Már az esküvőn is pontosan látszik, hosszú életű lesz-e a frigy

autó,menyasszony,vőlegény,okostelefon,fotó,esküvő
Forrás: Unsplash

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Az igazán profik nemcsak a fényképezésben szereznek rutint, hanem jövendőmondóként is megállják a helyüket. Persze nem kávézaccból olvasnak, hanem árulkodó jelekből.

Az esküvői fotósok sok mindent látnak a munkájuk során, és gazdag tapasztalataikra alapozva meglehetős biztonsággal meg tudják mondani, mennyire lesz sikeres és hosszan tartó egy-egy frigy. És honnan tudják, hogy egykori klienseiknek mi lesz a sorsa? Mint az alábbi sztorikból kitűnik, néha a véletlenen múlik, hogy eljusson hozzájuk a válás vagy a boldogan-éltek-míg-meg-nem-haltak híre, máskor viszont a közösségi médián, hiszen itt általában egymás ismerősei lesznek fotós és kliens, így aztán nem nehéz nyomon követni a másik sorsának alakulását. De az is lehet, hogy akad ügyfél, aki újra igénybe veszi ugyanannak a fotósnak a szolgáltatásait – a következő esküvőjén. A Reddit egyik népszerű topikjában olyanok számolnak be tapasztalataikról, akik gyakran dolgoznak esküvőkön vagy készítenek eljegyzési fotókat.

Ezekből a jelekből tudnak messzemenő következtetéseket levonni az esküvői fotósok:

Nézd meg a galériánkat> 6 kép
Intő jelek az esküvőn
Tovább olvasok
8 lófarok verzió a nyár legmelegebb napjaira

Mikor úgy érzed, az utca szaunává változott, jól jön egy kényelmes hajviselet.

Hírességek, akik csaknem nagymama korban szültek

Negyvenöt évesen egy nő tulajdonképpen már a klimatérium csendes felvezető szakaszába lép, de egyre gyakrabban fordul elő, hogy aki későn állapodott meg, nehezen találta meg az Igazit, csak ekkortájt vág bele a családalapításba. Itt van mindjárt 13 híres nő, akik bevállalták a késői anyaságot.

Unod a meleget? Nézegess hűs, zimankós, havas fotókat

Tudományos megfigyelések szerint a hideget ábrázoló fotók pszichésen csökkentik a hőérzetet. Kipróbáltuk és nálunk működött!

5 tuti tipp az alkohol semlegesítésére

Bizonyára a legtöbbünkkel megesett már, hogy ünnepi alkalmak során vagy éppen legnagyobb szívbánatunkban a pohár fenekére néztünk, melyet másnapra már egész biztosan erősen meg is bántunk.

Miért olyan nehéz hagyni kirepülni a gyerekemet?

Második élet adatik a nőnek azzal, hogy gyereke születik. Véget ér az az élete, amelyben önálló lényként tekinthetett magára. Onnantól haláláig anya lesz, csak éppen ezzel az anyasággal egyre kevesebb konkrét teendője van.

Pszichopaták a filmvásznon – miért tartjuk őket vonzónak?

Hogyan lehet szeretni egy sorozatgyilkost? Szimpatizálni egy szkizofrén páriával, akit az erőszak fűt? A forgatókönyv íról ezt is megoldják, nyilván.

4 tökéletes szín amit nyári esküvőn viselhetsz

A nyár nem csak a kánikula, de az esküvők szezonja is. Fehéret, feketét nem illik viselni, iratlan szabály, hogy pirosat sem, mert nem szokás túlöltözni a menyasszonyt. Mutatok négy színt, amivel biztos nem lősz mellé és konkrét ruhákat is ajánlok a webshopokból.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

5 lapszám 3475 Ft helyett 2075 Ft-ért, lapszámonként 695 Ft helyett 415 Ft-ért

Csak 2075 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem