Ilyen volt az igazi Julia Child! – a férje által készített fotókat mutatunk

Borítókép: Ilyen volt az igazi Julia Child! – a férje által készített fotókat mutatunk Forrás: imdb.com
Az amerikai szakácsnő, akit a francia konyha tett híressé.

Számunkra talán akkor vált ismertté Julia Child neve, amikor 2009-ben Meryl Streep, Amy Adams és Stanley Tucci főszereplésével megjelent a mozikban a Julie és Julia – Két nő, egy recept című romantikus film. Ebben a moziban két szálon fut a cselekmény és az egyik szál szól Julia Child és férje, Paul Franciaországban töltött éveiről, ahol a későbbi híres szakácsnő elsajátíthatta a francia konyha alapjait a Le Cordon Bleu főzőiskolában.

1912-ben született Pasadénában, s még épphogy középiskolába kezdett járni, már elérte az 1,88 cm magasságot. A főiskola után gépíróként dolgozott, majd jelentkezett az amerikai hadsereghez és a tengerészethez ugyanerre a pozícióra, de végül az OSS stratégiai központja alkalmazta. Hamarosan titkos kutatói beosztásba került, 1944-ben pedig áthelyezték Ceylonba, ahol megismerkedett későbbi férjével, Paul Childdal. 46-ban házasodtak össze és mivel Pault 48-ban az amerikai külügyminisztérium Párizsba küldte, így Julia is vele tartott.

Forrás: hannahandhusband.com
Íme, az egyik főzőműsor pulykás jelenete, amit később Meryl Streeptől is láthattunk a filmvásznon.

Itt fedezte fel a francia konyha fenségességét és onnantól kezdve tudta, hogy az ételkészítés fogja meghatározni az életét. Első szakácskönyve 1961-ben jelent meg, amely az amerikai közönség elé tárta a francia konyha rejtelmeit. 2004-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan jelentetett meg szakácskönyveket és 2000-ig mindig volt valamilyen főzőműsor is, amiben szerepelt – ezek közül több évekig volt műsoron az USA-ban.

A most következő képeket korábban még nem látta nagyobb plénum, ugyanis ezeket a Franciaországban töltött években kattintgatta Paul Child, amelyek mindegyike a felesége iránti rajongásról és a kettejük közti harmóniáról árulkodik. Julia csak úgy nevezte:

Az ember, aki mindig ott van – portás, mosogató, hivatalos fotós, gomba- és vöröshagyma-szeletelő, szerkesztő, halillusztrátor, menedzser, kóstoló, ötletember, rezidens költő és férj.
Julia Child Paul Childról.