Javier Bardem: Imádja a metált és nem tud vezetni a spanyol macsó

javier bardem,színész,születésnap,érdekességek,penélope criuz,oscar-díj Forrás: pinterest
Remek színész és őrülten jóképű, de ebben nincs semmi újdonság. Javier Bardem március elsején ünnepli az 50 születésnapját, erre az alkalomra hoztunk néhány érdekességet róla.
  • Javier Bardem egész családja tulajdonképpen színész volt, vagy színházzal, filmmel foglalkozott. Tehát semmi meglepetés nincs abban, hogy ő is ezt a pályát választotta. Először hat évesen játszott filmben, a világhírnév viszont kicsit később jött. Azt kevesen tudják róla, hogy saját magát nem színészként, hanem "dolgozóként" szokta emlegetni.
  • A népszerű színész nem tud vezetni és nem hisz Istenben, viszont azt vallja, hogy az őrangyalok léteznek. Fiatalon nagyon érdekelte a festészet és a sport, Bardem tagja volt a spanyol nemzeti rögbicsapatnak.
  • 1992-ben játszott először Penélope Cruiz-val, a Sonka, sonka című filmben, akit 2010-ben feleségül is vett. Házasságkötésükkel egy újabb álompár született, hiszen mindketten ismert hollywoodi sztárok.
  • Húszéves volt, mikor első nagyobb filmjében, a Lulúban játszott. 2000-ben, közel két tucat film uán Julian Schnabel Mielőtt leszáll az éj című alkotásának főszerepe hozta meg számára a nemzetközi elismerést. Reinaldo Arenas kubai költő megformálásáért Oscar- és Golden Globe-díjra jelölték, első angol nyelvű szerepében. 2002-ben John Malkovich rendezésében, a Táncos a házban főszerepét játszotta el.
  • A Mielőtt leszáll az éj (2000) főszerepéért Oscar-díjra jelölték, elsőként a spanyol színészek közül.
  • Bardem 2010 júliusában feleségül vette Penélope Cruz színésznőt. A házaspár első gyermeke, Leo Encinas Cruz 2011. január 22-én született meg, két évvel később, 2013 nyarán pedig világra jött a pár kislánya, Luna.
  • Imádja az AC/DC-t és egyáltalán a metál zenét. Szívesen emlegeti, hogy angoltudását a Back in Black című szám szövegével alapozta meg, ahogy ő fogalmaz: innen eredeztethető a "Yodaszerű minőség", ami ma is jellemző nyelvtudására.
  • Először 1974-ben szerepelt az El Picaro (A torreádor) című spanyol filmben, ahol mindössze annyi szerep jutott neki, hogy dühödten ordibáljon, miközben bikaviadorok fenyegetik. Megcsinálta a jelenetet, és bár korábban nem tervezte, hogy színészi pályára lép, egy pillanat alatt beszippantotta a közeg. “A következő filmes telefonhívásra még jó sokáig várhattam, ennek ellenére abszolúte színésznek éreztem magam. Innentől pedig ráb…tál, nincs menekvés, akkor sem, ha etetned kell a családod, ezért elvállalsz bármit. Te már színész leszel örökre."
  • Első amerikai filmje a Before the night falls volt. “A stábvetíítés után kedvem lett volna kinyírni magam.” mondta 2001-ben a Guardian magazinnak. “Néha még most is elgondolkozom rajta, mi a fenét keresek itt, egy ilyen abszurd szakmában ahelyett, hogy mondjuk Afrikában önkénteskednék? De a színészkedésen kívül semmihez sem értek."
  • A Nem vénnek való vidék című filmben egy Ramcharger volánja mögé kellett ülnie, valamint lövöldözött is. A valóságban azonban se vezetni nem tud, se fegyver nem volt még a kezében, ezért pillanatonként leállította a forgatást, mert elakadt a szerepében, a stáb pedig elnevezte "spanyol balerinának".
  • Javelope – ezt a becenevet adja ki Bardem keresztneve összevonva a feleségéével. Meggyőződésük, hogy azért sikerült olyan jól a házasságuk, mert már egészen fiatalon ismerték egymást (Cruz 18 volt az első közös forgatáson , a Jamon, jamon című filmben) “A legfontosabb dolog, ami összeköt minket, a múlt” mondja erről a színész. “A kezdetektől ismerjük egymást, és amikor végül társként néztünk egymásra, ő valóban engem látott, én pedig valóban őt."
  • Gyerekként Bardem nagyon dühös volt az apjára, aki sosem vett részt a család életében. “A középkorba lépve már értem, hogy mind megteszük, ami tőlünk telik, de az nem feltétlenül elég a környezetünk számára." A színész egyébként igyekszik nem apja nyomdokaiban járni, Cruzzal órákon át képesek hercegnős-sárkányosat játszani a gyerekeikkel, és állítása szerint ha két hétnél hosszabb időt kell a családjától távol töltenie, megszakad a szíve, a teste pedig egyre több pszichoszomatikus tünetet produkál.
  • Pénelope és Javier rengeteg filmben játszik és játszott együtt. Más sztárpárokkal ellentétben ők kifejezetten szeretnek együtt dolgozni.
  • Bardem tíz évig küzdött azért, hogy eljátszhassa Escobart, de egy spanyol nyelvű Escobar-filmet senki nem akart finanszírozni. Végül Bardem és a film rendezője, a szintén spanyol Fernando León de Aranoa belement az angol nyelvű verzióba. Ebben a filmben is Penélope a partnere, és Javier hatalmas pocakot növesztett a szerep kedvéért.
  • Javier Bardemnek két Oscar-díja és több Golden Globe díja is van, a 2007-es Gotham Awardson, New Yorkban Bardem az életművéért kapott elismerést. Ezeken kívül számos díjat tudhat magáénak. Boldog szülinapot kívánunk neki!