Sokszor pedig, ha meghalljuk, hogy egy szülő felkeres egy alvásszakértőt, nem értjük egy baba kapcsán miért is lenne rá szükség? Ez egy ilyen időszak, majd megoldódik! Az abszolút egyértelmű, hogy a gyermekvállalás bizony nem mindig sétagalopp és teljesen természetes velejárója az éjszakázás, fáradtság és a végeláthatatlan altatások. De ez valóban így van? Így kell, hogy legyen?

Ha korábban hallottam is volna az alvásszakértőkről nem mertem/akartam volna felkeresni - ahogy a visszajelzések alapján sok más anyuka sem -, mert úgy gondoltam volna, hogy az én gyermekemet csakis én ismerem és képes vagyok egyedül is megoldani a kihívásokat ilyen téren (is).

Ma már tudom, hogy rengeteg megerősítést, önbizalmat, kitartást és támogatást tud adni, egy erre specializálódott szakember, akinek a segítségével a szülők képesek megismerni a babájuk/ gyermekük alvási szokásait, felfedezni azokat a pontokat, amelyek esetleg hátráltathatják a jó és mély alvást, majd türelemmel, szeretettel és odafigyeléssel megmutatni nekik egy olyan rituálét és szokást, amivel könnyebben elszenderedhetnek és jól is alhatnak a kicsik.

Úgy gondolom, hogy sok eseteben rossz megítélés övezi az alvást, ha mondjuk azt halljuk, hogy egy baba már pár hetes korában végigalussza az éjszakát, vagy később szeretnék megtanítani neki az elalvást. Ilyenkor sok anyuka fejében önkéntelenül is a sírni hagyás, a kötődő nevelés elutasítása esetleg az anyatejes táplálás visszaszorítása vagy az alvástréningezés merül fel. Pedig ezeket egy jó alvásrutin abszolút nem tartalmazza, szóval az alvásszakértőket és az altatást teljesen feleslegesen övezi manapság boszorkányüldözés.

Ha egy gyerkőc eleget és jól alszik (amikor pedig megérett rá, az éjszakákat is átalussza), szerintem az nem csak a családnak egy pozitívum, hanem leginkább a gyermeknek előnyös, hiszen az alvás és a pihenés minden életkorban egy fontos eleme a fejlődésnek és növekedésnek.

A kifiunk érkezése előtt igyekeztük megbeszélni, hogy milyen elveket szeretnénk betartani az ő nevelésében is, akárcsak a lányokál. De ahogy megérkezett a családunkba, teljesen megváltoztak a dolgok. Nem volt szívem a saját szobájában altatni, így velünk, közöttünk kezdett el aludni - ez persze a szoptatás miatt is sokkal egyszerűbb volt így-, viszont Ő és mi sem pihentük ki igazán magunkat ebben a helyzetben. Ekkor még úgy gondoltam, hogy teljesen normális. Lazábbra vettem a nappalokat is és úgy gondoltam, hogy majd az igényeinek megfelelően altatunk, de sajnos ez egy baba esetében nem teljesen így működik. Bár volt egy kialakult nappali rutinunk, de nem nagyon figyeltem az órát az alvások tekintetében, ami így utólag belátom, hogy nagy hiba volt. Sokszor nem értettem miért olyan nehéz és küzdelmes lefeketetni, miért tart akár egy órán keresztül is az altatás és miért csak 20 perceket alszik. Persze mindent bevetettünk, próbáltuk babakocsiban altatni, kendőben vagy éppen ringatva. Hasztalan.

Ez a hangulat pedig nem csak rajta, hanem rajtunk is meglátszódott. A nagyobb gyermekeinkkel alig tudtam időt tölteni és folyamatosan rossz érzésem volt, mert láttam, hogy a kisfiunk nem piheni ki magát, én viszont nem tudtam, hogyan segíthetnék neki, mert ikres anyaság ide vagy oda, de egy harmadik babával még sokszor újra tanulja az anyaságot az ember lánya.

Tudtam, hogy ez alkalommal azt szeretném, ha nem egyedül kellene kitalálnom a megfelő módszert, ha úgy vághatok bele az alvási rutin kidolgozásába, hogy tudom, mindent a lehető legjobban csinálunk.

Mielőtt megkerestem, készítettem egy listát magamnak azokról a számunkra fontos dolgokról, amelyeket mindenképpen szem előtt tartani az altatás és alvás kapcsán. Fontos volt számomra a közelség az altatások alkalmával, szerettem volna, ha a kisfiunk az életkorának megfelelően nyugodtan tudott volna aludni, szerettem volna, ha az altatásoknak lett volna egy megszokott rutinja, amivel mind a ketten boldogok lehetünk. Szerettem volna, ha nem csak járkálás közben, ringatva tud elaludni, mert a növekvő súlya miatt már ez egyre nehezebben volt kivitelezhető a számomra. Szerettem volna, ha kialakul egy napirendünk, amely nem a káoszról szól, hanem rendezett, nyugodt és követhető, amibe belefér, hogy a nagyobb tesóival is tudjak időt tölteni.

Így csináltuk:

1. nap:

Az egész folyamatot egy hosszas videós megbeszéléssel indítottuk, amiben a szakértő hölgy feltérképezte a kisfiunk viselkedését és alvási szokásait, az eddigi altatási rutinunkat és azokat a dolgokat, amelyeket én fontosnak tartottam az alvási szokások kialakításánál.

Első este már az előzetesen megbeszélt szokásokat kezdtük el bevezetni. A fürdetést és az etetést egy bizonyos időpontra tettük, az esti elalvás előtt fél órával. Figyeltem arra is, hogy az esti evésnél fel legyenek kapcsolva a lámpák - ne az elalvás része legyen az evés - és csak akkor sötétítettem be a szobát, amikor aludni indultunk. Így jól elkülöníthetővé váltak a nappali cselekvések és az esti elalváshoz tartozó rutin.

Mielőtt lefektettem, még az ágyunkon ülve énekeltem neki - ezt a mai napig tartjuk az esti rutin részeként - kicsit meséltem neki arról, hogy mi fog történni (Hamarosan elalszol, mindenki készül a lefekvésre, a testvéreid is hamarosan ágyban lesznek...) majd körbe sétálva a szobában, elköszöntünk néhány dologtól (Jó pihenést napocska, jó pihenést lámpa!). Ezek a kis rituálék azért fontosak, mert a gyerkőc - bármilyen pici - megszokja, hogy ezek a cselekvések az elalvást előzik meg és kis idő elteltével össze fogja kapcsolni az elalvással. A kisfiunk ezzel a rutinnal mára teljesen el tud lazulni és a köszöngetés alatt odabújik hozzám, teljesen megnyugszik vagy nagyokat sóhajtozik a fáradtság jeleként.

Ezután megölelgettem és megpuszilgattam, jó éjszakát kívántam neki és befektettem a kiságyba. Persze az első alkalmakkor ez nem nagyon tetszett neki. Jobban szerette volna, ha továbbra is sétálok vele és ringatom, hiszen korábban teljesen más folyamathoz szokott, így elkezdett sírni. Ekkor felvettem, de nem kezdtem el járkálni vele, csak igyekeztem megnyugtatni, suttogtam neki, magamhoz öleltem és puszikat adtam neki. Szerettem volna megmutatni neki, hogy más módja is van az elalvásnak és máshogy is meg tud nyugodni, majd elszenderedni.

Először nehezen nyugodott meg, várta, hogy a megszokott ringatással merüljön álomba, de a harmadik, negyedik alkalommal, amikor felvettem és magamhoz ölelve megnyugtattam, kezdett egyre jobban ellazulni a karomban. Ha ez megtörtént, akkor visszafektettem és betakargattam. Első alkalommal nagyjából 15 percig csináltam a fent leírtakat az esti elalvásnál, így sírni hagyás nélkül, magamhoz közel tudva és megnyugtatva, de ringatás nélkül sikerült elaltatnom.

2. nap:

Az előző este sikere után a következő napba friss energiával vágtunk bele és bár a szakértő javasolta, hogy először csak az esti és a reggeli altatásoknál vezessük be az új rutint én úgy gondoltam, hogy vagyok olyan kitartó, hogy egész nap menni fog a dolog. A reggeli első alvás előtt, amikor láttam rajta a fáradtság jeleit, felvittem a hálószobánkba, ahol a kiságya helyet kapott ebben az időszakban, - így éjjel könnyen magamhoz tudtam venni és meg tudtam etetni - és végig csináltam ismét az este bevezetett rutint. Besötétítettem és szépen elköszöntünk ismét pár dologtól a szobát körbejárva. Leültem a kiságy mellé, magamhoz öleltem, puszikat adtam neki és suttogva elmondtam, hogy mindjárt egy nagyot fog aludni. Amikor elkezdte csukogatni a szemét, befektettem a kiságyba és vártam türelmesen mellette, hogy álomba szenderüljön. Azt is mindig elmondom neki, hogy megvárom míg elalszik és addig ott vagyok mellette, illetve, ha szüksége lenne rám, akkor jövök.

Először kicsit fészkelődött, kereste a megfelelő helyet az alváshoz. Amikor elkezdett pityeregni azonnal kivettem és ismét magamhoz ölelve puszilgattam, egészen addig, míg ismét ellazult. 15 percet töltöttem így mellette és sikerült nyugodtan elaludnia. Először 45 percet, majd a következő alvásnál 60 percet sikerült aludnia a kiságyában úgy, hogy nem ringattam és nem mászkáltam vele, csak öleltem az altatásnál.

Ez számomra nagy önbizalom növelőként hatott, hiszen első körben a ringatást szerettük volna kiváltani egy másfajta altatási módszerrel.

Viszont, ahogy elérkezett a délután, valahogy ismét szétcsúsztak a dolgok. Talán én is elfáradtam kicsit, mert egyre nehezebben ment az altatatás, volt hogy 45 percet vett igénybe és amikor kimentünk a levegőre nagyon nehezen tudott elaludni és csak 20 percet szundizott. Ezután pedig már semmit. Az esti rutin előtt hordozókendőben ismét ringatva, sétálva altattam el, mert azt semmiképpen nem szerettem volna, ha estére teljesen kimerült babát kellett volna elaltani, akit sokkal nehezebb álomba szenderíteni, ha túl fáradt.

Az esti fürdés, evés, ének, puszik és ölelések után nagyjából 15 perc alatt aludt el. Nagyon vegyesek voltak az érzéseim, hiszen azt terveztem, hogy egyáltalán nem fogok már ringatva és mászkálva altatni, de rá kellett jönnöm, hogy ezt nem lehet sürgetni és türelemmel kell lennem.

3.-4. nap:

Mint a legtöbb dologban a szülőség kapcsán, az alvási rutinban is elérkezett nálam az a pont, amikor megkérdőjeleztem, hogy jól csinálom-e, amit csinálok. Abban biztos voltam, hogy mindent megadok a kisfiunknak, ahhoz hogy nyugodtan el tudjon aludni, hiszen szeretgetve, ölelve és puszilgatva lazult el a karjaimban minden alvás előtt és amíg meg nem bizonyosodtam arról, hogy mélyen elaludt, ott ültem a kiságy mellett. De ez nem volt egy egyszerű folyamat. Minden pillanatban figyeltem őt, alvási naplót vezettem és végtelen türelemmel és szeretettel igyekeztem megmutatni neki, hogy az alvás lehet egy kellemes dolog. Ez nem volt mindig egyszerű, mert idő kellett ahhoz is, hogy átálljon ez a rutin.

Ami megerősített abban, hogy jó az, amit csinálunk és jól is csináljuk, hogy a negyedik napon az alvások előtt már nem volt akkora feszültség benne, amikor aludni indultunk. Nem kezdett el sírni, ha felvittem a szobájába és a szokásos rutinunk után a kiságyba lefektetve sem kezdett el keservesen sírni. Sőt! A besötétítés és a köszöngetős rutinunk alatt már éreztem, hogy ellazul a karjaimban és mintha várná is már is már az alvást, amint leültem vele a karjaimban a kiságy mellé azonnal becsukta a szemét.
Bár korábban azt gondoltam, hogy Ő nem lesz egy napközben hosszan alvó baba és inkább több, rövidebb alvásból gyűjti majd össze az elegendő pihenési időt, az alvási rutinunk bevezetésével a nappali alvások hossza is elkezdett növekedni. Napközben elkezdett 60 perceket szunyókálni, és előfordult, egy-egy nagy alvása is, amikor 3 órán keresztül aludt békésen.

Bár sokszor megingott a kitartásom és eleinte úgy éreztem, hogy szinte egész nap altatok vagy az ébrenléti időt számolom, volt, hogy úgy éreztem, mintha nem haladnánk előre, de szépen lassan kaptam olyan visszacsatolásokat és jeleket, amelyek alapján úgy éreztem, hogy még egy kis extra türelemmel, lépésenként, nagyon szépen haladunk előre. Ebben az érzésemben pedig a hetente tartott konzultációnk alatt az alvásszakértő is megerősített, amikor beszámoltam neki a fejleményekről.

5. nap:

Amellett hogy szerettünk volna a ringatás és a fel alá járkálás helyett egy új és hasonlóképpen megnyugtató altatási módot bevezetni, törekedni szerettem volna arra, ha a kisfiunk napi rutinja (ami nem időpontokhoz kötött sokkal inkább a cselekvések egymásutániságáról szól) kialakul úgy, hogy a családi életünk valamint a nagyobb testvérek mellett is kivitelezhető lett volna, hiszen mindenképpen szerettük volna, ha mind a három gyerkőcre jut minőségi időnk.

Ez volt az első nap, amikor azt kezdtem el észrevenni, hogy kezd ez a rutin kialakulni. A szopizásokat továbbra is igény szerint folytattuk, de az alvások időpontjaira az alvási naplóm segítségével - amiben az alvások kezdetét, végét és az evéseket is vezettem - nagyon odafigyeltem. Ezzel sikerült akkor elkezdenem az altatási rutinunkat, amikor még nem túl fáradt, de kellemesen elbágyad a játéktól és teljes nyugalomban, magamhoz ölelve majd a kiságyba fektetve pár perc alatt – egy kis helyezkedés után - álomba tudott szenderülni.

Nagy öröm volt, hogy a családi életünk kezdett újra kicsit rendeződni és a kisfiunk pihenése már egyáltalán nem jelentett sötét felhőt a fejünk felett.

Hullámvölgyek és kihívások:

Természetesen voltak hullámvölgyek. Volt, amikor elfáradtam és hajnalban inkább átvittem magunkhoz, mert éreztem, hogy nem bírnám megetetni a szobájában ülve. Minden pozitív érzésem ellenére voltak elbizonytalanodásaim, éreztem úgy, hogy csak egy helyben toporgunk és volt olyan is, amikor visszatértünk a kezdetekhez. Az első hetekben egy baba folyamatosan változik, rengeteg minden történik vele, így mindig figyelek a jelzéseire. Legutóbb például sehogy sem értettem, hogy miért kezd a 3. hónap küszöbén többször is felriadni, amikor kijövök a szobájából és látszólag már mélyen aludt, vagy miért kezd megint sírni és hadakozni, ha bemegyünk a szobájába és besötétítek. Végül persze kiderült, hogy nem romlott el a gyermekem, hanem a harmadik hónap közeledtével megváltozik a gyerekek alvási ciklusa, illetve kitolódik az ébrenléti idő, ezért kell többször visszamenni hozzá és simogatással újra álomba szenderíteni és ezért ellenkezik a lefekvés ellen. A növekedési ugrásról és a fogacskák mozgolódásáról pedig még nem is tettem említést!

Itt tartunk most:

Az altatási rutinunk bevezetése óta sokkal könnyebben elalszik a kocsiban utazáskor, a babakocsiban, de hordozókendőben is, amit szintén a napunk szerves részeként használunk, akár séták, akár altatás szempontjából, általában az esti lefekvés előtti utolsó alvása mindig kendőben történik. Könnyen elalszik a kiságyában és a korának megfelelő mennyiséget tud aludni napközben, éjjel is egyre ügyesebben és hosszabbakat alszik, általában már cumi nélkül, amit nem tartok rossz dolognak, de igyekszünk ezt is tudatosan kezelni és figyelni a cumizavar elkerülésére is.

Amit még megfigyeltem a kisfiunknál és a kötődő nevelés kapcsán fontos lehet, hogy ezzel az alvási rutinnal sokkal jobban meg lehet az utóbbi időben nyugtatni őt az érintéssel és közelséggel. Nem csak az elalvásnál, de nappali nyűgösségnél, oltások után is sokkal hamarabb megnyugszik, ha hozzám bújhat, belém kapaszkodhat vagy megpuszilgatom, esetleg odasimítom az arcomat az övéhez. Ezek az apró jelek nagyon boldoggá tesznek, hiszen olyan meghitt kapcsolat alakul ki közöttünk, amiről korábban álmodni sem mertem, éppen ezért a kislányaimnál is egyre tudatosabban odafigyelek arra, hogy ne feledkezzek meg az érintésről és ölelésről.

Segíteni egy babának vagy gyermeknek elaludni, megtanítani neki, hogyan merülhet mély álomba nem könnyű feladat. Sok türelmet, szeretetet, következetességet és kitartást igényel. Ha egy szülő, aki a gyermeke jó alvására pályázik, az siettetni szeretné a gyermeke fejlődését vagy éppen önös érdekei vezérlik, mert milyen jót alhat majd ismét, ha a gyerkőc átalussza végre az éjszakákat.

Egy kisgyermek akkor tud megfelelően fejlődni, akkor lesz boldog és kiegyensúlyozott ha a számára megfelelő mennyiségű alvása megvan nappal és éjjel is.

Amit érdemes szem előtt tartani, hogy az alvásban és altatásban mindig lesznek hullámvölgyek, hiszen a gyerekek változásokon mennek keresztül ahogy cseperednek, így megeshet, hogy egy jól alvó gyermek egyszercsak elkezd többet ébredni éjjel, főleg, ha fogzás vagy egy betegség kelti fel. Ilyenkor teljesen természetes, hogy többet igényel minket, többször kell mellette lenni és segíteni neki a probléma megoldásában és a visszaalvásában, de ez teljesen természetes, hiszen mi jelentjük a biztos pontot a számukra, ami a biztonságérzetük egyik fő alapját adja.

Végezetül íme néhány cuki és vicces kép, mi történhet egy kisbabával akkor, ha végre elaludt: