Ilyen volt bejönni dolgozni a 3-as metró felújításának első munkanapján

Borítókép: Ilyen volt bejönni dolgozni a 3-as metró felújításának első munkanapján Forrás: Máthé Zoltán / MTI
Hetek óta rettegünk a káosztól, és erre tessék... Munkatársaink elmondják a tapasztalataikat, akár közvetlenül, akár közvetve érintettek.

2017 novemberétől legalább egy évre lezárták a 3-as metró Újpest–Városközpont és Lehel tér közötti szakaszát, s 21:30 után, valamint hétvégéken a teljes metróvonalon pótlóbuszok közlekednek. Ha minden jól megy, 2018 novemberétől a Lehel tér és a Nagyvárad tér közti szakasz kerül sorra, a Nagyvárad tér és a Kőbánya–Kispest állomások között pedig 2018 vagy 2019 novemberétől kell majd pótlóbuszra váltanunk.

Az Éva kiadója, a Marquard az Aquincumnál található, így aki Dél-Pestről vagy a Belvároson keresztül jár dolgozni, majd az Árpád hídon kel át a Dunán, azt erősen érinthetik a forgalmi változások – és őszintén szólva azokat is, akik Budáról jönnek, hiszen számítani lehetett rá, hogy az autóval közlekedők közül sokan választják a Duna-parti útvonalakat a Váci út helyett.

Szóval már előre rettegtünk a káosztól, ehhez képest azonban kellemes meglepetés várt bennünket. A metrópótlók sűrűn jártak, az átszálláson kívül más kellemetlenség nem akadt, a Váci út is járható volt. Munkatársaink ilyenekről számoltak be:

Dunakesziről járunk be kocsival, általában a Váci úton közlekedünk, ma azonban igyekeztünk alternatív útvonalat találni. Káposztásmegyeren és Újpesten jöttünk keresztül, ám ezek a hátsó utak is nagyon be voltak állva, a körülbelül 25 perces utat 60 perc alatt tettük meg az Árpád hídig. Érezhetően drasztikusan megnőtt a forgalom, csúcsidőben biztosan nem közlekedünk majd. A megoldás a korai kelés lesz!
Kun Barbara, joy.hu
Esztergom felől jöttem vonattal Aquincumig. Ilyenkor jóval kevesebb autó szokott a P+R parkolókban lenni, úgy látom, a 10-es útról befelé tartó autósok inkább a kötött pályát választották. A jegypénztár szokásos módon túlterhelt, 20 perc alatt sem tudtam megvenni a jegyem, az e-jegy rendszer nem működik. Én hozzászoktam, az "újak" dühöngtek.
Kalmár Virág kampánymenedzser
Mi Zuglóból, a Pillangó utcától autóztunk, de minden ugyanolyan, mint általában – gondolom, mivel már csúcsidő után értünk oda, ennek is volt köszönhető, hogy viszonylag gyorsan haladtunk. 🙂 A hídon sem volt probléma.
Fehér Diána, menshealth.hu
Forrás: Fehér Dia
Egy elintéznivaló miatt a belvárosból jöttem kocsival, így áthaladtam a Váci úton is az Árpád hídig. A Lehel piacnál rengeteg busz várakozott, és a buszsáv miatt egy sávval kevesebbet használhatnak az autósok, de nem volt fennakadás, dugó, csak egy kicsit erősebb forgalom. Kíváncsi leszek, hogy a következő napokban lesz-e változás.
Birta Brigitta, joy.hu
Kerékpárral indultam el a budai rakparton, majd felszálltam a HÉV-re. Semmi. Még azt se mondhatnám, hogy többen bicikliztek volna vagy kerültek volna a Batthyány tér felé.
Eörsi Sarolta, evamagazin.hu
Kicsit elaludtam és a 4–6-ossal jöttem és HÉV-vel, semmit sem vettem észre.
Kálmán Zsófia, instyle.hu

Vicces közlekedési táblák Európa nagyvárosaiban – kattints a galériára!