Amikor az esküvő utáni hónapokban megbeszéltük, hogy jöhet a baba, mint a legtöbb pár, mi is azonnal mindent bevetettünk a siker érdekében. Éjjel nappal együtt voltunk, néha munkából is hazaszöktünk korábban, hogy tovább „dolgozhassunk” a baba projekten. Emlékszem milyen felszabadító élmény volt úgy együtt, lenni, hogy már nem védekeztünk semmivel és tudtam, bármelyik együttlétünkből megfoganhat a gyermekünk. Talán akkoriban még intenzívebbek voltak az orgazmusaink is ennek tudatában. Fantasztikusakat szerelmeskedtünk, még jobban elmélyült a kapcsolatunk, mint korábban.

Nem is kellett sokat várni és furcsa, addig nem ismert tüneteket kezdtem felfedezni magamon. A melleim megduzzadtak és érintésre olyanok voltak, hogy sikítani lett volna kedvem: Ne nyúlj hozzám! Az ízlésem pedig hirtelen teljes fordulatot vett, amit eddig szerettem, attól émelyegtem és rá sem bírtam nézni, mint például a reggeli kávémra.

De a boldogságunkat sajnos aggodalom árnyékolta be, ugyanis az első hetekben gyakran volt pecsételő vérzésem, ami jócskán megrémisztett, s bár az orvosom azt mondta nem veszélyes a babára nézve, én nagyon aggódtam és amennyire csak tudtam kíméltem magamat.

Biztosan tudtam, hogy ez alatt a várandósság alatt, nem fogunk szeretkezni a férjemmel, de az első vérzés után már nem is kívántam, nem is tudtam elképzelni, hogy úgy legyünk együtt, hogy a babát esetleg veszélybe sodorhatjuk ezzel.

Teltek a hetek és a hónapok, átestem a legtöbb várandós nőt gyötrő reggeli rosszulléteken, sőt egy időben a nap bármely szakában tudtam volna hányni szinte bármitől és az emberek közelségétől, az érintéstől is rosszul voltam. Így inkább jobban szerettem magamban lenni és babára koncentrálni.

Abban reménykedett Ő és én is, ha megszületik a baba, minden visszaáll majd a régi kerékvágásba.

A 9 hónapnyi várakozás gyorsan elröppent és már csak arra eszméltem egy szombat hajnalon, hogy valami csordogál a lábaim között. Izgatottan keltettem fel a férjemet, hogy azonnal indulnunk kell, hiszen érkezik a babánk.

Egy gyönyörű, majdnem 4 kilós kisfiúnk született, aki mellett az első hetekben annyira el voltunk varázsolva, én pedig igyekeztem felépülni a szülés után, hogy eszünkbe sem jutott, hogy esetleg ismét együtt lehetnénk.

Én is szerettem volna vele lenni, a szülést követően olyan energiák szabadultak fel bennem, hogy el tudtam képzelni, hogy ismét összegyűrjük a lepedőt, mint régen, de a testemet nem éreztem késznek.

Fájdalmaim voltak és még nem igazán barátkoztam meg az új anya testemmel.

Nagyon szerencsésnek érzem magamat, hogy olyan a kapcsolatom a férjemmel, hogy el mertem mondani neki őszintén az érzéseimet és Ő, még ha nem is tudja átérezni, hogy milyen változásokon mentem keresztül a várandósság majd a szülés miatt, elfogadta és azt mondta, adjak majd neki egy jelet, ha szabad a pálya.

A türelme sokat segített. Nem éreztem magamon azt a nyomást, hogy neki is meg kell felelnem, miközben egy baba igényeiről igyekeztem gondoskodni a nap 24 órájában. Így sokkal hamarabb elérkezett az idő, amikor azt éreztem, hogy szükségem van a babaillat után a férjem ölelésére és a teste közelségére.

Szégyelltem a testemet, hogy a hasam még mindig olyan volt, mintha a második trimeszterben járnék, s bár a melleimen nem volt semmi takargatnivaló, nagyon feszélyezett, hogy bármelyik pillanatban beindulhat a tejem.

Teljesen más volt ez az együttlét, mint a korábbiak. Inkább egyfajta ismerkedés volt, felfedeztük újra egymást, hiszen nem kis idő esett ki, hogy nem voltunk együtt, de végül annyira felszabadító volt tudni, hogy nincs semmi gond közöttünk, még mindig működik a kémia, még akkor is, ha egy kicsit kijöttünk a gyakorlatból.

Anyaként és Apaként talán már nem szeretkeztünk olyan vadul, mint korábban - leszámítva azokat az együttléteinket baba alvásidejében - de egyikünk sem bánta, hiszen a szeretkezéseink még mélyebbek lettek és még fontosabb lett, hogy a másik rezdüléseire és az örömszerzésre figyeljünk.

Van néhány meglepő dolog, amire nem számítunk a várandosságunk során! Nézd meg a galériánkat, ha tudni szeretnéd, hogy mik ezek!