Mariann, a stylist, Anna, a tyúkanyó – interjú a Peller nővérekkel

peller anna,peller mariann,f&f
Forrás: Mariann: Ruha F&F (6490 Ft). Anna: Blúz F&F (4490 Ft), fülbevaló F&F (2190 Ft/3 db).

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A cikk támogatója az F&F
T

Testvérek, de inkább ikrekként viselkednek. Egyikük elkezd egy mondatot, a másik befejezi. Naponta akár többször is elmondják egymásnak, „szeretlek!”, az életük pedig nagyon hasonló pályán mozog. Olvass bele a júniusi Éva magazinban megjelent interjúba Peller Mariannal és Peller Annával!

Csak két és fél év köztetek a korkülönbség, Anna javára. Mindig ilyen jól megvoltatok egymással?

Anna: Apró koromban nagyon vártam Mariannt, mindig anyu pocakjához bújtam, hogy érezzem őt, és a mai napig egy kicsit anyaként bánok vele. Például sokszor megkérem, hogy küldjön egy sms-t, amikor hazaért, hogy tudjam, rendben megérkezett.

Mariann: Kicsi korunkban azért Anna sokat ugratott, egyszer még a kerti vécébe is bezárt, de harag sosem lett a dologból. Ugyanabba a középiskolába jártunk, a szereplés érdekelt mindkettőnket, mégsem versengtünk. Nagyon szeretjük egymást a nővéremmel, és ezt el is mondjuk egymásnak szinte mindennap. Én vagyok a racionálisabb, Anna meg a művészlélek, kiegészítjük egymást.

A gyerekeitek is ilyen jól megvannak együtt?

Anna: Annabella, a lányom és Kornél, Mariann nagyobbik fia imádnak egymással játszani. Szilveszter, Kornél öccse csak azért nem bandázik velük, mert még kicsi, de biztos, hogy hamarosan ő is beszáll majd a hétvégi bulikba.

peller anna,peller mariann,f&f

Mariann: Blúz F&F (4490 Ft), farmerszoknya F&F (5490 Ft), lapos cipő F&F (4490 Ft), fülbevaló F&F (2190 Ft/3 db), gyűrű F&F (2190 Ft). Anna: Ing F&F (5490 Ft), farmer F&F (5990 Ft), magas sarkú F&F (5490 Ft), nyaklánc F&F (2690 Ft), fülbevaló F&F (2190 Ft/3 db), gyűrű F&F (2190 Ft).

A gyerekekkel, háztartással hogy birkóztok meg ennyi munka mellett?

Anna: Anyuékra ebben is számíthatok, ahogy a férjemre, Mikire is. Annabellát sokszor ő hozza-viszi, mert amikor próbálok, nagyon kevés az időm. Rengeteget szinkronizálok, és Mariann-nal együtt vezetjük a Reggelit az RTL Klubon. Most is éppen egy hajtós időszak közepén vagyok, ilyenkor a férjem kérés nélkül behozza a színházba a lányunkat, hogy legalább pár órát együtt tölthessünk, mert enélkül nem telhet el nap. Az anyósom is szívesen vigyáz az unokára, nincs hiányom segítségben.

Mariann: A két kisfiamra hetente egyszer biztosan anyuék vigyáznak, ami nagy segítség, az anyósomra mindig számíthatunk, és a férjem is kiveszi a részét a gyerekezésből, nagyon jó apa. Az utóbbi években úgy alakítom a programjaimat, hogy minden hétvégén legyen legalább egy teljes szabadnapom, ilyenkor együtt lehet a család.

peller anna,peller mariann,f&f

Mariann: Blúz F&F (5490 Ft), szoknya F&F (5990 Ft),
szandál F&F (5490 Ft), táska F&F (4490 Ft), nyaklánc F&F (1790 Ft), fülbevaló F&F (2190 Ft/3 db), gyűrű F&F (2190 Ft). Anna: Blúz F&F (5490 Ft), farmer F&F (5990 Ft), loafer F&F (5490 Ft), táska F&F (6490 Ft), fülbevaló F&F (1790 Ft/3 db).

Anna vegán, Mariann csak halat eszik. Ez miért alakult így?

Anna: Általános iskolás koromban nagyon duci voltam, elértem a 100 kilót is, és csak kínlódva sikerült lefogynom. Imádok hatalmas adagokat enni, és a vegán életmóddal tartani tudom a súlyom, ezért én semmilyen állati eredetű ételt nem eszem. Főzni nagyon szeretek, az teljesen kikapcsol, sokszor háromfélét készítek, mert a férjem nagy húsevő, a lányom pedig valahol kettőnk között van, nagyon kevés húst eszik.


júniusi éva,megjelent,peller mariann,peller anna
Az interjút teljes egészében a júniusi Éva magazinban olvashatod!
Tovább olvasok
Kép
Angliában élsz? Akkor ne szeretkezz azzal, akivel nem élsz egy háztartásban

Új szabályozás lépett életbe Angliában, amely tiltja a kettő vagy annál több ember gyülekezését zárt térben a járványügyi korlátozások alatt. A köznyelv máris „szextilalomnak” nevezte el a jogszabályt.

Kép
Trianon-sokk az irodalomban, avagy mit olvashatott (volna) székely nagymamám?

Nagymamám a második világháború alatt szökött át Csikszeredáról Magyarországra. Egész életében a székely sors két lábon járó hordozója volt: a románokról távolságtartóan, a fenséges havasokról könnyes szemmel beszélt, kifejezőkészsége megszégyenítette a legjobb tollú íróét is, ha szülőhazája gyönyörűségeit ecsetelte.

Kép
Hány kilós a bőröd és még 7 érdekesség a testedről

Miért van állad? Mire jó a libabőr? Melyik kezeden nő gyorsabban a köröm? 8 meglepő dolog a testedről

Kép
SUP-ozni készülsz? Mutatjuk, hogyan öltözz fel!

Öltözz fel és evezz! Nincs több kifogás. Az instyle.hu összeállítása.

Kép
Napi horoszkóp június 3.: a Bikák fontos döntés előtt állnak, a Rákoknak útirányt kell változtatniuk

Ma is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz ismét izgalmas üzeneteket tartalmaznak az egyes csillagjegyek!

Kép
Idézetek, amik jól jönnek bizonytalan időkben

Csak egyvalami biztos: hogy a tehénlepény a lapjára esik, állítja a népi mondás. Most pedig triplán olyan időket élünk, amikor ezen kívül elég sok minden bizonytalan. Szerencsére akadnak idézetek, amik másodpercek alatt helyrerántják az embert.

Kép
Egészséges megoldás oroszlánszag ellen a házi készítésű vegán dezodor

A dezodor fontos része a napi rutinunknak. De gondolkodtál már azon, hogy a bolti helyett természetes házi dezodort használj?

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem