Ismerd meg a GRUND Színházat!

Ismerd meg a GRUND Színházat!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A Grund Színház missziója az improvizáció technikája köré szerveződik, ezt a módszert érvényesíti különböző programjaiban, melyek érintik a hagyományos színház, a filmművészet a szórakoztatás és az oktatás területeit is.

A technika egy progresszív, kísérletező és nézőközpontú hozzáállást képvisel, rávilágít az azonnali reagálás, a helyzetfelismerés, az előre el nem döntött cselekvés-láncolatok szabadságára, koncentrációra és a másikra történő odafigyelésre tanít.

A Grund csapata elhivattoságból, önkéntes energiákból, és közönségkapcsolatokból építkezett, a nyitottság, a párbeszéd és a spontaneitás hívószavak mentén. A társulat tagjai mind különböző területről érkező és külöböző háttértörténettel rendelkező emberek. Van, aki színházi előképzettséggel érkezett és úgy gondolta, az improvizatív technikák közelebb állnak hozzá a hagyományos műfajoknál, és van aki egészen más területről, a Nyitott Műhelyen tanultak és látottak alapján döntött úgy, hogy részese szeretne lenni a játék mesteri gyakorlásának.

A Grund Színház minden évben castingot tart, hogy bővítse a társulatot, így a lehetőség, hogy a csapat tagja lehessen, mindenki számára nyitott.

Történetünk és céljaink

A Grund Színház körülbelül 15 éves elhivatott munka eredménye. A folyamat 1998-ban kezdődött; Andrew Hefler, a Színház szellemi atyja és a társulat tartópillére ekkor kezdett el foglalkozni az improvizáció műfajának kiterjesztésével, oktathatóságának kérdésével és ezen alapvetően színháztechnikai módszer újragondolásával. A Grund színház ennek a tevékenységkörnek az intézményesülése.

A társulatban célunk, hogy valódi befogadó közösségként működhessünk, olyan állandóan változó de biztonságos csapat szeretnénk lenni, amely megépíti a hidat a színház, a filmművészet és a mindennapi élet között. A Grund Színház olyan intézmény kíván lenni, amely egyszerre közösségteremtő és mediátor, ugyanakkor szakmai és professzionális.

Programjaink

A Grund Színházban célunk, hogy minél több műfajban és minél több helyszínen kísérletezzünk az improvizáció technikájával, igyekszünk egyes programjainkkal különböző célcsoportokhoz eljutni. Az improvizáció szórakoztat, önismeretet és helyzetfelismerést tanít, éles látást ad és együttműködésre ösztönöz.

Nyitott Műhely

Nyitott improvizációs iskola, minden szerdán. A játékmester Andrew Hefler és a Grund Színház színészei ezeken a 3 órás alkalmakon bevezetik a résztvevőket az improvizáció alapjaiba, különböző szituációkon keresztül tanít a játék komolyságáról, a konfliktuskezelésől, a közösségben való részvételről és az együtt építkezésről.

IMPRO 101 / 201 / 301 kurzusok

A homo sapiens nap, mint nap reagál ösztönösen egy-egy helyzetre, spontán válaszokat ad bizonyos szituációkra – improvizál.

Ha nagyobb hangsúlyt fektetnél ezen készségedre, fejlesztenéd kreatív energiáidat és nyitott vagy más szemmel nézni a megszokott hétköznapokra, úgy a Grund Színház IMPRO 101 alapozó ill. 201 haladó kurzusai neked valóak.

Előadásaink

A társulat időről időre improvizatív darabokkal rukkol elő, olyan színházi előadásokkal, amik átírják a hagyományos színház szabályait. Ezek a darabok mindig az aktuális közönség várakozásainak megfelelően változnak, történetükben reagálnak a közönség hangulatára és kívánságaira.

Nincs előre megírt forgatókönyv - a jelenetek, vagy a játékok a program pillanatában jönnek létre. A kísérletezés, az azonnali reagálás, és előre el nem döntött cselekvésláncolatok szabadsága teszik a műsorokat minden alkalommal egyedivé és megismételhetetlenné.

A Grund Színház mesterien rögtönöz jeleneteket és nevetteti meg a közönséget.

Maestro

Az előadások az improvizációs színészünneplésének jegyében telnek, a színészek a Maestro cím elnyeréséért versenyeznek. A Maestro olyan improvizált jelenetek sora, melyet a rendező irányít a darab közben, úgy, hogy közben a közönség pontozza a jeleneteket és ez által a színészeket is. Amelyik színész kevesebb pontot kap a jelenetek során, az kiesik a további versengésből, de továbbra is részese marad az előadásnak.

Kép

Sőt

Szabadfogású kísérleti teszt-est

A "Sőt" a Grund Színház kísérleti jellegű improvizációs előadása. Ebben olyan színpadi és dramaturgiai eszközök után kutatunk, amelyeket közönség előtt korábban még nem mutattunk meg. A játék keretét sem találjuk ki előre. A lényeg a kísérlet! Annyiban azért készülünk, hogy mindig hozunk valami új formátumot, játékstílust vagy színházi eszközt, amit szeretnénk a nézőkkel együtt kipróbálni, és a felfedezés örömét közösen átélni. Ez adja a produkció egyediségét, frissességét. Mindezzel együtt az előadás nagyon rossz lesz, totál el fogjuk szúrni, és nagyon sokat fogunk tanulni belőle! Mindannyian.

Kép

CageMatch

Improvizáció pankrátor módra

Csapatok küzdelme. Kapitányok párbaja. Az idő szorít. Tét az impróhoz való jog. A CageMatch előadásban a küzdő felek 25 percet kapnak, hogy a semmiből történetet, világot, jelentést teremtsenek a színpadra az improvizáció segítségével. A néző dönt, a győztes maradhat, és védheti meg a címét a következő CageMatch előadáson, amikor egy új csapattal nézz szembe,és derül ki, hogy ki is az igazi imprós csapat.

Kép

Food Film Fighters

Slam poetry, improvizatív színház, jó hangulat egy híres film köré feltekerve, majd stílszerűen tálalva. "Vajon melyik filmre gondoltunk?"Kiválasztunk egy részletet egy ismert filmből - de sem a közönség, sem pedig a színészek nem tudják, melyikből. Csak a három slammer. Úgyhogy írnak is egy-egy, az adott mozgóhoz valahogy kapcsolódó szöveget, a Grund színészei pedig ezekre a slam-ekre improvizálnak. A harmadik körnél már jó eséllyel a közönség is sejti, melyik filmről lehet szó - Végül leleplezzük magunkat: levetítjük a kiválasztott filmrészletet.

Kép

Hazaviszlek

Két nő megismerkedésének estéjével indulunk, amikor is egyikük lakására érkeznek egy kellemes vacsora után. Kinyitnak egy üveg bort, csevegnek és néhol lopott másodpercekig egymáson felejtik a tekintetüket.

Az előadást az improvizáció technikáival építik a karaktereket formázó színészek, azaz nem tudják előre, hogy kik a szereplők, mi a történetük és merre halad a kapcsolatuk…

Kép
Tovább olvasok
Napi horoszkóp július 22.: a Kosok számára megcsillan a siker lehetősége, a Rákokra különleges nap vár

A hét első napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, mert mára is izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

A "pont olyan mint lenni kell" palacsinta alapreceptje

A palacsintatészta akkor jó, ha nem nyúlós, gumiszerű, de nem is száraz és nem túl vastag. Az arányok fontosak, hát még az alapanyagok. Ha nem találtál még rá a tökéletes alapreceptre, mutatjuk!

Pásztory Dóra: Innen tudtam, hogy a gyerekemnek nem lesznek táplálkozási zavarai

Azt hiszem, a gyerekem ételek és ízek iránti rajongása nagyjából akkor dőlt el, amikor 6 hónapos magzati korában beváltottuk a nászajándékba kapott ajándékutalványunkat az egyik budapesti Michelin-csillagos étteremben. Állítólag az ízlésünk már az anyaméhben alakul, amit egy szem gyermekemmel szerzett nem túl reprezentatív tapasztalataim alapján meg tudok erősíteni.

12 mém, amit érteni fogsz, ha te is alvásproblémákkal küzdesz

Lassan elmondhatjuk, hogy jó alvónak lenni kiváltság.

A 73 éves rúdtáncos, aki egy tehetségkutatón futott be

Fittebb 73 évesen, mint sokan a húszas éveikben. Látnod kell a rúdtáncos nagyit. A joy.hu híradása.

Legkülönlegesebb modellek

A hibátlannak tűnő modellarcok mellett felüdülés megismerni azokat, akik úgy hódítanak a címlapokon, hogy felvállalják a hiányosságaikat. Ők szintén sikeres modellek és gyakorlatilag történelemet írtak a divatvilágban az elmúlt pár évben.

Napi horoszkóp július 21.: a Kosok a tökéletes eredmény elérésére törekszenek, a Skorpióknak pihenésre van szükségük

A hét utolsó napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz a csillagok izgalmas üzeneteket tartogatnak!

9 színész azelőtt és azután, hogy Marvel szereplő lett belőle

Úgy látszik, a szuperhősszerep elég motivációt jelentett számukra ahhoz, hogy elvonszolják magukat az edzőterembe.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem