barátnőt szeretnének Elsának; én azt mondom, ez rajta múlik

– jelentette ki Kristen Bell (Anna).

Nem is tudom. Igen, remélem, lesz barátnője. Ha ő is úgy akarja
Martha Plimpton (Yelena, a Northuldra törzs vezetője)
Persze, hiszen itt vagyok

– tréfálkozott Evan Rachel Wood (Iduna), majd megjegyezte: „Igaz, én az anyukáját játszom, úgyhogy nem hiszem, hogy ez meg fog történni. De azt hiszem, előbb-utóbb igen, lesz barátnője.”

idina menzel,jégvarázs 2
Forrás: Getty Images
Elsa nem egy romantikus kapcsolat által határozza meg magát, ahogy én sem

– mondja Kristen Anderson-Lopez dalszövegíró. – Próbálja kitalálni, miért vannak ilyen különleges képességei, hova tartozik és az egész királyság terhe nyomja a vállát.”

„Azt imádom Elsában, hogy más hercegnőkkel ellentétben nem romantikus kapcsolatoktól függ az élete. Ő egy független nő” – mondta Jonathan Groff színész, aki Anna szerelmét, Kristoffot alakítja. Idina Menzel pedig, aki magának Elsának kölcsönzi a hangját, hasonló véleményen van:

Elsa nem a szerelemre összpontosít. Ezt szeretjük mi az egész franchise-ban. Nem ez a fontos. Az a fontos, hogy a szereplők szeressék önmagukat, és fontos persze a nővérek közti szeretet is
fejtegette Menzel.

Itt láthatjátok, ahogy mindezt elmondják videón is:

Nézd meg ezt a galériát is: