Harminc éves voltam, amikor megszületett az első gyermekem. Szinte a gyermekágyi időszak elején megtalált egy könyv, aminek címe: "Anya, taníts engem!" Deákné B. Katalin írása fejlesztési lehetőségeket tár fel a szülőknek, amelyeket egészen a születéstől kezdve a kisiskolás korig tudnak alkalmazni.

A család egészen furcsán nézett rám, amikor a néhány hetes kislányommal tudatosan, napi szinten, néhány hónapos korától pedig a napok azonos napszakában kezdtem el játszani. A furcsállásuk nem zavart, ugyanis a könyv előszavában írtak elgondolkoztattak.

Az olvasottak által, rengeteg rég elfeledett gyerekkori emlékem elevenedett fel. Eszembe jutottak bölcsődés, óvodás kori dalok, mondókák, játékok. Újra tanultam játszani. Ahogy cseperedett a kislányom, egyre inkább hagyatkoztam ezekre az emlékekre, a saját magam által kedvelt játékokat helyeztem prioritás alá, így a játékok nem „kötelező” elemei lettek a napnak, hanem valóban szórakoztató programok voltak. Többször szorítottam a kötelező feladatokat és a házimunkát a háttérbe, élveztem, hogy újra gyerek lehetek, ha csak egy kicsit is. Ám van valami, amire a fent említett könyv szerzője is felhívja a figyelmünket, ami a legfontosabb:

Három év elteltével ismét édesanya lettem. Két gyermek dupla mennyiségű feladattal jár, dupla gondoskodást igényelnek, a háztartásban is megsokszorozódik a teendők száma. A játékra sokkal kevesebb idő jutott és a türelmem is csökkent. Többször azon kaptam magam, hogy amíg a kicsi alszik, a naggyal ülök a szőnyegen és csak bambulok magam elé, monoton módon tologattam egymás után a kisautókat, öltöztettem a babákat, főztem a játékkonyhában. A fejemben pedig sorra készültek a teendőlisták.

Újra meg kellett tanulnom játszani! Meg kellett tanulnom egy új időbeosztást létrehozni, amiben a játéknak kiemelt időt szenteltem. Amikor nem azt figyeltem, hogy a mosógép, a szárítógép csipogással jelzi a lejártát, amikor nem a vacsora elkészítésén gondolkoztam és legfőképpen, amikor nem volt mellettem a mobiltelefonom.

A telefonra érkező értesítések könnyen kibillentenek. Hiába gondoljuk azt, hogy csak egy üzenetre válaszolunk, hiába nyitunk csak meg egy levelet, a fókusz már nem a játékon van, kibillenünk, a gondolataink már máshol járnak. Éppen ezért fokozatosan, a kicsi napirendjéhez igazodva először csak 20, később 30-40 percet, majd egy órát elmerülve kirakóztunk, építőkockáztunk, gyöngyöt fűztünk az elsőszülöttemmel, a kicsivel pedig elölről kezdtük Deákné B. Katalin könyvét.

Pszichológusok összecsengő véleménye az, hogy a gyerekek a játékokon keresztül tanulnak a legtöbbet. Minden emlősállat kölyke játszik, hiszen ezen folyamaton keresztül ismerkedik meg az élettel, az ember utóda sincs ezzel másként. A játékon keresztül másolnak minket, ezeken túl az érzelmek, az élmények feldolgozásában, az érzelmi intelligencia fejlesztésében is segíti őket.

Érdemes tehát kiemelt időt biztosítani a játékra, amikor csak a gyermekre figyelünk és beleéljük magunkat a mesék, a játékosság magával ragadó világába. Nekünk is jó lesz, ha tényleg kikapcsolunk és csak erre fókuszálunk, egyfajta terápiaként is lehet gondolni erre a tevékenységre, másrészt néhány hónap múlva a gyermeken is láthatóak lesznek a változások. Nem beszélve arról, hogy kiválóan alkalmas a szülő-gyermek kapcsolat elmélyítésére, minőségi idő eltöltésére.

Merjünk, akarjunk játszani!

Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen társasjátékokat ajánlunk, nem csak gyerekeknek, nézd meg a lenti galériánkat!